Sziasztok! Nagyon. nagyon sajnàlom hogy ilyen sokat kellett vàrni az új részre, de valahogy soha nem úgy alakultak a dolgaim hogy hozni tudjak, egy rendes fejezetet.
Tudom hogy azt ígértem hogy 1-2 hét, és hogy legalàbb 5 hònap eltelt, eddig ennyit nem késtem.
Remélem megtudtok bocsàtani nekem.
De azt is megérthetitek hogy néha van fontosabb dolog is az életben.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen a történettel, hogy abba hagyjam-e, vagy folytassam. Remélem jòl döntöttem a folytatàs mellett, és hogy nem vesztettem az olvasóimból. :/
Itt tehàt a következô rész, remélem tetszeni fog nektek. :)
Jó olvasàst.:)
M.x
~Bella szemszôge~
Màr két napja hogy nem tudok semmit a lànyomról. Vajon jól van? Jòl érzi magàt? Peter miért nem jelentkezik? Nézem a híreket, ràdiót hallgatòk hogy nem-e történt repülô baleset. De eddig nem hallottam semmi ilyet. Az anyai aggódàs a vilàgon a legrosszabb, legfelemésztôbb dolog amit egy nô àtélhet. Miért érzem azt hogy nem kellett volna elengednem ôket? De híszen csak az unokatestvéreinél van. Nem kellene aggódnom, de legalàbb egy telefon hívàst kaphatnék, ha màr nekem nem veszik fel. Ha nem veszik fel, az csak rosszat jelenthet nem?Ha nem lenne semmi baj, felvennék azt az àtkozott telefont, vagy legalàbb visszahívnànak. De semmi jel felölük az égatta vílàgon! Az életemrôl van szó, a kislànyomról. Nélkülem még soha sehova nem ment el. Talàn túl reagàlom a dolgot? Vagy ha vele van? Ô vele, akivel nem szabadna lennie? Nem, Peter nem àrulhatott el. Vagy mégis? Annyira egyedül érzem magam, hogy talán már beképzelem magamnak a dolgokat? Biztos jól érzik magukat azért nem jelentkeznek. De valami mégis zavar, valami nyugtalanító érzéssel tőlt el. De miért?Vajon mindig így éreznek az anyák, mikor az egyetlen gyerekük távol van, aki még kicsi?
Úgy döntöttem elmegyek, bevásárolok a hütőbe, meg vettem magamnak pár ruhát, mert mostanában a lányomat részesítettem így elönyben. Nem akarom magamat elhanyagolni, de igazából nincs is kinek tetszedjek...mert akinek tetszhettem volna, sajnos már megint foglalt. De beletörödtem hogy mi már soha nem lehetünk egy pár, lehettünk volna, de mind a ketten elcsesztük. Viszont van valaki az életemben belőle, aki csak az enyém, és senki nem veheti el tőlem. Híttem ezt addig a pillanatig amig meg nem láttam, egy számomra ismerős arcot,testet.. Ő volt a képen, a fiával, és a lányommal..
Gyorsan odamentem az újságos standhoz, letettem a szatyrokat a földre és kezembe vettem az újságot.
Harry Styles fiával,éa egy idegen kislánnyal tartozkodik Dubaiban. Olvastam magambam a címlapon lévő szöveget.
Dubai...persze, oda vitte a lányomat. Oda ahol minden rendbem volt, csak akkor ő rontotta el a kapcsolatunkat. Tényleg elrontotta? Vajon ilyen esetben én is a gyerekemet választottam volna ahogy ő tette? Valószinűleg igen. De akkor is így döntött volna ha akkor derült volna ki hogy én is várandos vagyok? Kitudja.
De ezen már kár gondolkodni, örlödni. A jelenben kell élni.
Gyors haza mentem, ki se pakoltam a szatyrokból, és tárcsáztam legkedvesebb barátom számát, aki remélem nem árult el.
Alig csöngött ki a telefon, már fel is vette.
-Louis, mond hogy erről ti nem tudtatok semmit? Hogy Harry a tudtotok nélkül vitte el a lányomat?-tört ki belőlem a sírás.
-Bella, kérlek nyugodj meg, ha megtudsz ebben a pillanatban, bár tőled ilyet most lehetetlen kérni. Kb egy óra múlva ott leszünk mindannyian Peterrel nálad, ott mindent megbeszélünk. Addig is szia.-köszönt el,majd bontotta a vonalat.
Bánatombam töltöttem magamnak egy whiskey-t, ami kicsit enyhitett a fájdalmamon.
Elrabolta tőlem a gyerekemet, a tudtom nélkül elvitte. Ha jelentettem neki valamit is az életben, hogy volt erre képes? Neki hogy fájna ha a fiát vennék el tőle? Aki a mindene, a szíve csücske. Biztos vagyok benne hogy neki se tetszene.
Bánatomban csak öntöttem magamba a italakat. Nem érdekelt hogy a fiúk így látnak majd, főleg nem Peter. A saját bátyám tette ezt velem. Elárult, pedig tudta hogy mennyire elleneztem hogy találkozzon Harry
a lányommal.
Már nem is számoltam mennyi pohárnál jártam, egyszer csak arra lettem figyelmes hogy csengetnek.
Lassan, ahogy bírtam felkeltem a kanapéról, nehéznek találtam megtalálni az egyensúlyomat, de az ajtóhoz épségben oda tudtam menni. Kinyítottam az ajtót, és ahogy megpillantottam a fiúkat,elől bátyám oldalán, Peternek egy hatalmas pofont adtam.
Nem tudom mi üthetett belém, de mikor megláttam,a dűhöm egyre nagyobb lett, és fájt,fájt az árulása amit ellenem elkövetett. Ő nem mondott semmit, nem jőtt ki szó a száján, vagy inkább jobbnak látta nem megszólalni.
-Bella, erre semmi szükség nem volt.-mondta Liam már bent a nappaliban ülve. Mindenki itt volt. Még Aria is a gyerekekkel.
Hirtelen elszégyeltem magam, de mikor a gyerekeire néztem eszemb jutott a sajátom, és megint elöntött a düh.
-Mond hogy tehetted ezt velem Peter? Hol láttad ezt, hogy ilyen mocskosan el kell árulnod a húgodat? Én megbíztam benned, elengedtem a lányomat veled, abban a hítben hogy az unokatestvéreivel van. De nem, nem ott volt. Mikor beszélted ezt meg Harryvel? Mikor aludtam? Tudod nagyon jól hogy megint mit tett velem, Zayn szülinapján. Erre te mégis neki segítesz? Sajnálom hogy a testvérem vagy.-keltem ki magamból. Nagyon ideges, dühös voltam rá, amiért ezt tette velem.
-Bella, most hiába vádolsz meg, mert én csak abban vagyok hibás, hogy elvittem Emilyt a koncertre. Arról fogalmam se volt hogy Harry mi tervez. Kérlek higyj nekem Bella.-kérlelt Peter. Valami oknál fogva híttem neki. Hittem neki hogy ő nem teljesen lúdas a dologban.
-Akkor is becsaptál,és hazudtál nekem. Tudod ez nekem mennyire fáj? Hogy egy újságból kell látnom a lányomat Harry oldalán messze tőlem? Fogalmad van erről?-kiabáltam újra.
-Csendet, Niall mosg hívja Harryt.-hallgatatott el Louis.
-Szia Harry, Niall vagyok.-mondta neki Niall.
Gyorsan kivettem a kezéből a telefont, mert én akartam vele beszélni.
-Harry, azonnal hozzd vissza a lányomat különben feljelentelek hogy elraboltad tőlem, és én nem hazudok. Komolyan mondtam.-kiabáltam bele a telefonba.
-Szia anyu.-csendült fel a telefon másik végég a kislányom hangja.
-Emily, kislányom, kérlek mond Harrynek hogy hozzon haza téged. Nagyon hiányzol nekem, kérlek mond neki, jó?-zokogtam a telefonba.
-Anyu, kérlek szépen ne sírj, de én nem megyek haza. Apuval maradok. Vele akarok lenni és a testvéremmel.-hallottam édes hangját.
Nee....a lányom. Nem akar hozzám vissza jönni. Ettől féltem a legjobban.
Elvesztettem ôt. A telefon kiesett a kezembôl mjhelyst felfogtam a lànyom szavait. "Nem megyek haza". Vizhangoztak fejemben a szavai.
Semmi, most màr semmi értelme az életemnek. És ezt neki köszömhetem. Annak a személynek, most rettenetesen csalódtam, akinek köszönhetem hogy az életemnek most vége...
