Második évad, tizenegyedik fejezet.-Halo...

Sziasztok! Tudom hogy sokat késtem ismét, de megmondom őszíntén, nem jutott eszembe hogy hoznom kellene egy részt. Sok problémáim vannak mostanában, amit nem szeretnék itt részletezni, szóval nem is húzom tovább a szót. Remélem ezzel a résszel is meglesztek elégedve.

(Nagyoon nagyon megszerettem a szürke ötven árnyalatot, Christian Greyt, szerintem ahogy a könyvben leírták őt, annyira várom a filmet is. Remélem nem vagyok egyedül.:P Na mindegy, gondoltam gyors ezt is leírom, mivel ez az egyik ok, ami lefoglalt.)

Jó olvasást. 

Ui. Bocsánat hogy így összedobtam a részt, vagy hogy rövid lett, de gondolom,vagyis remélem átadja Bella érzéseit a fejezet.

       
                                  M.x

                ~ Bella szemszőge ~

Egy hónap...egy hónap telt el a bizonyos telefon beszélgetés óta.  A hiánya amit maga mögött hagyott, fizikailag, és lelkileg felörölt. Annyira hozzá szoktam, maga a tudathoz hogy mellettem van, hogy belőle merítek erőt ahoz hogy reggel legyen miért felkelnem akiről gondoskodok, aki miatt úgy éreztem van miért élnem, s reménykednem a szebb jövőben, hogy ma már néha elfelejtem a saját nevem.
Tengek lengek abban a világban amit saját magam köré építettem,mikor neki élelet adtam, hogy néha azon veszem észre magam hogy azt képzelem itt van mellettem, beszélek hozzá, arra várva hogy válaszol.
De hiába várom, hiába várok választ, nem kapok.
Mai napig nem kapok semmire választ.
Hol rontottam el? Nem járt meg volna ennyi nekem annyi szenvedés után, hogy ő velem maradjon? Őt hagyta volna meg nekem. Nem kértem tőle soha semmit, sem gyerektartást, semmit mert magamtól eddig felneveltem,ezek után is feltudtam volna.
Miért pont most kellett neki a lányom? Miért nem előbb? Nem elég neki a fia?
Eddig tudott a lányom nélkül élni, most nem?
Egyedül vagyok, meggyőtörtnek érzem magam, magányosnak.
A fiúk akkor másnap vissza mentek Angliába,mivel folytatodott a turné. Ő magával vitte a lányomat is az állomásokra, pedig én mindent megtettem hogy a nyilvánosságot távol tartsam tőle. Mindhiába volt minden erőfeszítésem.
Ő büszkén mutatja a lányomat a paparazzoknak, hogy ő Bella Milfroodtól való kapcsolatából származik.
Nem tehetek róla, de azóta minden lépésüket nyomon követem.
Tudom hogy neki is joga van Emilyhez, de ha eddig nem tartott rá igényt, most miért?
A whiskey-s poharat lassan teszem le az asztalra nehogy összetörjem az üveg asztalt.
Az ivásban találom meg a menedéket, a lányomat azt képzelve hogy mellettem van.
Bizonytalanul elindulok a hütő felé, kinyítom az ajtaját de semmi mást nem látok benne mint poshadt papríkát, uborkát, és egy romlott tejet. Mindig kinyítom,azt remélve hogy valaki titokban feltöltőtte a hütő tartalmát, így elkerülve azt hogy kimenjek az utcára. Peter azóta anyánkhoz költözött, nem bírtam vele egy lakásban.
Jaj...ne... el kéne mennem vásárolnom.
De mit? Éhes nem vagyok,szomjas annál inkább..
Ránézek a nappaliban lévő asztalra, a whiskey-s üveg tartalmát nézem.
Mára ez nem lesz elég, szóval muszály lesz kimozdulnom.

Felveszem az egyetlen melegítő ruhám, ami tiszta, mert azt se lehet mondani hogy adok magamra. Minek adjak,vagyis kinek? A szívem  rég darabokra, szilánkokra van hullva. Aki össze tudta ragasztani az is elhagyott.

Megint...megint nála kötök ki. Nem egyszer gondolkoztam azon hogy kárt teszek magambam, hogy feladok mindent hogy megszünnék létezni ebben a világban. De nem tudom megtenni, gyáva vagyok aki abban reménykedik hogy az én kis világom betoppan az ajtón, azzal a kacagással ami öröm volt lelkemnek, zene fülemnek.

De hiába várom éjjel nappal, semmi nem változik. Örökös télben érzem magam, ahova soha nem köszönt be a jó idő.

Már kint az utcán, döbbenten nézek körül, hogy itt végére járunk a télnek. 

Lassan sétálok a boltok előtt, igazából azt se tudom mit akarok, én bolond legalább egy listát írhattam volna. De minek is lista? Piákhoz? 

Ahogy elsétálok egy másik üzlet előtt, lekap egy fotós. Amilyen gyorsan tudom eltakarom az arcom, nem akarom hogy Ő, vagy Emily így lássanak. Senki ne lássa a nyorultságom, hogy mennyire egy lezülött nő lettem.

Pedig régen megvolt mindenem, mindent amit akartam egy szóra megszereztem.

A reflektor fények, a kifutók, mindenki az én lábam előtt hevert. Mindenki csodált hogy annyi évesen világ színten ismert voltam.

De mi lett belőlem? Egy alkoholista, aki csak elakarja felejteni még a saját nevét is, és mindenkit az életében. Őket is elakarom felejteni, akik a mindeneimet jelentették. Elárultak. Mindketten. Lányom se tagadja meg a vérét. Ő is Styles, izig vérig apja.

Igen, így lesz a legjobb mindenkinek, Ő neki adom a lányomat, legyen vele, de mindenki felejtsen el, még azt is hogy a világon vagyok.

Elöttük se volt senkim, mégis megvoltam.

-Hallo kedveském...-fogja meg valaki a vállam, azzal kirántva a gondolataimból.

Döbbenten nézek fel rá, tágra nyílik a szemem.

Egy magas, barna hajú szürkés kék szemű férfival állok szemben. Mit akarhat tőlem? Hagyjam itt? Fussak? Futnom kellene de a lábam gyökeret eresztett a földhöz.

-Mit akarsz tőlem?-találom meg a hangom, ami bizonytalanul cseng a friss levegőben.

-Látom valami nagyon meggyőtört, és gondolom felejteni akarsz. Akarod hogy segítsek felejteni?-kérdezi féloldalas mosollyal. Ő is így mosolygott villan be egy kép róla. Nem! El kell őt felejtenem. 

-Igen..-mondom suttogva..

Fuss előle, mondja az agyamban egy kis hang. Rossz ember.

De nem megyek, szüksém van a felejtésre, arra hogy végre ne ők járjanak az eszemben.

Alig hogy kimondtam, bevezetett egy sikátorba, az öltöny zsebéből elő vett egy kis légmentes zacskót, benne egy kis zölddel.

Tudtam miez, egyből rájőttem.

Az alkohol ide már nem elég, döntöttem el és vettem ki a kezéből a cuccot.

Rá néztem, ő pedig diadal ittasan mosolygott rám.

-Christian vagyok.-mutatkozott be.

A megmentőm ebben a pillanatban, de később is vajon ő lesz? 

Bella fuss...mondja még mindig a kis hang..

Màsodik évad, tízedik fejezet. DNA...

Sziasztok! Nagyon.  nagyon sajnàlom hogy ilyen sokat kellett vàrni az új részre, de valahogy soha nem úgy alakultak a dolgaim hogy hozni tudjak, egy rendes fejezetet.
Tudom hogy azt ígértem hogy 1-2 hét, és hogy legalàbb 5 hònap eltelt, eddig ennyit nem késtem.
Remélem megtudtok bocsàtani nekem.
De azt is megérthetitek hogy néha van fontosabb dolog is az életben.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen a történettel, hogy abba hagyjam-e, vagy folytassam. Remélem jòl döntöttem a folytatàs mellett, és hogy nem vesztettem az olvasóimból. :/
Itt tehàt a következô rész, remélem tetszeni fog nektek. :)
Jó olvasàst.:)
   

                                M.x

                    ~Bella szemszôge~

 

Màr két napja hogy nem tudok semmit a lànyomról. Vajon jól van? Jòl érzi magàt? Peter miért nem jelentkezik? Nézem a híreket, ràdiót hallgatòk hogy nem-e történt repülô baleset. De eddig nem hallottam semmi ilyet. Az anyai aggódàs a vilàgon a legrosszabb, legfelemésztôbb dolog amit egy nô àtélhet. Miért érzem azt hogy nem kellett volna elengednem ôket? De híszen csak az unokatestvéreinél van. Nem kellene aggódnom, de legalàbb egy telefon hívàst kaphatnék, ha màr nekem nem veszik fel. Ha nem veszik fel, az csak rosszat jelenthet nem?Ha nem lenne semmi baj, felvennék azt az àtkozott telefont, vagy legalàbb visszahívnànak. De semmi jel felölük az égatta vílàgon! Az életemrôl van szó, a kislànyomról. Nélkülem még soha sehova nem ment el. Talàn túl reagàlom a dolgot? Vagy ha vele van? Ô vele, akivel nem szabadna lennie? Nem, Peter nem àrulhatott el. Vagy mégis? Annyira egyedül érzem magam, hogy talán már beképzelem magamnak a dolgokat? Biztos jól érzik magukat azért nem jelentkeznek. De valami mégis zavar, valami nyugtalanító érzéssel tőlt el. De miért?Vajon mindig így éreznek az anyák, mikor az egyetlen gyerekük távol van, aki még kicsi? 

Úgy döntöttem elmegyek, bevásárolok a hütőbe, meg vettem magamnak pár ruhát, mert mostanában a lányomat részesítettem így elönyben. Nem akarom magamat elhanyagolni, de igazából nincs is kinek tetszedjek...mert akinek tetszhettem volna, sajnos már megint foglalt. De beletörödtem hogy mi már soha nem lehetünk egy pár, lehettünk volna, de mind a ketten elcsesztük. Viszont van valaki az életemben belőle, aki csak az enyém, és senki nem veheti el tőlem. Híttem ezt addig a pillanatig amig meg nem láttam, egy számomra ismerős arcot,testet.. Ő volt a képen, a fiával, és a lányommal..

Gyorsan odamentem az újságos standhoz, letettem a szatyrokat a földre és kezembe vettem az újságot.

Harry Styles fiával,éa egy idegen kislánnyal tartozkodik Dubaiban. Olvastam magambam a címlapon lévő szöveget.

Dubai...persze, oda vitte a lányomat. Oda ahol minden rendbem volt, csak akkor ő rontotta el a kapcsolatunkat. Tényleg elrontotta? Vajon ilyen esetben én is a gyerekemet választottam volna ahogy ő tette? Valószinűleg igen. De akkor is így döntött volna ha akkor derült volna ki hogy én is várandos vagyok? Kitudja.

De ezen már kár gondolkodni, örlödni. A jelenben kell élni.

Gyors haza mentem, ki se pakoltam a szatyrokból, és tárcsáztam legkedvesebb barátom számát, aki remélem nem árult el.

Alig csöngött ki a telefon, már fel is vette.

-Louis, mond hogy erről ti nem tudtatok semmit? Hogy Harry a tudtotok nélkül vitte el a lányomat?-tört ki belőlem a sírás.

-Bella, kérlek nyugodj meg, ha megtudsz ebben a pillanatban, bár tőled ilyet most lehetetlen kérni. Kb egy óra múlva ott leszünk mindannyian Peterrel nálad, ott mindent megbeszélünk. Addig is szia.-köszönt el,majd bontotta a vonalat.

Bánatombam töltöttem magamnak egy whiskey-t, ami kicsit enyhitett a fájdalmamon.

Elrabolta tőlem a gyerekemet, a tudtom nélkül elvitte. Ha jelentettem neki valamit is az életben, hogy volt erre képes? Neki hogy fájna ha a fiát vennék el tőle? Aki a mindene, a szíve csücske. Biztos vagyok benne hogy neki se tetszene. 

Bánatomban csak öntöttem magamba a italakat. Nem érdekelt hogy a fiúk így látnak majd, főleg nem Peter. A saját bátyám tette ezt velem. Elárult, pedig tudta hogy mennyire elleneztem hogy találkozzon Harry

 a lányommal.

Már nem is számoltam mennyi pohárnál jártam, egyszer csak arra lettem figyelmes hogy csengetnek.

Lassan, ahogy bírtam felkeltem a kanapéról, nehéznek találtam megtalálni az egyensúlyomat, de az ajtóhoz épségben oda tudtam menni. Kinyítottam az ajtót, és ahogy megpillantottam a fiúkat,elől bátyám oldalán, Peternek egy hatalmas pofont adtam.

Nem tudom mi üthetett belém, de mikor megláttam,a dűhöm egyre nagyobb lett, és fájt,fájt az árulása amit ellenem elkövetett. Ő nem mondott semmit, nem jőtt ki szó a száján, vagy inkább jobbnak látta nem megszólalni.

-Bella, erre semmi szükség nem volt.-mondta Liam már bent a nappaliban ülve. Mindenki itt volt. Még Aria is a gyerekekkel.

Hirtelen elszégyeltem magam, de mikor a gyerekeire néztem eszemb jutott a sajátom, és megint elöntött a düh.

-Mond hogy tehetted ezt velem Peter? Hol láttad ezt, hogy ilyen mocskosan el kell árulnod a húgodat? Én megbíztam benned, elengedtem a lányomat veled, abban a hítben hogy az unokatestvéreivel van. De nem, nem ott volt. Mikor beszélted ezt meg Harryvel? Mikor aludtam? Tudod nagyon jól hogy megint mit tett velem, Zayn szülinapján. Erre te mégis neki segítesz? Sajnálom hogy a testvérem vagy.-keltem ki magamból. Nagyon ideges, dühös voltam rá, amiért ezt tette velem. 

-Bella, most hiába vádolsz meg, mert én csak abban vagyok hibás, hogy elvittem Emilyt a koncertre. Arról fogalmam se volt hogy Harry mi tervez. Kérlek higyj nekem Bella.-kérlelt Peter. Valami oknál fogva híttem neki. Hittem neki hogy ő nem teljesen lúdas a dologban. 

-Akkor is becsaptál,és hazudtál nekem. Tudod ez nekem mennyire fáj? Hogy egy újságból kell látnom a lányomat Harry oldalán messze tőlem? Fogalmad van erről?-kiabáltam újra.

-Csendet, Niall mosg hívja Harryt.-hallgatatott el Louis.

-Szia Harry, Niall vagyok.-mondta neki Niall.

Gyorsan kivettem a kezéből a telefont, mert én akartam vele beszélni.

-Harry, azonnal hozzd vissza a lányomat különben feljelentelek hogy elraboltad tőlem, és én nem hazudok. Komolyan mondtam.-kiabáltam bele a telefonba.

-Szia anyu.-csendült fel a telefon másik végég a kislányom hangja.

-Emily, kislányom, kérlek mond Harrynek hogy hozzon haza téged. Nagyon hiányzol nekem, kérlek mond neki, jó?-zokogtam a telefonba.

-Anyu, kérlek szépen ne sírj, de én nem megyek haza. Apuval maradok. Vele akarok lenni és a testvéremmel.-hallottam édes hangját.

Nee....a lányom. Nem akar hozzám vissza jönni. Ettől féltem a legjobban. 

Elvesztettem ôt. A telefon kiesett a kezembôl mjhelyst felfogtam a lànyom szavait. "Nem megyek haza". Vizhangoztak fejemben a szavai.

Semmi, most màr semmi értelme az életemnek. És ezt neki köszömhetem. Annak a személynek, most rettenetesen csalódtam, akinek köszönhetem hogy az életemnek most vége...

Sajnálom....!!!!!

Sziasztok.
Igen tudom nagyon sokat késtem az új résszel, de nekem is van életem az íráson kivül.
Májusban 3 fontos vizsgáim lesznek, amin eldől, hogy igen papíron szakács leszek és ez nekem nagyon fontos, ezért a tételeket bújom egyfolytában.
Tudom valami írnom kellett volna, jeleznem hogy mi a helyzet, sajnálom.
Kb 1-2 hét mire tudok hozni egy rendes, hosszú részt, mert nem akarok valami összekapart fejezetet az orrotok alá dugni.
Sajnálom tényleg, de remélem megértitek.:)

                                 M.x

Màsodik évad, kilencedik fejezet. -Little Things.

Sziasztok. Nem bírtam tovàbb, muszàly volt megírnom a kôvetkezô részt, annyira bennem vannak a szavak:) 
Nos, megcsappant a kommentek szàma...remélem nem azért mer.  t màr nem tetszik a történet, vagy hogy unalmas és kiszàmítható vagyok... mind1, nem is akarok rosszra gondolni, inkàbb csak arra, hogy lustàk vagytok írni. XD
Jó olvasàst:)
 

                               M.x

                *Harry szemszôge*

A boldogsàg àtjàrta a testem minden porcikàjàt. Peternek hàlàval mondok köszönetet hogy elhozta ôt ide nekem. Ôt, akit születése óta nem làthattam csak fényképrôl. Ôt, aki nem tudta hogy én vagyok az apja, de mégis a bandàból engem kedvelt meg a legjobban. Mintha érezte volna hogy valami összekôt minket. Isten így akarta, hogy így talàlkozzunk, amit nem is bànok.
Bellàra hasonlít. Az arc vonàsai, a haja, hangja, de a szeme, a szeme színét tôlem örökölte. Az apjàtól.
Az az érzés hogy ítt foghatom, érezhetem kislànyos illatàt.
Ahogy hozzàm bújik, oly szorosan ölel, mintha félne hogy eltünnék. Neki nagyobb szüksége van ràm, mint nekem rà. Hísz, lehet hogy ôt éves, de még kicsi. Az én kis hercegnôm.
Most hogy végre tudja, ki vagyok annyi idôt tölthetünk együtt, amennyit csak tudunk.
-Apu, én veled akarok maradni. Haragszom anyura hogy nem mondta meg hogy ki az apukàm. Beszeretnék mindent pótolni veled.-nézett fel ràm könnyes szemeivel.
-Emily, anyu nem tudja hogy ide hoztalak apukàdhoz, és ha megtudja, tudod nagy bajban leszünk.-mondta Peter Emilynek.
-Peter, magunkra hagynàl?-kértem tôle.
Peter szó nélkül kiment, így magam matadhattam a lànyommal.
-Apu, kérlek ne engedd hogy Peter bàcsi haza vigyen. Veled akarok maradni, megísmerni a testvéremet.-kezdett el sírni.
Szívem szakadt meg így làtni ôt.

-Szökjünk meg apu, te Aaron, és én.-zokogott. 

Szökjünk meg? Bella mit szólna hozzà? Nagyon haragudna Peterre, és ràm is. 

Talàn fel is jelentene gyerek rablàsért. 

-Neked anyukàd mellett a helyed, de ígérem hogy làtogatni foglak, többet nem lépek ki az életedbôl. Senki nem vàlaszthat minket szét. De mosz haza kell menned Petet bàcsival.-adtam csókot a homlokàra. 

Rossz így làtnom a lànyomat. Nem tudom mit csinàljak. Annyira szeretném hogy velem maradjon, hogy Aaronnal is lehessen kicsit. 

-Szereted anyut?-nézett fel ràm, kis könnyes szemével. 

-Emily, anyukàdat mindig szeretni fogom, híszneki köszönhetlek.-mosolyogtam rà. 

Bella örökre a nagy Ô lesz szàmomra. Édes ajka, csodàlatos alakja, hangja hiànyoznak, és fognak is.

Attól hogy nem vele vagyok együtt, a szívem hûséges maradt hozzà. 

Megkomolyodtam, Selenaval vagyok, nem hagyhatom el. Kötelezettségeim vannak vele szembe, amit nem szeghetek meg.

-Békülj ki anyuval, és akkkf soha nem kellene elvàlnunk.-simított végig az arcomon. Puha bàrsonyos keze, az enyémhez képes még kicsi, de ezt a kezet mindig fogni fogom.

-Rendben Emily, szökjünk meg, de elôtte fel kell hívnunk anyukàmat hogy csomagoljon össze Aaronnak pàr cuccot, és hogy hozza ki a reptérre.-mosolyogtam kislànyomra.

Tudom nem helyes amit most tenni készülünk,    de a lànyommal, és a fiammal akarok lenni.

De más mit tenne a helyemben? Szerintem ugyan ezt. 

Annyi mindent nem tudunk még egymàsról. 

-Tudod hogy anyukàd nagyon, de nagyon mérges lesz rànk, vagyis ràm?-kacsintottam rá. 

Nem szeretném làtni az arcàt mikor megtudja hogy Emily velem van. 

Szeretnék vele, egy rendes csalàdot, de nem híszem hogy megvàltozott volna. Emlékszem, tisztàn emlékszem rà, mikor Ghana-ban azt mondtam neki hogy nem való rendes kapcsolat, nem elég érett hozzá.

Ha akkor nem megyünk szét, szép csalàd lennénk. 

Hiába tagadom, látszik rajtam ezt mindenki látja, hogy még mindig szeretem. 

Cara utolsó kivánsága az volt, hogy Bella legyen Aaron anyukája is. 

Mikor kiértünk a reptérre, feltűnés nélkül, anyuval gyorsan megvettük a jegyeket Dubai-ba. Oda viszem Emilyt, ahol megfogant, és Aaront, ahol megtudtam h apa leszek.

-Emily, drágaságom, tiszta anyukád vagy.-puszilta meg anyám, lányomat.

-Anne néni, maga ismerte anyukámat?-kérdezte félénken Emily.

-Szólíts mamànak. Persze hogy ismerem, nagyon aranyos, kedves hölgy volt régen is. Most hogy egy ilyen kis tündéri unokàm lehet, neki köszönhetem, meg persze a bolondos fiamnak.-nézett ràm anyàm. Szemében, valami fura csillogàst làttam. Tudom hogy ô is hibàztat azért hogy csak most làthatta Emilyt miattam. 

-Gyerekek, menjetek vegyetek magatoknak valamit, szeretnék beszélni apukàtokkal.-adotg nekik pénzt, és nem kellett nekik mégegyszer mondani, mentek is kézen fogva. Jó volt ôket így làtni, hogy így elfogadjàk egymàst. 

-Harry, ügye tudod hogy ebbôl baj lesz? Bella belefog örülni hogy elvitted a lànyotokat a tudta nélkül. Ràadàsul Peter, rajta is csodàlkozom hogy hogy merte ezt megtenni a hugàval. Kérlek Harry, nagyon vigyàzz ràjuk. Ne legyél felelôtlen most az egyszer. Két gyermek apja vagy, példàt kell nekik mutatnod.-tette a vàllamra kezét.

Tudom hogy igaza van, de szeretnék kettesben lennk velük. Ez megjàr nekem. 

-Anyu, nem kell aggódnod mindenre figyelnk fogok, vigyàznk fogok ràjuk.

-Mit mondjak Selenànak, ha kérdez majd felôled? Jajj, Harry neked mindig falaznom kell neked.-vett egy mély levegôt anyu. 

Tudom néha még szoktam gyerekesen viselkedni, de senki sem nôl fel teljesen. 

-Azt h elmentem Aaronnal kiràndulni, hogy kettesben akartunk lenni. Ezért nem fog megharagudni.

-Rendben. Ez az utolsó hogy falazok neked, értetted?-mosolygott ràm anyàm. 

Tudom hogy mindent megtesz értem, fôleg az unokàiért.

Elbúcsúztunk mindnyàjan anyukàmtól, és felszàlltunk a repülôre, ami Dubai-ba szàllít minket, oda arra a helyre, amk mindig is kedves hely lesz szàmomra.

Második évad, nyolcadik fejezet. -Mindnight Memories

Drága olvasóim. Ahogy láthatjátok megint egy új résszel érkeztem. Kicsit elgondolkodtam azon, lehet hogy húznom kellett volna még az eseményeket, hísz mégcsak a nyolcadik fejezetnél járunk, de nem bírtam magammal és az újjaimmal. Remélem ehez a részhez kicsit több komit kapok, kicsit érzelmesebbre akartam írni, hát döntsétek el ti, hogy az lett-e.
Remélem most sem okozok csalódást, jó olvasást :)

                               M.x

~ Emily szemszőge~

Teljesül az egyik álmom. Végre, megtőrténik az ,amire vágytam. Anyunak semmit nem mondtunk Peter bácsival hogy hova megyünk, ő úgy tudja hogy meglátogatjuk Londonban az unoka testvéreimet. Pedig ha tudná, ha tudná hogy egy koncertre megyünk. Nagyon kiakadna, bezárt volna a szobámba. Mikor haza jőtt a barátaitól Londonból ragyogott a boldogságtól. Kérdeztem tőle, hogy miért ilyen boldog, de nem válaszolt, csak megölelt és puszit nyomott a homlokomra.
Soha nem láttam ilyen boldognak őt.
Akkor éjszaka először mesélt nekem az apukámról.
-Apukád régen rengeteg nőt csavart az újjai köré, köztük engem is. Én megakartam neki mutatni hogy engem nem tudd, rossz voltam hozzá, olyan mint akit nem lehet elcsábítani. De provokáltam is magam.-mosolyodott el az emlékek hatására. Színte nyitott szájjal hallgattam anyut, faltam a szavakat. Mindent elakartam raktározni az elmémben, hogy majd később újra feltudjam idézni.
-Aztán végül sikerült neki. Sok minden keresztbe tett nekünk, próbáltunk ezek ellenére is együtt maradni, de egy baklővésem miatt, végleg szétváltak útjaink. Mielőtt eljőttem Londonból, írtam neki egy levelet, hogy a gyerekét, vagyis téged.-puszilt meg, majd folytatta.
-várom a szívem alatt. Azóta nem is találkoztunk, de teljes szívemből szeretem őt, még ennyi idő elteltével is.-mosolyodott el ismét anyu. Annyira jó volt őt boldognak látni akkor éjszaka.
Most viszont Peter bácsival, itt vagyunk Londonban, egy hotelben, és várjuk az este hét órát mikor végre elkezdődik a koncert, és láthatom őket, főleg Harryt.
Szavakban nem tudom leírni hogy milyen boldog vagyok.
Talán, de csak elméletileg itt lakik, ebben a városban az apukam.
Ha megkérem Peter bácsit, lehet hogy segítene megkeresni őt.
De ha megtaláljuk, mit mondanák neki?
Nem is tudom. Ezen még nem is gondolkoztam.
-Emily, szívem min jár az eszed?-jôtt felém Peter bàcsi és az ölébe ültetett.
-Az apukàmon.-hajtottam le a fejem.

Mindig ô rà gondolok mikor szomorú vagyok, és ez mostanàban elég sokszor elô szokott fordulni. Bàrcsak anyàval újra egyûtt lennének. Akkor legalàbb nem lennék soha szomorú, anyu is boldog lenne, végre egész lenne a csalàd.

-Emily, gyere menjünk elfogunk késni ha nem indulunk el idôben.-szólt be a szobàba Peter bàcsi. 

~

Egy hatalmas stadionban voltunk, tele emberekkel, velem egykoruakkal, de voltak idôsebbek is. 

Mindig azt hìttem hogy errôl csak àlmodozni fogok, erre most tessék itt vagyok. Szavakba nem tudom önteni hogy mennyire boldog, és hàlàs vagyok Peter bàcsinak ezért. 

Az egész stadiont fények vilàgítjàk meg, a nagy képernyôn pedig a fiúkról jàtszanak le videókat. 

-Emily, dràgàm, gyere van egy kis meglepetésem.-fogta meg a kezem, majd bevezetett egy ajtón, mely egy folyósora volt belàtàs. Sötét volt, néha megvilàgítva egy fénnyel.

-Peter bácsi, hova viszel? A koncert mindjàrt elkezdôdik, és nem fogom làtni ôket.-kezdtem el szomorú lenni. Végre itt vagyok, d mégis elvisznek kitudja hova.

Megàltunk egy ajtò elôtt, ami mögül zajok szürödtek ki. Furcsàn néztem bàcsikàmra, aki csak mosolygott ràm. Nem értettem miért hozott pont ide. Próbàltam a zajokból ismerôs hangot kivenni, de nem tudtam.

-Emily, most bemegyünk, de ami itt fog történni anyunak ezt nem mondjuk el, rendben? Mert különben nagyon kapni fogunk tőle.-nézett le rám. 

Peter bácsi kopogott, majd kinyitotta előttem az ajtót.

Döbbenetemben megfogtam nagybátyjám kezét. Köpni, nyelni nem tudtam. 

-Sziasztok. Harry, hoztam neked valakit.-mondta Peter bácsi, Harrynek, aki megfordult, és egyenesen rám nézett. Hol a bácsikámat nézte, hol engem. Óráknak tűntek míg így áltunk egymással szemben.

-Szia kislány, hogy hívnak?-jött oda hozzám Louis.

-Emily Milfrood. Peter bácsinak unoka húga vagyok.-mutatkoztam be illedelmesen, ahogy anyu tanította.

-Fiúk, magunkra hagynátok minket Harryvel, és Emilyvel?-szólt meg a bácsikám. 

A fiúk szó nélkül kimentek, így magunkra hagyva minket.

-Emily, bemutatom neked, az apukàdat. Harry,ô itt a lànyod.-nèzett le ràm. 

Könnyek szöktek a szemembe. Mindig is Harry volt a kedvencem a bandàban, vele van tele a szobàm a posztereivel. Erre itt àll elôttem, és azt mondjàk ô az apukàm? Anyu ezt miért titkolta el elôlem? Ô volt az az ember, aki megvàltoztatta anyàmat, aki eltudta csavarni a fejét. 

Ha anyu nem titkolja el hogy ki az apukàm, és a kezdetek óta ott lett volna velem, az nekem bàrminél többet jelentett volna nekem.

-Kislànyom.-szòlalt meg egy idô utàn. 

-Igaz?-ennyit tudtam csak mondani. Még mindig nem tértem magamhoz. Könnyeim viszont nem szüntek meg folyni.

Harry, vagyis az apukàm felém jött, felvett és magàhoz ölelt olyan szorosan hogy èreztem a szíve dobogàsàt.

-Ne sírj kicsim.-mondta, de hallottam a hangjàn hogy ô is sír. 

5 év. 5 évet nem lehet csak úgy elfelejteni, bepótolni.

-Annyira akartaak màr làtni, megölelni, szetetgetnj az én kicsi hercegnômnek. Annyira sajnàlom hogy nem voltam jelen az életedben, pedig anyukàd leírta nekem egy levélben hogy hol éltek, de nem volt bàtorsàgom elmenni utànatok. Kérlek ne haragudj ràm.-fúrta vàllamba  a fejét. 

Sirt, Harry Styles sírt miattam. A lànya miatt. 

Eddig azt akartam hogy eljussak egy koncertjükre, most meg minden percet vele akarok lenni az apukàmmal, bepótolni mindent, amit eddig nem tudtunk. 

Elmesélni neki mindeng magamról, hogy mi a kedvenc színem, ételem, és róla is megakarok tudni mindent. Az apukàmról. 

Olyan jó gondolni erre a  szóra, mert most màr van jelentése. 

Apa. 

Màsodik évad, -hetedik fejezet. Slow Down.

Sziasztok:) Most próbàltam sietni az új résszel. Annyira örülök neki hogy még most is tudok meglepetéseket okozni.:D.   Bocsi a rövid fejezetért de próbáltam sietni :) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, és nyugodtan barmely féle veleményekre kivàncsi vagyok :) Szeretném veletek megszeretni a Harlena párost is. Selena nem olyan rossz mint gondolnátok. Harry&Bella vs Harry&Selena :)

                                       M.x

~Selena szemszôge~

Szegény csalàdból szàrmazok, így megtanultam mi az a nélkülözés. Ezért azon vagyok, hogy akin tudok segítek. Jótékonykodok, soha nem a saját javamat helyezem előre. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sokan mellettem állnak, támogatnak. Soha nem fogom tudni megköszönni, azt a támogatást, kítartást, segítséget a családomnak, barátaimnak, rajongóimnak, amit értem tettek. Nekik köszönhetem azt, ahol most vagyok. Tudom nem látszik sokszor, de elég visszahúzodó szoktam lenni, inkább szeretek egyedül lenni a csendben, már ahogy mostanában sikerül.

Probáltuk tagadni, nem együtt mutatkozni, titkolni a kapcsolatunkat, de nem sikerült.

Szemfüles újságírók, paparazzik minden lépésünket követték. Nem akartam azt a felhajtást mikor Justinnal voltam együtt. Nyugalmat akartunk mindketten, a kisfiával együtt. Aaron egy tünemény, aranyos kisfiú. Hamar elfogadott engem, mint az apukája barátnőjét. Pedig féltem, rettegtem attól hogy nem fog kedvelni. Amikor Harry nem tudja magával vinni, elviszem magamhoz, így Anne válláról leveszek egy súlyt.

Anyukám mikor megtudta, hogy a szerelmemnek már van gyereke nem örült neki. Azt mondta hogy ha oda kerülne a sor, Harry elvenne, Aaron nem lenne az unokája. Nem értem miért ellenzi ezt a kapcsolatot. Tudom Harrynek régen elég zűrős volt a magán élete, de az már a múlt. Mikor Taylor megtudta hogy a volt barátjával randizgatok, nem tetszett neki. Senki nem díjazta ezt a kapcsolatot. Pedig azt akartam, hogy ha másban is, ebben is támogassanak a családom, és a legjobb barátnőm. De nem így lett. Demi hozott minket össze, amiért hálás vagyok neki. Újra melegítettük a barátságunkat és jobb mint valaha volt. Harry tiszta szívű ember, teljesen elvette az eszem. Szívem minden négyzet centiméterével szeretem. Mikor megölel érzem biztonságban vagyok, hogy senki nem bánthat, nem választhat minket szét. Ha csak a hangját hallhatom, attól is jó kedvem lesz. De félek. Félek hogy olyanná akar formálni, változtatni mint a volt párját. Tudom és híszem, bármit fogok tenni a kapcsolatunkért, nem fog úgy szeretni, rajóngani értem, mint ő érte. Az ő emléke beárnyékolja a kapcsolatunkat, bármi is fog történni a jövőben. De én még ennek tudatában is szeretem, vele maradok, bármi legyen. Nélküle még levegőt se tudok venni, annyira függök tőle. Bát ezt kifelé nem mutatom, hísz úgy se értené senki. 

-Szívem, te mit csinálsz, itt a konyhában ilyenkor?-karolt át hátulról szerelemem, ezzel a cselekedetével kizökkentve a gondolataimból.

-Gondolkozok, tudod szeretek egyedül lenni a gondolataimmal.-vontam vállat.

-De te hogy hogy felkeltél?-váltottam gyors témát. Nem szeretem mikor elkezd faggatozni a gondolataimról.

-Üres volt nélküled az ágy, nem volt kit átkarolnom.-vágott szomorú képet.

-Olyan vagy mint egy kisfiú. Mi lesz ha elkezdődik a turném? Akkor egész végig a telefonon fogsz lógni?-húztam fel a szemöldökömet .

-Miért ne? Senki nem tiltja azt.-kezdte el csókolgatni a nyakam.

Egybõl libabôrös lettem, szìvem majd kiugrott a helyérôl.

-Harry, kérlek ne itt. Legalàbb menjünk fel a szobàba. Aaron bàrmikor felkelhet és nem lenne szerencsés, azt làtnia.

-Elôbb utòbb úgyis mrgfogja tudni mit csinàlnak a nagyok.-kuncogott bele a nyakhajlatomba.

-Ne, akkor is, ott a szoba.-toltam el magamtól.

-De maradi vagy. Nem tudom mi a bajod a konyhàval.-vàltott àt sértödékenybe.

-Sel, holnap beszélni akarok veled.-vàltott àt komolyra. 

Megilyesztett ez a komolysàg. Éreztem hogy fél errôl beszélni. Mindig ilyen mikor Bellàról van szó. 

-Jó, de majd akkor holnap. Leszeretnék feküdni Harry.

-Hé, de elôbb fürôdjünk együtt, rendben kicsim?-adott puszit a szám szélére. 

-Rendben, mig veszek magunknak elő pizsamát, addig megcsinálod a vízet?-kérdeztem tőle.

-Persze, de ne várattas meg, mert utánad megyek, és ruhástul bedoblak a kádba.-fenyegetőzött.

-Oké, oké sietni fogok. -szaladtam fel a lépcsőn.

Imádom őt, és tudom hogx ő is szeret engem, mert nem játszana az érzéseimmel, tudom ő nem olyan.

Második évad, hatodik fejezet. -You And I.

Sziasztok! Borzasztóan sajnálom, és szégyellem magam hogy ennyit kellett várnotok, de remélem ezzel a résszel kárpótolni tudlak titket! 
Remélem tetszeni fog ez a rész, talán ha mondhatok ilyet ez az egyik kedvenc fejezetem ebben az évadban. Félre ne értsétek, nincs előre leírva a részek, csak hát a képzelet nagy úr! :D
Mégegyszer sajnálom, hogy megvárattalak titeket, és bocsánat a rövid rész miatt is :(
Jó, kellemes olvasást.

                                M.x

                 ~Harry szemszőge~

Tudtam, éreztem hogy ez a mai buli emlékezetes lesz. Nem is sejtettem hogy ő itt lesz. Ő aki mindig jelen van az álmaimban, hiába tagadom, oda vagyok még ennyi idő elteltével is.
24 éves vagyok, de mikor megláttam úgy éreztem magam mint régen. Azt híttem kiugrok a börömből. De ezt mégse tehettem meg a barátom születésnapi buliján!
Oda mentem hozzá, megfogtam a vállát. Érintésemre mintha megremegett volna, talán az ijetség, vagy talán még ő is ugyan úgy érez írántam mint régen?
-Hol a lányom?-tettem fel a számomra legfontosabb kérdést. 
Körbe néztem, de nem láttam sehol.
Nem hozta el, nem akarja hogy lássam a lányunkat, azt az egy dolgot ami összeköt minket, bármi is történjék közöttünk.
-Otthon van Peterrel. De nekem is otthon kellett volna maradnom.-felelte.
Szavai olyan hatást keltettek bennem, mintha kést dőftek volna belém.
Megbánta hogy eljött, és ezt csak azért gondolja így, mert találkozott velem.
Nem szeret. Már nem szeret.
Végülis miben reménykedtem? Hogy
szeretni fog, mint régen? Dehogy.
Ott rontottam el hogy nem mentem utànuk.
Bella hàtat fordìtott nekem, elakart menni, de megakadàlyoztam benne.
-Kérlek beszélgessünk.-kértem.
-Mirôl?-akadt ki Bella majd folytatta.
-Az elmúlt öt évröl? A lànyunkròl, Emilyrôl? Vagy talàn rólunk? Vagy hogy miért nem jöttél utànunk? Ha már annyira utáltal hogy miattam nem akartál utánunk jönni, Emilyt nézhetted volna.-mondta.
-Szerinted utállak? Azt hìszed hogy nem mentem ki utànad a reptérre? Képzeld el, kimentem, csak nem volt bártorságom oda állni eléd.-vallottam be.
-Talán ha oda jöttél volna, egy boldog család lennénk...De ezt nem itt kéne megbeszélni.
-Sajnálom Zayn hogy elrontjuk a bulidat.-fordult Bella Zayn felé.

-Gyere menjünk ki a kertbe.-fogtam meg a kezét.
Kint fújt a szél, az égen feltűntek az első csillagok. Bella leült az egyik hintára, követtem őt. 

-Emily tudja hogy én vagyok az apja?-kérdeztem halkan. 

-Nem, nem tudja. Igy is elég az nekem hogy ti vagytok a kedvencei. A szobája tele van a posztereitekkel, csak a ti zenéiteket hallgatja. Ráadásul mintha minden ellenem lenne, te vagy a kedvence a bandából. Mi lenne a megtudná hogy te vagy az apja? Szerintem kiugrana a bőréből örömében.

-Miért nem hoztad el őt? Nem kellett volna most azonnal elmondani hogy én vagyok az apja. Bár örültem volna neki nem tagadom. Tudod Bella, Aaron egyfolytában egy testvért akar. Nem akar mindig egyedül lenni, barátai nincsenek, így elég magányos. A viselkedése pedig Caraé. Ebben ráütött.

-Fázol?- meg se vártam mig válaszol, felálltam, ráadtam a zakóm. Rám nézett. Szeme rabul ejtett, úgy éreztem csak mi vagyunk a világon. Azt híttem sokkal rosszabb lesz a találkozás, de tévedtem.  Lassan felé hajoltam, hagyta hogy egyre közelebb kerüljek hozzá. Szívem a torkomban dobogott, izgultam mivan ha eltol magától. De nem így történt. Megcsókoltam. 

 

Csókja édes volt mint a méz. Olyan hosszú idő elteltével újra ajkaimon érezhettem ajkát. Nyelvünk lassan simogatta a másikét, kóstolgatták egymást. Pedig régen ismerték egymást. Újra, és újra megcsókoltam.

-Szeretlek Harry. Nem változtak az érzéseim irántad.-dadogta bele a számba a szavakat.

-Én is Bella. Mikor veled álmodtam mindig azt kívántam bárcsak ott lettél volna velem a lányunkkal.

-Harry menjünk be. Fázom. Rossz döntés volt szoknyát húzni ilyen időben.-pirult el.

-Nekem tetszik ez a szoknya, könnyebben hozzád férek.-kacsintottam rá.

-Te semmit nem változtál.-ütött rá a kezemre.

Nevetése zene volt fűlemnek.

Kézen fogva mentünk be a többiekhez, akik ujjongva gratuláltak nekünk. Kivéve egyet.

-Harry beszélhetnék veled? -kérdezte Louis.

-Persze haver, mondjad.

-Tudod te mit csinàlsz? Szerinted Bella hogy fog reagàlni mikot mrgtudja hogy te együtt vagy valakivel, ràadàsul nem is akàrkivel! Rossz játékot játszol Harry. Se Bella, se Selena nem fogja ezt elnézni neked.-mondta Louis.

-Igazad van Louis, de nem tudok a szívemnek parancsolni.-mondtam.

-Te soha nem tudsz magadnak parancsolni. Főleg nem ha nőkről van szó, igaz?-kérdezte Louis. Igaza volt. Hülyeséget csinàltam most.

De hàt szeretem Bellàt, de sajnos ô vissza megy Amerikàba, és újra tàvol leszünk egymàstól. Mintha mi sem történt volna. 

-Nem akarom hogy bolondot csinàlj belôle Harry. Bella eleget szenvedett, nem gondolod?-mondta.

-Én Louis? Szerinted én nem szenvedtem eleget? Tudom hogy van egy lànyom, de soha nem làttam még, csak fényképen. Szerinted ez igazsàgos?-kérdeztem.

-Nem, nem az. De ezt nem így kéne megoldani, hogy hülyére veszed szegény Bellàt. Szeretném hogy ha a nap hàtra lévô részében elkerülnéd. Nem akarom hogy Bella rossz érzéssrl menjen el innen holnap. Vilàgos voltam?-kérdezte.

-Igen fônök.-feleltem.

Nem értem ezt az egészet. Bella is jól érezné magàt, én is, utàns úgy is elmenne. 

Hogy lehetek ilyen? Én nem ilyen vagyok. Harry mi ütött beléd. Ne jàtsz màsok érzéseivel. 

Màsodik évad, ötödik fejezet. - The Last Time

Sziasztok :) Igen, újra itt vagyok, bàr a szàmìtasaim szerint kicsit késôn, de itt.
Nagyon jòl estek a kommentjeitek, és legjobban az, hogy jobban szeretitek ha Bellàról, és Harryrôl szòl a tôrténet.
Tetszett hogy ti miket gondoltatok a folytatàsròl, és àm bàr jòl tudtàtok, igen megfoglak lepni titeket. :)
Sietni fogok az új résszel ígérem, és ezer bocsànat hogy nem vàlaszolok a kommentekre de olvasom ôket, amik jòl esnek. :)
Jò olvasàst. :)
     

                                    M.x

*Bella szemszôge*

Miért kell nekem mindenre igent mondanom? Miért nem mondhatok egyszer nemet?
Újra azon a földön lenni amit ôt éve itt hagytam rémìsztô. A gyomrom görcsben van miòta leszàlltam a repülôrôl. Emilyt otthon hagytam Peterrel, nem akartam magammal hozni.
Miòta megszületett, nem hagyta el Amerika területét. Nem mertem, és most se merem elhozni ide Angliàba.
Amikor megszületett így is elég nagy volt körülötte a felforgàs, hogy ki is az apja.
Talàlgatattak hogy Harry Styles az apja, vagy netàn Louis Tomlinson.
Ezek a pletykàk különösen nem is zavartak, de az a feltételezes hogy a börtönben ejtettsk teherbe felhàborìtò volt.
Szerencsére ahogy teltek az idôk, kezdtek elfelejteni minket. A vilàg újra a One Directionnel volt elfoglalva hogy újra és újra siker slàgereket adnak ki, vilàg körüli turnékra jàrnak.
Szegény Aaron. Milyen érzés lehet neki hogy az apja mindig úton van, nincs vele mindig? Annie vigyàz rà amikor Harry nincs otthon.
Nem kìvànon ezt a sorsot egyik gyereknek sem.
Mit csinàljak most egyedül itt? Ôt nem hivhatom fel hogy itt vagyok Angliàban jöttem a baràtod szülinapjàra, mert Niall meghìvott és elfogadtam.
Annyira bolondnak érzem magam. Itt àllok egyedül a Trafaglar téren és csak nézek ki a fejembôl. A sok állástól megfájdult a lábam igy leültem egy padra.
A galambok a járdán járkálnak egy kis morzsát keresgélnek.
Londont ilyenkor hó borítja de most jelét se mutatja az idő hogy esni akarna. Idegennek érzem itt magam.
Pedig itt éltem, itt lettem híres modell.
Itt talált rám a szerelem is, itt tudtam meg hogy édesanya leszek.
Vajon ô tudja hogy itt vagyok? Szòltak neki hogy én is itt leszek Zayn szülinapjàn?
Vagy nem mondták el neki, hogy meglepjék.
Hogy fog reagálni mikor meglát?

Örülni fog-e nekem, vagy elkezd kiabálni? 

Aaron is ott lesz-e? 

Peter azt akarta hogy hozzam el Emilyt. Jobbnak làttam nem elhozni, nem akartam hogy talàlkozzon Harryvel mert akkor kiderült volna hogy ô az édesapja. 

Nem tudom meddig akarom ezt titkolni elôle, de még kicsi hozzà. 

Nem értené meg hogy miért kellett apa nélkül felnônie.

Amitôl a legjobban félek az az hogy megutàlna. 

Megutàlna az az személy aki nekem a vilàgot jelenti, akivel éjszakàkat fent maradtam csak mert félt elaludni. Én voltam mindig mellette nem Ô.  Nem akarom hogy àtvegye a helyemet a kislànyom szìvében. 

Mert ha annyira fontosak lettünk volna neki utànunk jött volna, felkeresett volna minket. 

De nem tette. Hogy miért nem is tudom de nem is akarom.

-Hallo.-szòltam bele a telefonomban.

-Szia Bella, Niall vagyok, hol vagy?-kérdezte kedves hangon.

Igazàbòl vele soha nem beszéltem mig itt laktam, de megbàntam. 

Aranyos, kedves férfi akinek jòt tett a kapcsata Demivel.

-Itt vagyok a Trafaglar téren, nem tudtam hogy hova menjek mivel nem adtad meg a cìmet.-adtam a tudtàra a tényt, hogy azt bizony elfelejtette elmondani.

-Jaj bocsànat, akkor érted küldök valakit, oké?-kérdezte.

-Rendben Niall, köszönöm.-mondtam neki majd bontottam a vonalat.

De abban a pillanatban meg is bàntam a tettem. Mondanom kellett volna neki hogy csak Ôt ne küldje értem. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Unalmamban ismét leültem a padra és az embereket kezdtem figyelni. Mindenki sietetg valahova. Ki éppe. A munka helyére, vagy az iskolàba. 

Mélyet szippantottam a levegôbôl. 

Fàj bevallani, de hiànyzott màr a vàros, s levegôje, nyüzsgése.

Ahogy néztem az embereket, egy szerelmes pàrt vettem észre. 

A sràcnak göndör haja volt, magas, kidolgozott teste. A làny kicsivel alacsonyabb volt a baràtjàtòl. Pénzt dobtak be a téren lévô szökôkútba. 

Boldogok voltak, szerelmesek. Nem foglalkoztak a vilàggal, vagy hogy éppen ôket bàmuljàk mert folyton ölelkeznek, csókoloznak. Csak magukkal voltak elfoglalva.

Mint Harry és én Dubai-ban akkor. 

Minket se érdekelt senki, és semmi. Az elôttem lévô pàr magunkra emlékeztet. Hiànyzik. Tagadhatatlanul vàgyom rà, a csókjàra, ölelésére, de hiàba màr.

-Aranyosak együtt igaz? Olyan fiatalok lehetnek mint mi voltunk Ôt éve.-jött hàtam mögül egy ismerôs hang. Olyan régen hallottam hogy megugrottam. Szívem hatalmast dobbant.

Ôszíntén ôrültem neki hogy újra làthatom. 

Régi emlékek jöttek elô sorjàban. 

-Louis, annyira örülök neked.-öleltem magamhoz a régen làtott legjobb baràtomat.

-Boldog vagyok hogy eljöttél. Azt hittük nem fogsz eljönni. Megvàltoztàl.-tolt el magàtól, végig nézett rajtam.

-Te is ahogy làtom. Mindannyian megvàltoztatok.-halkult el a hangom.

-Hol van Emily? Ôt is elhoztad magaddal?-vàltott témàt.

Tudtam hogy mindenkit a lànyom fog érdekelni, hogy làssàk Harry lànyàt, a lànyunkat.

-Nem hoztam magammal, otthon maradt Peterrel. Nem akarom hogy Harryvel talàlkozzon. Most még nem. Igy is elég hogy odavan értetek.-sóhajtottam nagyot.

-Nem mondod? Jó, de ezt inkább a kocsiban beszéljük meg, kezdek fázni. Te nem fagytál meg?-kérdezte. 

Tetszett hogy nem érzi magàt kellemetlenül ennyi év utàn. Ô úgy foglalkozott velem mintha mindig is tartottuk volna a kapcsolatot,  mintha el se mentem volna.

Az úton sokat beszélgettünk, minden témàt jól kifacsargattuk.

Jó boldognak làtni, hogy Eleanorral milyen jövôt terveznek maguknak.

-Magànyos. Tudod Bella, szeríntem ô még mindig szeret téged, de nem beszél rólad. Csak a lànyotokròl. 

-Louis, ennek így kellett alakulnia. Valljuk be. Mi mindig csak martuk egymàst, veszekedtünk. 

-De mégis egymàsra vàgytok még mindig. Látszik rajtad, ahogy rajta is.-mondta.  

-Tudja hogy én is itt leszek? Elmondtátok neki hogy mrghívtatok?-kérdeztem inkább. Nem akartam az érzéseimről beszélni. Most nem.

-Nem tudja, de nem is baj.-mosolygott rám.

-Na meg is érkeztünk. Vigyázz az ikrekkel rafináltak ám. 

-Rendben. -Nevettem el magam.

Ahogy kiszálltam a kocsiból, Louist kővettem be a házba amit Zayn vett maguknak az esküvő után.

-Szia Bella, jó újra látni téged.-ölelt magához Aria. 

-Szia Demk vagyok, mi még nem találkoztunk.-fogott velem kezet Niall szerelme.

-Szia Bella vagyok,  srácok régi ismerőse.-ráztam meg a kezét.

-Bella?-hallottam meg egy mély, rekettes hangot. Ő volt az. Ő állt mögöttem, egyik kezét a vállamra helyezte, szembe fordított magával.

Semmit nem változott. Férfiasabb lett, szeme ugyan úgy csillog mint régen mikor rám nézett.

 Érintése égette a bőröm, szinte lángolt a vállam. Az nem lehet hogy ennyi id elteltével is ilyen hatással legyen rám. 

Megakartam szòlalni, de egy hang se jött ki a torkomon. Csak néztem a smaragd zöld szemébe, ami újra magàba bolondìtott.

-Hol a lànyom?-kérdezte.

Màsodik évad, negyedik fejezet -Heart Attack.

Hello megint itt. :) Probàltam gyorsabb lenni mint ahogy szoktam, de viszont szeretném nem elsietni a cselekményeket. :)
Örülök hogy tetszik nektek a màsodik évad. :)
Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy ìrjàtok le hogy ti mire gondoltok mi lesz ebben az évadban.
Kivàncsi vagyok a TI fantàziàtokra :).
Szòval ìrjàtok csak meg nyugodtan :)
Nem is rizsàlok tovàbb, jó olvasàst :)
      

                                M.x

*Demi szemszôge*

Amikor minden rossz, és úgy làtod hogy ennél rosszabb màr nem is lehet. Rengeteg út visz a rossz irànyba és sajnos sokszor nem tudjuk melyik a helyes, csak sodrodunk az àrral.
De mikor a tükörbe nézel és azt se tudod ki néz vissza ràd, akkor gondolkozol el hogy mégis hogyan kerültél ide? 
Szinte egy idegen néz vissza rád, nem ismered. Lehet hogy a külső ugyanaz, de ha a belsőd romlott?
Azt híttem eleinte hogy nincs vissza út. Egyre rosszabb állapotba kerültem, a barátaimnak nevezett emberek kezdtek eltűnni mellőlem. Egyedül maradtam akkor a gondjaimmal. Csak magamra számíthattam akkoriban, meg persze a családomra. 
Szerencsére volt akkora akart erőm hogy magamtól segítséget kértem. Kaptam is.
Mára magam mögött tudhatom a sötét éveket. Elmondhatom hogy sokat küzdöttem azért hogy ilyen boldog legyek mint most.
Mindenem megvan. Család, barátok akik mindig mellettem állnak és a szerelem.. Igen elmondhatom hogy szerelmes vagyok. 

Ilyet még soha nem éreztem mint iránta. A világ megszűnik körülöttünk mikor együtt vagyunk. Eleinte féltem neki megnyílni. Féltem attól hogy újra csalódni fogok,hogy ugyan ott fogok kikötni mint anno. Lassan közeledett felém. Tudta hogy miken mentem keresztül és semmit se erőltetett. 

Lépésről lépésre haladtunk a kapcsolatunkban mert mióta ő is híres lett, csak csalódott az emberekben tartott, benne is volt félelem hogy úgy jár mint eddig.

Hogy elkezd udvarolni, a lány hagyja is neki, kihasználja a helyzetet csak mert híres,gazdag, de tévedett.

Én nem ilyen vagyok, soha nem használtam ki senkit se, és nem most akartam elkezdeni. Pont vele,akinek a legnagyobb szive van a világon, aki inkább magának okoz fájdalmat mint másnak. Annyira érzékeny, romantikus, gyengéd. Érezteti velem hogy fontos vagyok neki, hogy különleges.

Akiről beszélek nem más mint Niall. 

Niall Horan, az ír származású énekes. A kapcsolatunk lassan indult, de ez nem baj, így van rendjén. 

Azt híttem hogy összejövünk sokan ellenünk lesznek, de nem így lett.

Kitartott mellettem mikor azt híttem belehalok a fájdalomba mikor édesapám meghalt. Mindenkitől elzárkoztam, senkivel se akartam beszélni, ő nem erőltette.

Tudta hogy úgyis keresni fogom mikor készen állok rá. Tűrelmesen várt.

Szeretem őt, a világon mindennél jobban, és ezt ő is tudja, de nem használja ki.

A Neon Lights elnevezésű turnémon is jelen volt, igaz nem mindig tudott eljönni de a szándékot néztem. 

A rajongóim is elfogadták a kapcsolatunkat, de féletettek ők is. Számtalan üzenetet kaptam tőlük twitteren, meg ahányszor találkoztam egyiköjükkel elmondta a véleményét, félelmeit.

Meghatott mennyire aggódnak értem, hísz miattuk, nekik köszönhetem hogy itt vagyok ahol most tartok.

-Szerelmem..ébresztő. Elfogunk késni Zayn szülinapi bulijáról.-keltegetett szöke hercegem. Mély, férfias hangjára imádok felkelni. De valami, valami nagy erő soha nem engedi hogy egyből felkeljek az ágyunkból.

Igen, össze bútoroztunk. 

Három év együtt járás után úgy döntöttünk összeköltözünk.

-Adj még pár percet kérlek.-kérleltem csukott szemmel.

Aztán a nap vakító sugara bántották a szememet, ami arra kéztetett hogy kinyissam.

Nialk elhúzta a sötétítő függönyt.

-Ezt direkt csináltad? Most ezért nem kelek ki az ágyból.-tettem keresztbe a kezeim.

Tudom ez most gyerekes viselekedés tőlem, de néha..néha én is tehetek ilyeneket.

-Demi kérlek ne csináld ezt. Elő kell meg készülnünk. Fogadni mernék rá hogy Aria nem bír pakolni az ikrek mellett. -jött felém Niall miközben ezeket mondta.

-Szeretlek.-simítottam meg arcát.  Férfias vonalai már tisztán látszodnak, az edzések megtették hatásukat.

-Én is szeretlek. Sőt imádlak.-suttogta számba a szavakat.

Ajkunk vészesen közeledett egymáshoz. 

Lélegzet vételeink szaporábbak lettek, gyorsabbak. A levegő mintha felforrósodott volna körülöttünk. A nap szinte már nem is sütött, nem tűnt olyan erősnek Niall csókjánál.

Nyelve lassan beutást nyert, nyelvünk vad táncba kezdett egymással.

Versenyeztek, ki kerekedik felül. 

-Tudod mit baby?-motyogta számba a szavakat. Újra s újra nyelvünk vad ritmusba kezdett.

-Mit?-nyögtem ki nagy nehezen.

-Ráérünk még a készülödéssel.-döntött le az ágyra, meleg puha kezei a hasamat kezdték kényeztetni, ami egyre feljebb vándorolt testemen míg végül megállapodott a mellemen, és ott folytattuk ahol az éjszaka abba hagytuk.