Magány.22.Fejezet

*Bella szemszöge*


Nem érzem az időt. Nem érzek itt semmit. Egyedül
vagyok teljesen. Mostanában sokat elgondolkodok
az életen. Mindenkinek megvan írva valahol a
sorsa. Van olyan,aki a helyes úton halad,de van
akad olyan is aki le tér róla. Van időm itt
gondolkodni,ebben a cellában. Minden szürke itt.
Egy kis ablakon, szűrődik be csak fény. Ami itt
Londonban nagyon ritka. Miért velem történt ez?
Mit követtem én el? Csak boldog,híres,gazdag
akartam lenni. Semmi mást nem akartam
az élettől. Aztán elkövettem azt a hibát,hogy
beleegyeztem Eleanor ötletébe,és így Tom keze
közé kerültem. Senkinek eddig nem mondtam el
hogy mit csináltunk,és most félek hogy a
tárgyaláson majd megkérdezik. Szégyellem amit
akkor tettem. A családom se lenne rám büszke.
De már nem tudok mit tenni. Megtörtént,nem
tudom vissza forgatni az időt. És Harry.
Megbántottam,de csak azt mondtam neki,amit
érzek. Amit tennem kellett. Három napja vagyok
már itt,és kezdek magamba fordulni. Senki nem
látogatott meg eddig.
Végül is ki látogatott volna? Az embert a bajban
mindig egyedül hagyják. Ilyenkor senkire sem
lehet számítani.
-Látogatója jött!-mondta az aznapi ügyeletes.
-Nekem?-kérdeztem meglepetten.
-Mért maga lát itt még valakit magán kívül?
Persze hogy magának!-forgatta a szemeit. Lassan
felkeltem a matracról,és elindultam. Az őr lassan
kinyitotta a cella ajtót. Követtem őt,egy fehér
folyóson,ahol a villany csak pislákolt. Aztán
megállt egy ajtó előtt.
-Fél órát kapnak!-fordult felém,majd magamra
hagyott.
Nem láttam be az ablakon ugyanis magason volt.
Fel kellett ágaskodnom,hogy lássam hogy ki
látogatott meg. Amikor megláttam a szívem
nagyot dobbant. Mit kereshet itt? Minek jött ide?
Megmondtam neki hogy felejtsen el engem. Hogy
utálom,és nem akarom őt többé látni. Erre mégis
meglátogat? Nem értem őt. Lassan megfogtam a
hideg kilincset,és lenyomtam. Kinyílt előttem az
ajtó,és beléptem rajta. Felnézett rám. A szeme
csak úgy csillogott. Felállt az asztaltól,és csak
ennyit mondott.
-Bella.


*Harry szemszöge*


Amikor elment csak néztem utána. Nem tudtam
megmozdulni. Ennek nem így kellett volna
alakulnia. Nem ennek,hanem az egész dolognak! A
feje tetejére fordult az életem,rövidke idő alatt.
Aznap éjszaka boldog voltam. Nem vagyok belé
szerelmes,de valami vonz hozzá. Talán a kihívás
vonz benne,talán az elérhetetlensége,talán az
hogy nem egy könnyű eset,nem tudom. De azt
tudom hogy megakarom kapni. Három napja hogy
bent van őrizetben. Nel hallok felőle semmit. És
ez idegesít. A fiúk agyára 
megyek,azzal hogy egyfolytában csak róla
beszélek. Az elmélkedésből a telefonom csörgése
zökkentett ki. -Cara! Gyere haza!-mondtam neki
köszönés nélkül.
-Szia neked is Harry!-mondta
-Te vagy a tanú Bella ügyében,erre te meg
elmész Amerikába? Tudom hogy utálod őt,de
ennyire?-akadtam ki. -Harry! Nyugodj már meg!
Haza fogok menni a tárgyalásra.-válaszolta
szórakozottan. -Szórakozol velem Cara? Bella
addig legyen őrizetben? El sem tudom képzelni
hogy miken mehet keresztül ott!-kiabáltam már.


-Tanuljon a leckéből! Nem kell elvenni más
párját! Csak gyere vissza hozzám,és minden rendbe
jön.-tette még hozzá. -Mond hogy tudsz te igy
élni? Hogy lehetsz ilyen szívtelen?-kérdeztem
tőle. -Szeretlek Harry,ezt ne feledd!-mondta majd
csak sípolást hallottam a túl oldalról. Letette.
Nem hiszem el hogy letette. Be kell mennem
Bellához megnézni hogy van. Én is hibásnak érzem
magam a történtek miatt. Mert ha akkor este nem
viszem el Bellát Tomtól,akkor lehet hogy Tom
még mindig élne,és Bella Pedig szabad
lenne most. De jogosan vittem el onnan Bellát!
Nem nézhettem azt ahogy Tom üti őt. Gyorsan
felkaptam a kocsi kulcsot az asztalról,és
bezártam magam után az ajtót. Beültem a Range
Rover-be,és becsatoltam magam. Félig lehúztam
az ablakot,hogy jöjjön be egy kis friss levegő.
Gyorsan hajtottam,mert minél előbb ott akartam
lenni,és látni őt. Sorban haladtak el mellettem az
épületek,és kiértem a belvárosból. Amikor
odaértem kerestem egy szabad helyet,és
leparkoltam. Kiszálltam a kocsiból magamra
húztam a
kabátom. Bementem az épületbe,és megálltam egy
magas férfival szemben. -Jó napot! Bella
Milfroodhoz jöttem!-mondtam neki.
-Rendben,menjen be abba a szobába,és várjon
ott.-mutatott egy fehér ajtóra. Bementem oda,és
leültem az egyetlen asztalhoz. Mintha órákat
vártam volna. Türelmetlenül doboltam az
ujjaimmal az asztalon,és vártam hogy belépjen ő.
Amikor megláttam őt nem tudtam a szememnek
parancsolni. Néztem őt,és örömöm telt abban hogy
nézhetem. Fájdalmas örömöm. Úgy voltam vele
mint a szomjan haló
ember,aki végre kutat talál,s bár tudja hogy a kút
vize mérgezett,mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
Felálltam az asztaltól,és csak ennyit bírtam
kinyögni.
-Bella.
-Miért jöttél ide?-kérdezte még mindig egy
helyben állva.
-Látni akartalak! Meg tudni hogy mi van veled!-
mondtam neki.
-Látod jól vagyok! Nincs semmi bajom,élek,és
virulok!-tárta ki a kezét.
Nem hittem neki! Láttam a szemében hogy
hazudik. Hogy magányos,és hogy leginkább most
van szüksége egy emberre akivel beszélhet. Aki
meghallgatja
bármiről is van szó.
-Bella! Ne legyél már ilyen!-mondtam neki
miközben elindultam felé.
-Miért milyen vagyok Harry?-kérdezte
-Hazudós! Tudom hogy szükséged van most
valakire! És most be kell érned velem! Még ha
nem is örülsz nekem.-biggyesztettem le az
ajkamat.
-Ezt eltaláltad.-mondta és össze fonta mellkasa
előtt a kezét.
-Gyere ide.-mondtam neki és magamhoz húztam.
Beleszagoltam a hajába,amiből még kilehetett
érezni a samponjának az illatát.
-Engedj el!-mondta nekem,és elakarta tolni magát.
-Nem ameddig azt nem mondod hogy igazam van!
Szükséged van most rám! Nekem mindent
elmondhatsz!-néztem bele a szemébe.
-Álom világban élsz Harry! Nincs rád
szükségem,sem senki másra! Nem akarom hogy
sajnálj! Nem akarom hogy szánalomból látogassál
meg! Nem akarok tőled semmit! Menj el!-vágta
bele a képembe. A kezem lehullott a derekáról.
Megsemmisülten álltam vele szemben.
-Engedjenek ki!-dörömbölt az ajtón Bella. Kattant
a zár,és már csak arra eszméltem föl hogy egyedül
maradtam a szobában. A magánnyal.