Tárgyalás III. rész - 25.fejezet

25.fejezet. Tárgyalás III.rész

*Harry szemszöge*
A jó szív akkor is szeret, ha a másik nem érdemli
meg. Igen ám,de tudom hogy Bella nem ilyen.
Akkor éjszaka olyan oldalát mutatta meg
nekem,amiről kevesen tudnak a létezéséről. Annak
ellenére amit megtudtam róla,a legjobb esetben
az emberek undoródnának tőle,és megszakítanának
minden kapcsolatot az ilyen emberrel. De én mit
csinálok? Megmondom neki hogy megszeretném
csókolni. Amikor vele vagyok,nem tudok
gondolkodni,és olyanokat mondok ki amiket
nem kellene. Lehet hogy nekem is játszanom kéne
az elérhetetlen szerepet? De ha egyszer nem
tudok magamnak parancsolni! Megőrjit ez a lány!
Három nap és turnéra indulunk. Fura lesz a
családunktól távol lenni,a szeretteinktől,de most
ezt kell tennünk. Nem láthatom Bellát,nem
idegesíthetem,vagy ő engem. És kitudja hogy a
bíró is hogy fog dönteni. Lehet hogy önvédelem
volt,mégis megölt valakit. Tudom nem kellene
vele foglalkoznom,és néha én magam sem tudom
miért foglalkozok vele,de foglalkozok.
Ha nem tudom mivan vele,ha nem hallom a
hangját,vagy csak nem látom,ideges leszek.
Tudom,érzem hogy ő is érez valamit irántam,de a
büszkesége miatt ilyen bunkó velem.
-Hallottam kiabálásokat Bella öltözöjéből-kezdett
bele Cara. Reméltem hogy az igazat fogja
mondani. Nagyot csalódnék benne,ha hazudna,csak
azért hogy Bellának rossz legyen.
-Olyanokat hallottam hogy Bella fenyegeti Tomot
hogy,megöli,ha nem kapja meg ami jár neki.-
mondta Cara,mikőzben Bellára nézett. Bella arca
eltorzult a fájdalomtól. Nem

is a fájdalomtól hanem az idegességtől!
-Ne hazudj Cara!!!-kiabált Bella a teremben!
Mindenki őt nézte,Kiváncsiak voltak hogy most mi
lesz. Mivan ha Cara igazat mond? Csak nem
találna ki ilyet,hiszen elöbb utóbb ugyis kiderülne.
De Bellából sem nézem ki hogy megölne valakit.
Mindene megvan,akkor miért fenyegetözött volna?
-Én nem hazudok! Tom mondta hogy megfogja
adni a tartozást,csak most nem tudja,és te erre
mégjobban elkezdtél kiabálni,és a végén azt
mondtad idézem "Hogy most meghalsz"! És utána
csak egy csattanást hallottam!-mondta nyugodtan
Cara. Bella felpattant a helyéről,és elindult Cara
felé,de az ügyvédje lefogta. -Hazudik!! Esküszöm
ilyen nem történt! Hazudiik!!-kiabálta ismét Bella.
-Csendet a teremben!-csapott az asztalra a bíró.
-Kérem mindenki nyugodjon meg!-nyugtatgatott
mindenkit a bíró. Időközben Eleanorék is vissza
jöttek a terembe,igy ők is tanúi voltak a
jelenetnek.
-Ne higgyen neki!!!-kelt ki magából Bella. Oda
kellett mennem,hogy énis lefogjam,mert az
ügyvédje már alig bírta. -Nyugodj meg! Igy csak
magad ellen búzdítod a bírót is!-súgtam neki oda.
-Nem érdekel! Harry te is láthatod hogy hazudik!-
kiabált bele a képembe. -Látja milyen őrült?-
fordult a bíróhoz Cara.
-Bolondok házába kéne zárni!-hergelte tovább
Bellát.
-Csendet a teremben!-kiabálta túl az embereket a
bíró.
-Tíz perc,és meghozzuk a bűntetést az
esküttszékkel!-mondta a bíró,majd kiment a hátsó
ajtón,a többi emberrel!
-Bella,kérlek nyugodj le! Pont ezt akarja ez a nő
személy! Hogy kikelj magadból!-jött hozzánk
Eleanor.
-Jajj kicsim! Érzem hogy nem fog tetszeni,ami
büntetést kiszabnak neked.-nyávogott Hugo. Nekem
is rossz elő érzetem volt. A hasam görcsbe
rándult,a kezem ökölbe szorult akaratlanul is.
Kétségbe estem. Mivan ha Bellát pár évre
bezárják? Kibírnám én? Vagy Eleanor? Mi lesz
velünk akkor? És vele? Hogy fogja kibírni azt?
-Figyeljen rám Bella!-szólt Bellához az ügyvédje.
-Mindent meg
teszek majd annak érdekében hogy a lehető
legkisebb büntetést kapja,persze ha oda kerülne a
sor.-mondta neki az ügyvédje. De Bella nem
figyelt rá. Egyik fülén be,másikon ki. Mintha
kikapcsolta volna a világot maga körül. Csak
meredt maga elé. Rossz volt igy nézni őt.
-Bella!-rázta meg a vállát Aria. De semmi.
-Bella! Hallasz?-mondta neki hangosabban Aria.
Megint semmi. Egyszer csak elkezdett zokogni.
-Miért? Miért? Miért velem történik ez? A régi
életemet akarom!-zokogott! Aria magához ölelte.
-Ssshh!
nyugtatgatta Aria.
-Minden rendben lesz! Vissza fogod kapni a régi
életedet!-mondta neki. Eleanor is elkezdett sírni.
Louis csak ott állt mellette. Ezek szerint Louissal
nem tudta megbeszélni.
Kijött a bíró,és mindenki más leült a helyére.
-Mindenki foglaljon helyet!-mondta a bíró.
Leültem a helyemre,és a többiek is követtek
engem. Egy ideig csönd volt a teremben! Csak
kintről az eső zuhogását lehetett hallani.
-Meghoztuk a döntést!-szólalt meg a bíró. Nagyot
nyeltem. Ránéztem Bellára aki megint csak
maga elé nézett. Nem volt önmaga. Nem az a nő
volt akit 3 hete megismertem. Nem az a
mosolygós,magabíztos nő. -Három év börtönre
itélem Bella Milfroodot!-mondta ki a bíró az
itéletet. Abban a pillanatban Bella leesett a
székről. Ott feküdt a földön. Gyorsan oda
szaladtam hozzá,és a fejét az ölembe helyeztem!
-Bella! Bella kérlek kelj fel!-pofozgattam az
arcát. A szívem hevesen dobogott. Eleanor,és Aria
körülöttem sírtak. Úgy éreztem minta aki helyben
elveszti az eszét!

24.fejezet Tárgyalás II.rész.

*Bella szemszöge*
Ott ültem a vádlottak padján,és csak néztem a
többieket. Velem szemben ültek,és Harry egy
percre sem vette le a tekintetét rólam. Aria,és
Hugo izgatottan hol rám,hol a többi emberre,hol
Eleanorra. Louis. Louis pedig üveges tekintettel
nézett maga elé. Semmit nem lehetett kivenni a
tekintetéből. Elöszőr es sem akartam hinni hogy
Eleanor el akarja mondani a történetünket.
Ráadásul több ember elött. Féltem,hogy ez nem a
javamra válík,hanem a hátrányommá.
Szégyellem a múltam annak a részét. Senkinek
nem kivánom az olyan életet mint amilyet akkor
éltem. A teremben mindenki feszülten figyelt,és
hallgatott. Arra vártak hogy Eleanor elkezdje
végre. Ő csak nézett engem. Közben tördelte az
ujjait. Tudom,neki sem mindegy,hisz őt sem igy
ismerik. Ráadásul van egy nagyszerű barátja,aki ha
megtudja lehet hogy ott hagyja.
-Szóval 3 éve mikor megismertük Tomot,mi
modellek akartunk lenni,ő pedig felajánlotta hogy
segít nekünk.-kezdett bele Eleanor. A teremben
szinte
tapintani lehetett a levegőt. Mikőzben Eleanor
mesélt,a képek a múltunkból beugrottak. Sorban
jelentek meg a szemem elött. -Nem tudtuk akkor
még hogy kér is valamit cserébe. Akkor minket
csak a modellkedés érdekelt. Nem számított
nekem hogy mit kell megtennem. Tom elmondta
hogy néhány embernek elégítsük ki a vágyait...-itt
Eleanor elhalgatott. Én tudtam mi fog következni.
Sokan Eleanort figyelték árgus tekintettel.
Sajnáltam őt ebben a pillanatban. Harry még
mindig engem nézett. A szemében a szomorúságot,
átváltotta az undor,a harag,a megvetés. Gyorsan
elkaptam a tekintetem róla. Nem mertem a
szemébe nézni. -Engem ez nem érdekelt.-folytatta
Eleanor.
-Bellát viszont annál inkább! Két napomba telt
rávennem őt,hogy fogadja el ő is. Végül
belement,és igy futott rá,hogy beiratkozzunk egy
tanfolyamra. Nappal suliba,éjszaka pedig
"dolgozni" jártunk.-mondta már könnyezve. Bár
mennyire is akartam elfelejteni őt,és a múltat,nem
bírtam. Ugy koncentrálhat valaki a jelenre,ha nem
ragaszkodik a múlthoz. Épp itt van az
34 perce

elengednünk a múltat. Megbocsájtanom úgy igazán
Eleanornak. Amint ezt Eleanor kimondta,Louis
felpattant a helyéről,és kiviharzott a
teremből.Eleanor pedig könnyezve nézett a
szerelme után.
-Innen folytatom én!-vettem át a szót,mikőzben rá
néztem.
-Ez igy ment kb három hónapig. A tanfolyam
amire jelentkeztünk négy hónapos volt. Minden
hónapban fizettük a tanfolyamot,és közben
élveztük az életet. Amikor elérkezett a vizsga
ideje nagyon izgultunk híszen ez volt az álmunk.-
mondtam ki hangosan a szavakat. Az
esküttszék csak jegyzetelt mellettem. Harryék
pedig csak hallgattak. Ekkor már Eleanor nem
volt a teremben,gondolom elment Louis után.
-A szóbeli vizsgán átmentünk.de az írásbelin csak
én mentem át. Eleanor rosszul írta meg,de ő amig
kivitte a papirokat a tanárhoz kicserélte a
papirokat. Vagyis csak a nevünket.-csak úgy folyt
belőlem a szavak. Kimondtam. Elmondtam végre.
Jó érzés volt végre kiadni magamból pár év után.
Mintha egy mázsás kő esett volna le a szívemről.
-Innen ismertem Tomot. Mindig meg
fenyegetett hogy elmondja a nyilvánosságnak,ha
nem fekszek le vele.-vallottam be.
-Köszönöm! Akkor most jöjjön a tanú.-nézett fől a
papirjai közül a bíró,mikőzben ezt mondta.
Mikőzben felálltam a helyemről,elment mellettem
Cara,aki közben nekem jött. Legszívesebben neki
mentem volna,de most türtöztettem magam.
Inkább leültem az ügyvédem mellé.
-Kérnek szünetet inkább?-kérdezte ismét a bíró.
Az ügyvédem bólintott,hogy igen. Kimentünk a
folyósóra,és ott megláttam Eleanorékat.
-Bella!-mondta Eleanor
mikőzben a nyakamba ugrott.
-Köszönöm! Köszönöm Eleanor!-mondtam neki
őszíntén.
-Mégis mit?-kérdezte miközben eltolt magától.
-Nekem nem lett volna eről elmondani!-néztem
könnyezve a szemébe. -Jajj kicsim!-vont magához
Hugo. Ő olyan volt számomra,mintha a bátyám
lenne. -Hiányzol Hugo!-mondtam neki,mikőzben
beleszívtam a parfümjébe. -Te is nekünk pirur!-
mondta sírva. Elszomorított a tudat hogy ezek az
emberek,csak miattam vannak itt,miattam
szomorúak. Mikőzben Hugo a karjaiban tartott,a
válla fölött
észre vettem Harry alakját közeledni felénk. Végig
néztem a testén,amit ő is észre vett.
-Tudunk beszélni?-kérdezte semleges hangon.
Bólintottam egyet,mikőzben eltávolódtam Hugotól.
Elmentünk egy sarokba,és egy ideig csak néztük
egymást.
-Szóval innen ismered Eleanort.-szólalt meg
végül.
-Igen.-válaszoltam neki.
-Tudod Bella,most veled lennék,fognám a
kezed,támogatnálak,ha hagynád!-vallotta. Belül
örültem hogy ezt mondja,de nem tudhatja hogy
ezt.
-És most meg is csókolnálak!-jött hozzám
közelebb.
-Akkor miért nem teszed?-kérdeztem tőle
mikőzben közelebb mentem hozzá énis. -Mert...-
suttogta.
-Mert azt mondtad a múltkor hogy csak egyszeri
alkalom voltam. És nem adom meg neked ezt az
örömöt most. -Nem is engedtem volna meg!-
nevettem fel. Pedig belül most szomorú
voltam,nagyon szomorú. -Bella,fog még neked
fájni,ha mással látsz! Egyedül fogsz maradni,ha
nem változol meg! -Harry,Harry! Nekem nem fog
fájni!-ráztam meg a fejem.
-Szünetetnek vége!-mondta nekünk egy pasas.
Lassan elkezdtünk bevonulni a terembe. Elfoglaltam a helyem. Cara leült a
tanúk padjához. -Akkor kezdhetjük!-mondta a bíró.
5 perce
Márti Ranyhóczki
a terembe. Elfoglaltam a helyem. Cara leült a
tanúk padjához. -Akkor kezdhetjük!-mondta a bíró.

Tárgyalás. 23.Fejezet 1.rész. Sziasztok!! igen tudom azt írtam hogy addig ne hozok új részt amíg nem lesz elegendő komi,de nem bírom ki hogy ne írjak és ne tegyem ki. Remélem hogy most fogtok komizni,és feliratkozni,mert nekem ez nagyon fontos lenne :)

 


*Eleanor szemszöge*


2 hét. Két hete van bent Bella őrizetben  Ma délelőtt lesz a tárgyalás,amire úgy érzem hogy el kell mennem oda. Nem látogattam még meg. Még mindig a sokk hatása alatt vagyok,hogy megölte Tomot. Szerintem megérdemelte hogy így lett vége az életének. Gonosz ember volt. Veléjéig romlott ember,akit csak a pénz,és a haszon érdekelte. Nem számított neki hogy kin kell át taposnia. Önző ember volt,és én egyáltalán nem sajnálom őt. De Bella. Őt igen. Nem 

kellene ott lennie. Ő ennél sokkal jobb életet érdemel. Megtalálnia az igaz szerelmet,ami boldoggá tenné,őt élete végéig. Megtalálnia a lelki társát,aki úgy fogadja el amilyen,és nem akarja megváltoztatni. Louis mesélte hogy Harry,és Bella között történt valami. És ilyenkor szokott jönni az a mondat,hogy "féltem Bellát Harrytől". De én nem ezt mondanám. Harryt féltem tőle  Bella mindig csak kihasználta a szépségét,és mindig amikor egy fiú kikezdett vele,ő csúnyán kihasználta. Nem értettem őt soha,de én öt

így fogadtam el. És akkor történt az a dolog. Ami miatt megromlott a barátságunk. És most a sors keze ismét össze hozott minket,aminek nagyon örülök.

-Min gondolkodsz kicsim?-kérdezte a mellettem fekvő,répa imádó szerelmem.

-Bellán. El kell ma mennem a tárgyalásra. Ott kell lennem. Támogatnom őt. Ennyivel tartozom neki.-fordultam felé,és megsimogattam az arcát.

-Mikor fogod elmondani hogy mi történt köztetek?-ült fel az ágyban,és magához húzott a bal kezével. A fejem a mellkasán pihent.

-Hamarosan Lou.

feleltem. Nem tudom mit fog hozzá,szólni de csak remélni tudom hogy megfogja érteni,és nem hagy el.

-Mit csináljunk addig?-vonta fel a szemöldökét, miközben a szemembe nézett.

-Nézzünk filmet!-vettem fel az első ötletemet!

-Nee! Én másra gondoltam!-vont magához szorosabban,és elkezdte csókolgatni a nyakam. Liba bőrös lettem az érintésétől,akárhányszor ezt csinálja velem.

-Louis!-szóltam rá. De ő csak folytatta tovább a műveletet.

-Kérlek cicaa.-súgta bele a fülembe. Felé fordultam,és megcsókoltam. Ő

viszonozta a gesztust,és bele túrt a hajamba. Fokozatosan hullottak le rólunk a ruhák,és nem sokára a mi nyögéseinktől zengett a ház. Vele minden olyan tökéletes. Vele az élet olyan mintha egy mesében lennék. Hercegnőként viselkedik velem. Lassan telt el a délelőttünk. Kitakarítottam a lakást,Louis pedig foci meccset nézett a tv-ben.
-Készülődnünk kéne lassan.-ültem le mellé a kanapéra.

-Oké,nézel nekem ruhát,amiben elmehetek énis?-nézett rám boci szemekkel.

-Louis,mikor fogsz felnőni?-tártam szét a

kezeimet. Amikor elkészültünk Louis bezárta a lakást,én addig beültem a kocsiba. Louis beült a vezetés felőli oldalra,és megszorította kezem. Tudta hogy izgulok. Aztán rá lépett a gázra. Az út csöndben telt,én pedig az ablakon néztem ki. Amikor megérkeztünk a bejáratnál össze találkoztunk Hugoval, Ariával,és Harryvel. Szóval ők is itt lesznek. Aztán egy hangot hallottam mögülünk. Megfordultam a tengelyem körül,és Carat láttam meg
-Ááh. Milyen megható hogy majdnem mindenki eljött.-mondta mosolyogva.

Neki akartam menni,de Louis lefogott.

-Hagyd kicsim! Nem éri meg!-monda nekem.

-Szerintem menjünk be a tárgyalóba! Minél előbb látni akarom az én Bellámat.-mondta Hugo nekünk.

-Benned pedig Cara nagyot csalódtam!-fordult Carahoz Hugo.

-Jajj Hugo! Ne legyél már ilyen!-még mindig mosolygott. Mi ott hagytuk őket és bementünk az épületbe,ahol megkerestük a tárgyaló termet. Helyet foglaltunk az első sorban,én Louis mellé ültem,Harry pedig Aria mellett foglalt helyet.

-Mikor is kezdődik?-kérdezte Harry tőlem.

-5 perc!-válaszoltam neki. Kezdtek gyűlni a teremben az emberek,és utolsónak behozták Bellát. Megsajnáltam őt. Ahogy kinézett,az arca. Nagyon letörtnek tűnt. Mindenki elfoglalta a helyét a teremben,és a biró megkezdte a tárgyalást.
-Elmesélni nekem hogy hogyan történt az nap este a gyilkosság?-nézett le a bíró Bellára.
-A bemutató után,elmentem vissza az öltözőmbe,és bejött hozzám Tom,és megakart erőszakolni,és én a fejére hajítottam a vázát.-mondta de itt befejezte a mondatót.

-Tovább!-biztatta a biró.

-És akkor észre vettem hogy Cara ott áll az ajtóban,és minket néz. Mondtam neki hogy szedje le rólam,mert akkor már tudtam hogy meghalt. Ő mondta hogy hívja a rendőrséget.-fejezte be.

-Szóval önvédelem volt?-tette fel a következő kérdést a bíró.

-Igen az volt! Nem öltem volna meg csak úgy.-mondta Bella felemelt hanggal.

-Honnan ismerte ezt az urat?-kérdezett ismét a bíró  Bella itt nem mondott semmit. A terembe csend telepedett le. És most éreztem úgy hogy eljött az idő. Eljött az ideje annak hogy fény
derüljön az igazságra. Elengedtem Louis kezét,aki
értetlenül nézett rám. Felálltam,és megszólaltam.
-Biró Úr! El kell valamit mondanom! Egy történetet rólam,Belláról,és Tomról.-mondtam
kissé bizonytalanul. -Maga ki?-fordult felém.
-Eleanor Calder vagyok!
-Rendben akkor meséljen!-mondta miközben hátra dőlt a székében. Bella rám nézett. Zavarodott
volt.
-Eleanor! Ezt nem teheted!-mondta nekem.
-Sajnálom Bella! Ha ez a módja hogy ne zárjanak be,akkor megteszem. Elmondom az igazságot!-mondtam neki.
-Szóval, három éve,amikor megismertük Tomot....-
kezdtem bele,és közben ránéztem Bellára.

Magány.22.Fejezet

*Bella szemszöge*


Nem érzem az időt. Nem érzek itt semmit. Egyedül
vagyok teljesen. Mostanában sokat elgondolkodok
az életen. Mindenkinek megvan írva valahol a
sorsa. Van olyan,aki a helyes úton halad,de van
akad olyan is aki le tér róla. Van időm itt
gondolkodni,ebben a cellában. Minden szürke itt.
Egy kis ablakon, szűrődik be csak fény. Ami itt
Londonban nagyon ritka. Miért velem történt ez?
Mit követtem én el? Csak boldog,híres,gazdag
akartam lenni. Semmi mást nem akartam
az élettől. Aztán elkövettem azt a hibát,hogy
beleegyeztem Eleanor ötletébe,és így Tom keze
közé kerültem. Senkinek eddig nem mondtam el
hogy mit csináltunk,és most félek hogy a
tárgyaláson majd megkérdezik. Szégyellem amit
akkor tettem. A családom se lenne rám büszke.
De már nem tudok mit tenni. Megtörtént,nem
tudom vissza forgatni az időt. És Harry.
Megbántottam,de csak azt mondtam neki,amit
érzek. Amit tennem kellett. Három napja vagyok
már itt,és kezdek magamba fordulni. Senki nem
látogatott meg eddig.
Végül is ki látogatott volna? Az embert a bajban
mindig egyedül hagyják. Ilyenkor senkire sem
lehet számítani.
-Látogatója jött!-mondta az aznapi ügyeletes.
-Nekem?-kérdeztem meglepetten.
-Mért maga lát itt még valakit magán kívül?
Persze hogy magának!-forgatta a szemeit. Lassan
felkeltem a matracról,és elindultam. Az őr lassan
kinyitotta a cella ajtót. Követtem őt,egy fehér
folyóson,ahol a villany csak pislákolt. Aztán
megállt egy ajtó előtt.
-Fél órát kapnak!-fordult felém,majd magamra
hagyott.
Nem láttam be az ablakon ugyanis magason volt.
Fel kellett ágaskodnom,hogy lássam hogy ki
látogatott meg. Amikor megláttam a szívem
nagyot dobbant. Mit kereshet itt? Minek jött ide?
Megmondtam neki hogy felejtsen el engem. Hogy
utálom,és nem akarom őt többé látni. Erre mégis
meglátogat? Nem értem őt. Lassan megfogtam a
hideg kilincset,és lenyomtam. Kinyílt előttem az
ajtó,és beléptem rajta. Felnézett rám. A szeme
csak úgy csillogott. Felállt az asztaltól,és csak
ennyit mondott.
-Bella.


*Harry szemszöge*


Amikor elment csak néztem utána. Nem tudtam
megmozdulni. Ennek nem így kellett volna
alakulnia. Nem ennek,hanem az egész dolognak! A
feje tetejére fordult az életem,rövidke idő alatt.
Aznap éjszaka boldog voltam. Nem vagyok belé
szerelmes,de valami vonz hozzá. Talán a kihívás
vonz benne,talán az elérhetetlensége,talán az
hogy nem egy könnyű eset,nem tudom. De azt
tudom hogy megakarom kapni. Három napja hogy
bent van őrizetben. Nel hallok felőle semmit. És
ez idegesít. A fiúk agyára 
megyek,azzal hogy egyfolytában csak róla
beszélek. Az elmélkedésből a telefonom csörgése
zökkentett ki. -Cara! Gyere haza!-mondtam neki
köszönés nélkül.
-Szia neked is Harry!-mondta
-Te vagy a tanú Bella ügyében,erre te meg
elmész Amerikába? Tudom hogy utálod őt,de
ennyire?-akadtam ki. -Harry! Nyugodj már meg!
Haza fogok menni a tárgyalásra.-válaszolta
szórakozottan. -Szórakozol velem Cara? Bella
addig legyen őrizetben? El sem tudom képzelni
hogy miken mehet keresztül ott!-kiabáltam már.


-Tanuljon a leckéből! Nem kell elvenni más
párját! Csak gyere vissza hozzám,és minden rendbe
jön.-tette még hozzá. -Mond hogy tudsz te igy
élni? Hogy lehetsz ilyen szívtelen?-kérdeztem
tőle. -Szeretlek Harry,ezt ne feledd!-mondta majd
csak sípolást hallottam a túl oldalról. Letette.
Nem hiszem el hogy letette. Be kell mennem
Bellához megnézni hogy van. Én is hibásnak érzem
magam a történtek miatt. Mert ha akkor este nem
viszem el Bellát Tomtól,akkor lehet hogy Tom
még mindig élne,és Bella Pedig szabad
lenne most. De jogosan vittem el onnan Bellát!
Nem nézhettem azt ahogy Tom üti őt. Gyorsan
felkaptam a kocsi kulcsot az asztalról,és
bezártam magam után az ajtót. Beültem a Range
Rover-be,és becsatoltam magam. Félig lehúztam
az ablakot,hogy jöjjön be egy kis friss levegő.
Gyorsan hajtottam,mert minél előbb ott akartam
lenni,és látni őt. Sorban haladtak el mellettem az
épületek,és kiértem a belvárosból. Amikor
odaértem kerestem egy szabad helyet,és
leparkoltam. Kiszálltam a kocsiból magamra
húztam a
kabátom. Bementem az épületbe,és megálltam egy
magas férfival szemben. -Jó napot! Bella
Milfroodhoz jöttem!-mondtam neki.
-Rendben,menjen be abba a szobába,és várjon
ott.-mutatott egy fehér ajtóra. Bementem oda,és
leültem az egyetlen asztalhoz. Mintha órákat
vártam volna. Türelmetlenül doboltam az
ujjaimmal az asztalon,és vártam hogy belépjen ő.
Amikor megláttam őt nem tudtam a szememnek
parancsolni. Néztem őt,és örömöm telt abban hogy
nézhetem. Fájdalmas örömöm. Úgy voltam vele
mint a szomjan haló
ember,aki végre kutat talál,s bár tudja hogy a kút
vize mérgezett,mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
Felálltam az asztaltól,és csak ennyit bírtam
kinyögni.
-Bella.
-Miért jöttél ide?-kérdezte még mindig egy
helyben állva.
-Látni akartalak! Meg tudni hogy mi van veled!-
mondtam neki.
-Látod jól vagyok! Nincs semmi bajom,élek,és
virulok!-tárta ki a kezét.
Nem hittem neki! Láttam a szemében hogy
hazudik. Hogy magányos,és hogy leginkább most
van szüksége egy emberre akivel beszélhet. Aki
meghallgatja
bármiről is van szó.
-Bella! Ne legyél már ilyen!-mondtam neki
miközben elindultam felé.
-Miért milyen vagyok Harry?-kérdezte
-Hazudós! Tudom hogy szükséged van most
valakire! És most be kell érned velem! Még ha
nem is örülsz nekem.-biggyesztettem le az
ajkamat.
-Ezt eltaláltad.-mondta és össze fonta mellkasa
előtt a kezét.
-Gyere ide.-mondtam neki és magamhoz húztam.
Beleszagoltam a hajába,amiből még kilehetett
érezni a samponjának az illatát.
-Engedj el!-mondta nekem,és elakarta tolni magát.
-Nem ameddig azt nem mondod hogy igazam van!
Szükséged van most rám! Nekem mindent
elmondhatsz!-néztem bele a szemébe.
-Álom világban élsz Harry! Nincs rád
szükségem,sem senki másra! Nem akarom hogy
sajnálj! Nem akarom hogy szánalomból látogassál
meg! Nem akarok tőled semmit! Menj el!-vágta
bele a képembe. A kezem lehullott a derekáról.
Megsemmisülten álltam vele szemben.
-Engedjenek ki!-dörömbölt az ajtón Bella. Kattant
a zár,és már csak arra eszméltem föl hogy egyedül
maradtam a szobában. A magánnyal.

21.fejezet. Veled maradok.

                                                                                                      

*Zayn szemszöge*

Van egy idézet,ami nagyon igaz. Van valóság alapja.

 Ez az idézet pedig így hangzik

:"Fáj,a szív ha igazán szeret,mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet".

És csak az tudja hogy milyen érzés ez aki már átélt hozzám hasonló helyzetet. 

Nem mindenki kerül a szerelemben választás elé. 

Irigylem az olyan párokat,akik harmóniában élnek,nincs semmi gondjuk. 

Nem kell aggódniuk hogy egy balul sült éjszaka után,hogy másnap mit írnak majd róla. 

Nem kell egy csomó embernek megfelelnie,mint nekem.

 Sosem bántam meg hogy híres lettem,de kezdek rájönni,hogy egyre több a hátránya is. 

Amikor vezettem a sötét úton,és a fák eltűntek mellettem,az ablakon beszűrődött hűvös szellő 
magamhoz térített. Ahogy mentem az úton,pont egy bár előtt mentem el,

ahol egy ismerős alakot vettem észre. És nem volt egyedül.

 Egy magas férfival volt,és ahogy elnéztem,elvoltak egymás társaságában. 

Szíven ütött a látottak, legszívesebben elsírtam volna magam,mert nagyon szeretem Ariat.
 Szünetet kért  azt mondta hogy ő tisztában van az érzéseivel,és hogy szeret engem. 

Akkor miért van ezzel a sráccal? Meg egyáltalán nem illik hozzá ez a bulizós oldala. 

Én a régi Ariámat akarom,aki csak az enyém. 

Épp leakartam parkolni,és kérdőre vonni őt,mikor megcsörrent a telefonom. 

Debbie. Perrie anyukája hívott. 

Féltem felvenni. Attól tartottam hogy jól lefog cseszni,amiért ezt tettem a lányával. 

De amit mondott az teljesen kiborított. Kezdtem azt hinni hogy minden ellenem van. 

Volt két barátnőm,és most egy sincs?

 Ez mind az én hibám. Hagytam a kezem közül kicsúszni a dolgokat. 

Szóval felvettem a telefont.

-Igen?-szóltam bele idegesen.
-Zayn,Debbie vagyok! Perrie itt fekszik a központi kórházban,beszedett egy csomó gyógyszert,
épp az előbb mosták ki a gyomrát. És most alszik,félek hogy ma már nem tér magához.-zokogott a telefonba.
 Mit tettem vele? Az egykori,mindig mosolygós,vidám lány,végezni akart az életével. Miattam,mert becsaptam,kihasználtam. Őt is szeretem,de nem olyan erősen mint Ariát. 
Valami megmagyarázhatatlan erő vonz hozzá,ami ellen nem tudok tenni. És nem is akartam mostanáig. 
Ő hagyott el. 
-Kb egy óra és ott leszek!-mondtam neki,és bontottam a vonalat.
 Még egy utolsó pillantást vetettem a párra,és utána beletapostam a gázba. 
Minnél előbb ott akartam lenni. 
Nem néztem mennyivel megyek,ahogy egyszer azt se vettem észre,hogy majdnem elütöttem egy kisgyereket. Ez meg mit keres itt ilyen későn kint az utcán? 
Én biztos nem engedtem volna a gyerekemet ki.
 Amint odaértem a kórházhoz. gyorsan kiszálltam a kocsiból,és becsaptam az ajtót. 
Pont előttem vittek egy embert hordágyon,ami engem nagyon feldühített!
-Gyorsabban nem lehet?-ordítottam rájuk.
-Uralkodjon magán fiatal ember!-mondta az egyik mentős. 
Nem érdekelt amit mondott,megelőztem őket,és már mentem is be.
 A folyóson megkérdeztem egy nővért hogy merre találom Perrie Edward kórtermét. 
Ahogy kimondta,már rohantam is hozzá. 
Amikor odaértem lefagytam. Mit mondhatnék neki? És az anyjának? 
Mit fog rólam most gondolni. 
Remegő kézzel fogtam meg a kilincset,és nyitottam be hozzájuk.
-Bejöhetek?-csak ennyit bírtam kinyögni. 
Debbie felállt Perrie ágya mellől,és ezt mondta.
-Magatokra hagylak titeket!-mondta majd elmentem mellettem,és becsukta mögöttem az ajtót. 
Egy ideig csak álltam egy helyben,nem tudtam hogy mit mondjak neki.
-Ott fogsz állni,vagy leülsz végre?-törte meg a csendet Perrie hangja.
 Elindultam felé,és leültem a székre.
-Hogy lehettél ilyen bolond,hogy itt hagyj minket?-kérdeztem tőle,
miközben megfogtam a kezét.
 -Zayn,én nem akartam nélküled élni. Szeretlek téged,ez ellen nem tudok mit tenni. 
Sajnálom hogy most itt kell bent lenned!-mondta miközben 
megjelentek a szemében az első könnycseppek.
-Perrie! Ne mondj butaságokat! Szeretlek! És veled maradok! 
-Nem foglak elhagyni!-mondtam neki.
-Komolyan beszélsz?-csillantak fel a szemei.
-Igen!-válaszoltam neki,majd megcsókoltam.
 Ez a csók,nem volt olyan édes mint amilyen szokott lenni. 
Kétségbeesetten vágytam arra hogy Ariat csókoljam.