41.Fejezet- "Ebbe nekem is lett volna beleszólásom"

* Sziasztok! Lécci komizzatok,következő rész pár komi után jön:) *

*Zayn szemszöge*





Eddig azt vallottam hogy lehet két embert
szeretni egyszerre. Nos...tévedtem. Perrie-t nem
szerettem szerelemből, és ez az idő múlásával
bizonyossá is vállt. A fiúk is észre vették hogy
csak megszokás miatt voltunk már együtt. Perrie
kezdeményezte a külön válást, amit én örömmel
fogadtam, persze csak belül. Azt mondta hogy
észre vette hogy elhidegültünk egymástól.
Békében váltunk el, szóval ha netán tán
találkoznánk az utcán

nem fordulnánk el, nem fordítanánk el a fejünket,
köszönnénk egymásnak.
A média persze még mit sem tud a szakításunkról,
úgy mint eleinte Liam-éknél, akik nem
mutatkoztak így az idő múlásával elkezdtek
találgatni hogy mi lehet a Payzer párossal.
Volt valami fura Aria-ba.
Így lassan két év elteltével ugyan olyan
rajongással szeretem mint eleinte.
Bár először nem tudtam mit érzek iránta de az idő
múltával rájöttem hogy szeretem.
Tudom hogy Ő számomra az igazi, a nagy Ő,
leendő gyerekeim anyja.
Lehet

hogy halucinálok, de mintha állapotos lenne.
Ghana-ban a nagy hőségben lenge öltözéke többet
mutatott a kelleténél, így amikor egy lágy szelló
meglengette a ruháját, lehetett látni hogy
pocakosodik.
A fiúknak ezt nem mondtam, Harry és Louis
elvoltak foglalva Bellával.
Azon versenyeztek ki tudja a másikat jobban
féltékennyé tenni.
Fájt a tudat hogy talán mégis állapotos, és hogy
nem biztos hogy az én gyerekemet hordja a szíve
alatt.
De ahogy a hasa mérete elárulja, több mint négy
hónapos lehet,
így

talán én is lehetek az apa jelőlt.
Lehet hogy fiatal lennék apának, mégis úgy érzem
képes lennék felnevelni egy apró csöpséget, Aria-
val.
Amikor elbúcsúztunk a reptéren a szívem szakadt
meg, ugyanis Ian várt rá. Együtt mentek el a
reptérről, és én fájdalmasan néztem utánuk.
Nem akarom elhínni hogy a mi útunk ketté
szakadt.
Tudom én voltam a híbás, de csak egyszer
hibáztam.
Mégegyszer nem követném el ezt a hatalmas
baklövést, ha tudnám hogy az a tét hogy
elveszíthetem életem értelmét.
Perrie

bíztatott hogy most keressem fel Aria-t mert ha
tényleg állapotos, akkor nagy szüksége van rám.
Tudom hogy a szüleim örülni fognak egy
unokának, még ha ilyen fiatalon is teszem őket
azzá. Miután Aria kinyította az ajtót végig néztem
rajta, a kezem akaratlanul is végig simított a
hasán. Váltottunk pár szót, de jobbnak láttam
hogy beljebb folytassuk a társalgást. Leültem a
kanapéra, ő velem szembe helyezkedett.
Látszott rajta hogy ideges.
-Én vagyok a gyermek apja?-kérdeztem rá
tűrelmetlenül, nem

bírtam tovább várni.
A másod percek csiga lassúságnak tűntek ezekben
a pillanatokban.
Az idegeim pattanásig feszűltek, mikőzben vártam
a választ.
-Igen te vagy az apja.-bökte ki végül.
Először nem akartam hínni a fülemnek. De
hirtelen jött örömömben felpattantam a kanapéről,
Aria-t magam elé állítottam, szorosan magamhoz
öleltem.
Kellemes illata belekúszott az orr járatomba, amit
örömmel szívtam be.
-Annyira boldoggá tettél most.-súgtam fülébe.
-Szavakkal nem tudom elmondani mennyire boldog
vagyok.-

tettem még hozzá.
Aira felsóhajtott a karomban, bal kezét a
mellkasomra helyezte, lassan eltolt magától.
Fájdalmasan nézett a szemembe, a tekintete nem
éppen azt mutatta amire én számítottam volna. -
Mi a baj?-emeltem meg az állát.
-Zayn...nem tudom hogy mondjam meg...-kezdte el,
de leült a kanapéra. -Csak mond el. Nem lesz
semmi baj. Melletted maradok most már örökre.
Képzeld Perrie-vel szakítottunk.-guggoltam le elé.
-Istenem...mindent elrontottam.-temette az arcát
kezébe.
Sírt, tisztán hallottam

hogy zokog. Nem értem, nem sírnia kellene,
hanem örülnie.
-Mit rontottál el?-tettem a kezem combjára,
nyugtatás képp.
-Nem oltottam be magam a malaria ellene
szerrel mielőtt Ghanaba mentünk.-mondta sírva.
Kezem lehullott magam mellé. Nem tudtam mit
mondjak, vagy hogy reagáljak. Egyáltalán az
ilyenre hogy lehet?
-Elment az eszed?-emeltem fel a hangom
hirtelen jőtt harah miatt. -Tudod te mit tettél?
Miért csináltad? Szólnod kellett volna hogy
gyermeket vársz tőlem. Jogom lett volna tudnom
mindenről.-

álltam fel a helyemről. Körbe körbe jártam, nem
tudom felfogni hogy csinálhatott ekkora
hülyeséget.
-Nem akartam ilyen világra hozni a gyerekeinket.
A világ egyre rosszabb lesz, nem tudnám elviselni,
látni ahogy a gyerekeink szenvednek.-kiabált már
ő is.
-Gyerekeink? Ikreket hordasz a szíved alatt?-
álltam meg egy pillanatra.
Haragom egy pillanatra mintha enyhűlt volna, de
akkor eszembe jutott mivan ha így ők is
megfertöződtek?
-Most azonnal elmegyünk egy orvoshoz. Tudni
akarom hogy elkaptad-e a maláriát

vagy sem. Miért kell neked mindent elrontanod?

Ebbe nekem is lett volna beleszólásom! Csak

magadra gondoltál mi?-nevettem fel fájdalmasan.

Nem tudom mit csinálok ha elveszítem őket.

Újra lett értelme az életemnek, boldog család

lehetnénk, de mégse mert Aria mindent elrontott.

-Öltözz, most elmegyünk az orvoshoz.-mutattam a

lépcső felé.

-Ne haragudj...-motyogta Aria.

Nem válaszoltam újra a lépcső felé intettem.

Feladóan bólintott egyett, elindult fel a szobájába,



én addig leültem, idegesen várva hogy

Aria elkészüljön. Mit fogok tenni ha tényleg
megfertőződőtt? Fogok tudni majd élni nélküle?
Elfogom feledni őt majd idővel? Zayn....ne
gondolkodj ilyenen. Még semmi se biztos. Ne fesd
az ördögöt a falra. Negyed óra múlva Aria jőtt le
a lépcsőn felöltözve.
Oda mentem a lepcsöhőz, felnéztem rá.
Szemén még mindig lehett látni hogy sírt.
-Mehetünk.-suttogta ezt az apró ártatlan szót.
Bólíntottam elindultunk a kocsimhoz, miután
bezártuk a lakást. Minnél előbb tudni akarom hogy
mi a helyzet velük

40. Fejezet- "Nem fogom egy ilyen világra hozni a gyermekeim."

* Sziasztok!Itt az új rész:) Következő pár komi után jön.Jó Olvasást!:) *

*Aria szemszöge*

Amióta vissza jöttünk Ghanaból tejlesen máshogy
gondolkodom a világról. Tudom hogy sok
embernek fogok csalódást okozni főleg Zaynek, de
ezt meg kellett tennem. Mielőtt elutaztunk volna
Ghanaba utána néztem az országnak. Szegénység,
éhezés malária, alacsony életkor. Arra jutottam ha
így folytatódik mi is így fogjuk végezni. Elöbb
utóbb átjön ez a betegség Európába is. Nem
akarom ilyen világra hozni a gyermekeimet.

Igen ikereket várok a szívem alatt. Zayn-ek nem
mertem elmondani, bár Ghanaban beszélgettünk,
de nem mertem elmondani neki. Féltem hogy mit
szólna hozzá, ráadásul biztos kiakadna hogy nem
oltottam be magam a malária elleni ellenszerrel,
így nagy valószínűséggel elkaptam én is, ahogy
talán az ikrek is.
Nem akarom hogy szenvedjenek ebben a világban,
hogy tudják mi az a csalódás.Nem tudnám
elviselni ha látnám a gyermekeimet szendvedni.
Főleg úgy hogy csak én nevelném őket.
Ian kijött a reptérre elém,elkísért

a lakásomig. Beakart jönni de mondtam neki hogy
inkább egyedül akarok lenni.
Szerencsére megértette, így nem akaszkodik rám.
Talán minden más lenne ha nem ismertem volna
meg Zaynt. Ha nem lennék tőle most állapotos.
Így a negyedik hónapban már nem is tudom
takarni a pocakom.
Nem mozdulok ki a lakásból, kerülöm a
társaságot, nem akarom másnak átadni a maláriát
ha talán mégis elkaptam.
Rossz ember vagyok? Hogy nem adok esélyt a
gyerekeimnek az életre? Hogy világra jöjjenek?
Csak szenvedés lenne nekik,

az élet. Zayn is boldogabb lesz nélkülünk, nem
kell feláldoznia a karrierjét. Így engem sem
fognak támadni. Önzőség lenne? Talán. De én csak
jobban látom hogy mi a jó nekem.
Melegítőben, kócosan ültem a kanapén és néztem
a vámpírnaplókat.
Vicces nem? Azt a filmet nézem, amelyikben a
legjobb barátom szerepel, aki többet érez írántam
a kelleténél. Hogy elfogdta-e teljesen vagy sem
nem tudom mindig kikerülöm a témát. Zayn-en
kivűl senkit sem fogok szeretni. Nem tudom
írányítani az érzéseimet,ahogy más se.

Ő Perrie mellett boldog, nem mellettem. Nem
lenne boldog velem, és őt fel is vállalta az
elejétől fogva.
De ha boldog Perrie mellett miért szomorú a
tekintete? Miért nem csillog úgy mint egy
szerelmes férfinak? Miért nézett rám furán a
repülőn? Vagy mikor haza jöttünk, és
elbúcsúzstunk egymástól?
Lehet hogy sejti hogy állapotos vagyok?
Nem az nem lehet. Elszorítottam a hasam, senki
se láthatta.
Pont elfogyott a pattogatott kukorica, ezért
kiakartam menni a konyhába csinálni egy új
adagot,de pont

csengettek. Ki lehet az ilyenkor?
Este fél tizenkettő elmúlt már, ilyenkor nem
szoktam vendéget várni, sőt az utóbbi időben nem
is vártam. Letettem az asztalra a tálat,
megtöröltem a kezem a nadrágomba, így mentem
az ajtóhoz. Kinyítottam, szólásra nyítottam a szám
de nem jőtt ki semmi. Meglepődtem hogy őt látom
itt. Perrivel kéne lennie, hísz ha jól értesültem
róla az interneten ma van a születésnapja. -Szia.-
mosolygott rám félénken.
Félve nézett rám, mintha félt volna hogy
elzavarom. Bárcsak tudta

volna hogy legszívesebben a nyakába ugrottam
volna, és ahol csak értem volna apró csókokkal
halmoztam volna el. Ehelyett csak álltam vele
szemben, néztem mogyoró barna szemét, ami most
értetlenül nézett hol a szemembe,hol a
pocakomra. Kezét rávezette a hasamra, végig
simított rajta majd kezével beletúrt a hajába. -
Ian-el ilyen komoly a kapcsolatotok?-kérdezte
össze zavarodva.
Azt híszi hogy lefeküdtem mással rajta kivül?
Ilyen nőnek néz? -Nem..nem tőle vagyok
állapotos.-néztem a szemébe.
Féltem mit

fog reagálni. Talán félre érti a helyzetet, elkezd

velem kiabálni hogy mekkora egy lotyó vagyok. -

Nem akarjuk beljebb folytatni ezt a

beszélgetést?-bökött a nappali felé. Ismerte ezt a

házat.

Még ő vette nekem, mikor ide költöztett Londonba

hogy közelebb legyek hozzá. Meg hát nem is

akartam Bradfordban maradni. Mindig is Londonba

vágytam. -De persze.-álltam félre hogy beljebb

jöhessen.

Egyenesen a nappaliba ment, leült a kanapéra,ahol

az előbb még én ültem. Becsuktam az ajtót,



nagyot sóhajtva

követtem őt, majd vele szemben foglaltam helyet.
-Én vagyok az apja a gyerekednek?-tért a
lényegre.
Tudtam hogy nem szeret köntör falazni, szeret a
lényegre tőrni, hamar átesni mindenen, de arra
nem számítottam hogy ilyen lazán kezeli majd a
helyzetet.
Talán ez is azt bízonyítja hogy Perriet szereti.
Lehet hogy elarná tőlem venni őket, hogy Perrivel
nevelje fel a babáinkat.
Nem tudtam hogyan mondjam meg neki az
igazságot.
Mondjam azt egyszerűen hogy igen? Vagy azt is
adjam a tudtára hogy valószínűleg

nem fognak majd a világra jőnni? Vagy ha igen
valami betegségük lesz, mivel nem oltottam be
magam a malária ellenszerével mielőtt elutaztunk
volna Ghanaba?
Azt is mondjam el neki hogy talán meg se érem a
harmincadik születésnapomat?
Mi lenne most a helyes?
Tovább nem titkolozhatok előle, hísz látta a
hasam.
Kitudja talán azt mondaná hogy miért nem
csináltam abortuszt, mert így tönkre teszem az
életét hogy apává teszem.
Mert mégis csak fiatal az apasághoz. Valamilyen
színten ő is még csak gyerek.

Azt hittem vele fogom leélni az életem, hogy
mellette fogok megöregedni, három gyermekkel,
akiket tisztességesen nevelünk fel. Ahogy látom a
gyermekeinket amikor szülőkké válnak.
Zayn ősz hajjal a kertben tanítja az unokáit
focizni, miközben elkészítem nekik a kedvenc
süteményüket, és amikor nem számítunk rá
álmunkban jőn el értünk a halál angyala.
De nem így lesz.
Meg kellett tanulnom hogy az életben semmi se
úgy történik ahogy az ember eltervezi.
Vannak olyan dolgok amiket bár ne tettem volna,
de nem tudom meg nem történté tenni.Hálás leszek Istennek amiért egyűtt lehettem
Zayn-el, hogy megmutatta hogy az ember lehet
igazán boldog. De amikor úgy érzed hogy minden a
legnagyobb rendben, hogy már nem is jőhet semmi
ami tönkre teszi az életed, hát tévedsz. Mindig
lesz valami ami közbe fog szólni.
-Igen, te vagy az apja.-bukott ki a számon.
Zayn kezébe temette az arcát, és mintha sírt
volna.
Az örömtől vagy a bánattól nem tudom.
De egyben biztos vagyok. El kell neki
magyaráznom mindent.

Új Blog:)

* Sziasztok:) Új 1D-s blogot keztünk,aminek Liam a fôszereplôje:)) Reméljük az a blog is tetszik majd nektek Itt a link -- http://illdiehappilyonedirection.blogspot.hu/ *

39.Fejezet. -Beszélgetések.

* Sziasztok! A végéig már csak kb. 20-25 rész van hátra:( Komizzatok,írjatok a chatbe és nézzetek be az új blogunkba -- http://foreveryouremineonedirection.blogspot.hu/ :) Kövi rész 3 komitól jön:)) Jó Olvasást!:) *




*Bella szemszöge*




















Az életben sok hibát követünk el,Pedig nagyon jól

tudjuk hogy ezzel a körülöttünk lévő embereket

bántjuk meg. Nem tudom vissza forgatni az

időt,senki se tudja,de ha lenne valaki aki

megtudná nekem tenni,gondolkozás nélkül

felkeresném.

Hogy mit éreztem mikor ott hagytam Harryt a

szálloda szobánk közepén? A szívem apró

darabokra tört,mint amikor egy vázát törünk szét.

Megbántottam. Tisztán láttam a tekintetéből hogy

nagyot csalódott bennem. Jogosan.













De annyira egyedül éreztem magam azokban a

hetekben,csak Louis tartotta bennem a lelket,ő

látogatott szűntelenül. Mit tehettem volna? Nem

küldhettem el,az bunkóság lett volna. Nem csak

én vagyok ebben a hibás,a csókhoz két ember

kell,ami az adott esetben meg is volt. Nem tudom

elengedni a részem ezen felét. Kalandra

vágyom,de Harry mellett egész voltam. Nem

kellett kimondania hogy szeret,mert láttam a

tekintetében,ahogy rám néz,ahogy viselkedett

velem. Gyengéd volt,mint előtte senki más

hozzám. Mindenki




tárgyként kezelt Harry előtt,ami szokatlan volt

számomra. Louis pedig az ellentétje. Míg Harry a

víz,Louis a tűz. Erőszakos énje a régi énemre

emlékeztet. Nem hiányzik aki voltam,de akkor

minden könnyem volt. Nem bántottak meg,nem

törték össze a szívem. Csak én voltam,én

irányítottam mindent,én vetettem a kártya

lapokat.

Ghana felnyította a szemem. Teljesen más élőben

látni hogy ezek az emberek milyen körülmények

között élnek,mint a tv-ben.

Ahogy Ariaékkal sétáltunk az utcán,mindent

rendesen megnéztünk.




Szörnyű volt nézni őket,ahogy a szemét telepen

keresnek használható dolgot.

Szegénység,nyomor,éhnség. Ezekel a szavakkal

lehet jellemezni Ghanat.

Liam vissza ment a szállásunkra,elfáradt,mert a

repűlön alig aludt. Őt is megviseli a szakítás,de a

világ felé ezt nem mutatja.

-Néni-szólított meg egy kisfiú.

Lenéztem rá,szegényke nagyon sovány volt. Nem

volt rajta felső,ezért tisztán lehetett látni ahogy

kilátszanak a bordái.

-Igen?-guggoltam le elé,és megfogtam a kezét.

-Kaphatnék ennivalót?-suttogta,




félénkén,mintha szégyelné magát.

Torkomban egy nagy gombóc kezdett nőni,éreztem

ahogy könnyeim utat akarnak engedni maguknak.

Nem tudtam megszólalni hirtelenjében. Megfogtam

a kisfiú kezét,majd a karjaimba zártam törékeny

testét.

-Gyere elviszünk hozzánk,ott le is fürödhetsz.-

mondtam neki.

Aria felé fordultam,aki szintén küzdött a

könnyeivel.

Volt valami fura rajta,mintha meghízott volna.

Arca teltebb lett,hasa pocakos.

-Többiek hova lettek?-néztem körül,ugyanis

Nialléket nem láttam sehol.




Elmentek arra.-mutatott Aria egy kicsi útra.

-Azt mondták körülnéznek ott is,és talán találnak

egy hüvös helyet,mert itt majd megsültek.-

nevetett fel,de nem volt őszínte kacaj,hanem az

az erőltetett.

-Minden rendben?-kérdeztem mikőzben elindultunk

a szállásunkra.

-Nem igazán. Sok minden történt,amióta téged

bezártak.-sóhajtott.

Miközben sétáltunk mindent elmesélt. Kezdve a

Zaynnel való wc-incidens óta,hogy Ian szerelmet

valótt neki,amit nem tud hova tenni,mert nem

tudja viszonozni az érzéseit.




Ő Zaynt szereti,élete végig őt fogja.

-Lenne itt még valami.-mondta bizonytalanul.

Kezemben a kisfiú elaludt,így mivel elengedte

magát,nehezebb lett kicsivel. Mélyen szuszogott a

fülembe,nagyon aranyos volt. -Nekem

elmondhatod.-nyugtattam meg,vagyis inkább csak

próbáltam. -Állapotos vagyok.-nyögte ki pár

perccel később.

Lábam gyökeret eresztett a földben,nem bírtam

megmozdulni döbbenetemben. Aria állapotos.

Mondogattam magamban,izlelgettem a szavakat. -

Zayn?-kérdeztem.

Tudtam hogy neki ennyit is




elég mondanom,ennyiből is megfogja érteni a

kérdésemet.

-Igen,ő az apja.-mondta,közben a földet fixirozta.

-Tudja? Elmondtad neki igaz?-kérdeztem.

-Nem. Nem akarom tönkre tenni a karrierjét,a

kapcsolatát Perrievel,ami még ennél is

fontosabb,nem akarok a média középpontjában

lenni,főleg nem úgy mint aki felcsináltatta magát

Zayn Malikkal.-mondta feszülten.

Nem tudtam mit mondjak neki,nem találtam a

szavakat.Igaza is van,meg nem is. Zaynek

kötelessége tudnia,hogy gyereke lesz. De Ariat is

megtudom érteni.




-Ugye nem mondod el neki? Csak te és Harry

tudjátok.-mondta.

Eltelt pár másodpercig míg felfogtam amit

mondott. Harry tudja? De honnan? Miért ő tudta

meg előbb? Hol találkoztak ők? Kérdések,amikre

nem találok választ.

-A testvérednél voltam ultrahangon,mikor ő

beszélni akart vele.-mondta,mintha tudta volna

hogy ezt akarom megkérdezni.

-Peternel?-kérdeztem vissza,noha tisztán

hallottam mint mondott.

Betartotta az igéretét. De miért? Megtehette volna

hogy nem megy el hozzá.




-Ő megígérte hogy nem mondja el.-tette hozzá.

-Én se fogom,ez nem az én reszortom,hanem a

tied.-feleltem.

Mikor benyitottunk a szállásunkra Harry,Hugo és

Paul kártyáztak. Nevettek,és lögdösték egymást a

földön. -Hoztunk egy kis vendéget.-szólaltam meg.

Minden a hárman ránk kapták a tekintetüket. Harry

tekintete hol rám,hol a karomban lévő kisfiúra

kalandozott. -Én lefekszek kicsit.Sok volt a séta.-

mondta Aria,majd elment a mi szobánk felé.

Letettem a kisfiút Harry ágyára,aki végig nézte mit

csinálok




-Szerintem mi is menjünk Hugo,nézzünk körül.-

húzta mosolyora az arcát Paul. Harry össze szedte

a kártyákat,gondolom egyedül nem fog neki állni

játszani.

Paulék gyorsan távoztak a szobából,így kettesben

maradtunk a kisfiúval.

-Liam?-szóltam hozzá úgy tíz perccel késöbb.

-Nem muszály beszélgetnünk.-felelte mogorván.

Ezek szerint tényleg nagyon megbántottam.

Legszívesebben oda mentem volna

hozzá,megcsókjaimmal halmoztam volna el,de

nem. Louist se bánthatom meg,sokkal tartozom

már neki ígyis,amit nem tudok




meghálálni neki,főleg nem úgy ahogy ő akarja.

Miközben haza jöttünk Louis-al Londonba,rájöttem

hogy én mint csak barát tudok rá nézni. Ígyis van

egy köröm még Eleonornál.

Lefekedtem a kisfiú mellé,miközben a plafont

néztem. Kínos csend állt fel közénk.

-Sajnálom Harry.-szólaltam meg végül.

Nem válaszolt. Már kezdtem azt hinni hogy nem

hallotta meg mikor leült a mellettem lévő ágyra.

Rámnézett.Szeme fájdalommal volt megtelve,mint

aki hetek óta rémálmok gyötrik,olyan karikásak

voltak.

-Miért?-kérdezte.




Tudtam hogy próbál előttem erősnek látszani,de

nem nagyon megy neki. Hangja akadozott

volt,remegett.

-Nem szeretem Louis-t. Soha nem is fogom.

Hatalmas hibát követtem el tudom,nem kellett

volna vissza csókolnom...igazából nem tudom mi

volt velem akkor. Tudod milyen voltam pár

hónapja. Kaland vágyó,függelten nő. Hiányzott az

az énem.

-Örülhetsz mert független lettél,csak tudod én

szerettelek Bella,teljes szívemből. Mindent

megadtam volna neked,de becsaptál.Tenyeremen

hordoztalak volna.-mondta csalódottan.




Szívem megszakadt,olyan letörten ült mellettem

lévő ágyon. Lassan felültem az ágyon nehogy az

alvó fiút felébresszem,majd átültem Harry

mellé,aki arébb ült,távolabb tőlem.

-Szeretlek. A börtönben is gondoltam rád.-

folytattam volna,csak Harry közbe szólt.

-Ha gondoltál volna,nem csókoltad volna meg

Louis-t. Nem gondoltál Eleanorra legalább? Hogy

neki ez milyen érzés lesz?-kérdezte feszülten.

-De...de csak...-nem tudtam mit mondjak,így

csendben maradtam.

-Neked nem való komoly kapcsolat. Éretlen

vagy.-




mondta Harry az igazságot,majd folytatta.

-Szeretlek Bella,még most is.-fogta meg jobb

kezével az állam hogy rá nézzek. Kezdtem feladni

a könnyeimmel való harcot.

-Szeretlek,de nem tudok megbocsátani neked. El

kell felejtenünk egymást,ez lesz a legjobb

megoldás kettönk számára.-simított végig jobb

orcámon.

-Harry...kérlek ne.-fogtam meg azt a kezét,amivel

fogta az arcom,majd megpusziltam.

-Megváltozom,megkomolyodok.-folytattam,majd

könnyeim végre utat engedtek maguknak. Nem

bírtam tovább,Harry ölébe




ültem,vállára hajtottam a fejem és sírtam. Nem

lehet,hogy nem lehetünk újra együtt. Ezt nem

teheti velem. -Még Carat is elviselem a

gyerekével együtt,csak ezt ne csináld velem.-

zokogtam. Harry a hátamat simogatta nyugtatást

képp,de ez csak rontott a helyzeten,jobban sírtam.

-Shh...ne sírj kérlek...így csak megnehezíted..-

mondta halkan,és éreztem hogy az ő könnyei

ráfolynak a vállamra. -Szeretlek.-mondtam majd

megcsókoltam. Csókunk lassú,kétségbe esett volt.

Megfogta a tarkom,majd beletúrt a hajamba,




miközben másik kezével a hátamat támasztotta.

Ebbe a csókban minden benne volt. Tiszta

szerelem,kétségbeesés,bánat,szomorúság,búcsúzás.

Én nem akarok tőle elvállni. Ez a csók ébresztett

rá hogy nekem csak ő kell,senki más. Bizonyítani

fogok neki.

38.Fejezet -Ghana

*Zayn szemszöge*

Ha azt mondom hogy az életünk fenekestül
felfordult,akkor nem hazudok. Louis és Harry szóba
sem állnak egymással,Perrie pedig turnén van a
Little Mix-el.
Liam is szakított Daniellel,szóval már négy taggal
bővült a szinglik csoportja.
Amikor felszálltunk a repülőre,és megláttam Ariat
ahogy leghátul ül és beszélget Bellával.
Meglepődtem,hisz úgy tudtam hogy Bella nem fog
jönni. Leültem rögtön az első helyre amit
megláttam. Ideges lettem,azt se tudtam hogy most


mit csináljak. Menjek oda,és köszönjek nekik?
Egyáltalán szóba állna velem?
-Te meg mit keresel itt?. Lettem figyelmes Harry
ideges hangjára. Harry egyenesen Bella szemébe
nézett,és ahelyett hogy Bella elfordította volna a
tekintetét ő is Harryt nézte. Szeme furán
csillogott,de nem az örömtől.
-Ő is eljön velünk. Rá is szükség van a kampány
miatt.-állt Hugo Bella védelmére.
-Remek...-morogta Harry majd leült mellém. A
többiek is elfoglalták a helyüket. Liam,leült Niall
mellé,Louos pedig hátra ült a

lányokhoz. Ezt nem híszem el. Remélem Louis
nem haj rá Ariara. Hogy őszínte legyek,belőle már
bármit kinézek. Már vagy fél órája mentünk,de
csak azt lehetett hallani hogy Louisék hátul
nevetnek. Össze néztünk Harryvel. Neki sem
tetszett ez a helyzet ahogy láttam a tekintetén.
-Lehetne ennél rosszabb?-fordultam Harryhez.
-Nem tudom haver. Csak szálljunk már le,és akkor
nem kell öket hallgatnom.-mondta.
-Inkább örülnél hogy itt van Bella,és talán még
megtudjátok beszélni a dolgokat.-adtam neki
tanácsot.

Nekem is így kellene tennem megbeszélnem a
dolgokat Ariaval. Tiszta lappal kezdeni mindent.
Hiába vagyok Perrievel,de már nem olyan a
kapcsolatunk mint régen. Nem is nevezném ezt
már kapcsolatnak,inkább csak megszokás miatt
vagyunk együtt.
Ariat szeretem még mindig,a szívem minden
centiméterével. Nem tudom hogy vele az éttermes
dolog óta mi történt,nem is jártam utána,amiért
röstellem magam,csak féltem. Féltem így elé
állni,mert már nincs hozzá közöm hogy mit
csinál,kivel mikor,de legbelül érdekel.

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni
egy
embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük
szívünk
titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca,
elűzi
lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég,
hogy
vidámak és nagyon boldogok legyünk.
Vele boldog voltam,még ha titokban is. Neki
mindent elmondhattam,sírhattam is előtte mikor
meghalt a mamám. Előtte mertem gyenge
lenni,mert tudtam hogy ő nem nevet ki. Mindent
tud rólam,még többet is mint a fiúk. Ha azon az
éjszakán nem kezdek ki Perrievel

akkor minden más lenne most. De én voltam
olyan hülye,hagytam hogy az alcohol irányítson.
Pedig tudtam hogy hibát követek el,de ezen már
hiába siránkozok,változtani nem tudok.
-Nem akarok vele semmit sem
megbeszélni.Becsapott,a hátam mögött össze
szűrte a levet Louissal,akit a testvéremként
tekintek. Felvállalom a gyerekemet,akit Cara hord
a szíve alatt,de el nem fogom venni.-nézett a
szemembe Harry.
-Harry talán DNS-tesztet kéne csináltatnod.-javaso
ltam neki.
-Ne kezd már te is. Hiszek neki hogy enyém

az a gyerek.-mondta idegesen. A hangjából
kilehetett hallani a kétségbeesést,hogy egy kicsit
talán mégse biztos abban hogy ővé az a gyerek.
-Harry. Gondolkodj egy kicsit. Mikor voltatok
együtt úgy utoljára? Azóta szerintem eltelt négy
hónap. Már látszodnia kéne,ráadásul sovány is.-
néztem rá.
-Ez az én dolgom. Mar döntöttem.-mondta,és itt
éreztem hogy részéről lezártnak tekinti a témát.
Utána már nem is nagyon beszéltünk. Mindenkit
elnyomott az álom,kivéve engem,én csak zenét
hallgattam.
Körübelül olyan

Őt óra utazás után,Niall megszólalt,így
felébresztve mindenkit. -Nézzetek ki.-mondta,majd
mindannyian az ablakon kinézve néztük Ghanat. Az
a látvány ami ott fogadott minket semmihez sem
fogható. Mi akiknek mindene megvan,és akik egyre
többet akarnak,akik önzők,azoknak is elkéne ide
jönniük hogy lássák, itt milyen körülmények között
élnek ezek az emberek. Igen,tényleg mi vagyunk a
legönzöbb emberek a világon,hisz válogatunk a
rengeteg ételek között,miközben ők örülnének még
egy vajas kenyérnek is.

Rengeteg ruhánk van,és mi mégis egyre
ujjabakat,divatosabbakat akarunk,miközben ők
kitudja hordják ugyan azt a ruhát. -Rettenetes ez
a látvány. Szegény gyerekek. Ők tényleg nem
tehetnek erről.-mondta Aria halkan,de mégis
tisztán lehetett hallani. -Ezért vagyunk itt hogy
segítsünk rajtuk.-mondta Liam.
A gép lassan leszállt,így mindannyian elindultunk
arra a helyre ahol aludni fogunk. Nem éppen egy
öt csillagos szálloda,de ez is megteszi,ő értük
tesszük. -Akkor most mit csináljunk?-kérdezte
Niall.

-Nem tudom hogy ti mit akartok,de mi Ariaval
elmegyünk és körül nézünk.-monda Bella.
Ránéztem Ariara,aki csak rám mosolygott.
-Csatlakozhatunk mi is Liammel?-kérdezte tőlük
Niall.
-Hát persze.-mosolygott Bella.
-Hát sajnálom fiúk,akkor ti meg velem maradtok.-
mutatottok ránk Hugo.
Harry,én és Louis úgy döntöttünk hogy alszunk egy
kicsit,Hugo pedig a napi rendet beszélte meg
Paullal,hogy holnap mi is legyen a programunk.
Rossz érzéssel aludtam el. Félek hogy valami
rossz dolog fog történni.

*Harry szemszöge*
Tudom hogy Zaynek igaza van,de a lelkiismeretem
nem hagyna nyugodni, hogy nem segítettem Caran.
Az életem része,igaz csak a múltamé,de az. A
szívem apró darabokra tört amikor megtudtam
Bella és Louis viszonyát. Nem tudom hogy most
van-e köztük valami,de hazudnék ha azt
mondanám hogy nem érdekel. Szívem minden
dobbanásával Bellát szeretem még,ezt kár lenne
tagadnom. De becsapott. Utálom ezt az érzést,hogy
itt van mellettem,de nem érhetek hozzá,nem
csókolhatom,vagy csak nem ölelhetem meg.

-Min gondolkozol ennyire?-fordult hozzám Liam.
Ránéztem. Csak mi voltunk ketten a szobában,a
többiek Belláék után mentek,miután felkeltek.
-Bellán.-adtam az egy szavas választ.
-Menj,és beszélj vele.-mondta.
-Nem tehetem Liam. Még egyszer nem eshetek
ugyan abba a hibába hogy hallgatok rád,mint
akkor.-mondtam.
-Egyedül fogsz megöregedni ha így folytatod.-
válaszolta,majd felállt és ott hagyott.
Miért kell mindig igazat mondania?
Utálom ezt az egész helyzetet. Mit kellene
tennem? Én menjek Bella után?

Ő rontott el mindent,és nem én. Nem én vagyok a
hibás. A büszkeségem miatt nem megyek utána,és
nem csókolom meg? Ismerem magam. Ha most
elmennék megkeresni,a karjaimból nem szabadulna
meg soha többé. Akkor nem engedném el.