*Perrie szemszöge*
Zayn volt az első férfi az életemben,akit teljes szívemből szerettem. Amikor megismertem nem gondoltam hogy ennyire a szívemhez fog nőni. Hiába vagyok ilyen fiatal,és lehet hogy sokan vitatkoznának velem,de csak Zaynt fogom szeretni életem végéig. Ő mutatta meg milyen is szeretni valakit,valakivel megosztani az életed,annak ellenére hogy előttem,és mellettem volt egy másik barátnője. Nem is értem hogy ez a lány,miért maradt Zaynnel,ugy hogy mikőzben ők együtt voltak,mégis össze jött velem. Én biztos nem bírtam volna ezt,de ez a lány kibirta,kitudja mióta. Amit a bárban láttam az nekem épp elég volt. Ráadásul Zayn mikor meglátta ezt az Ariát,úgy nézett rá,ahogy rám egyszer sem. A nézésével szinte levetköztette a lányt. Irigyeltem akkor,fájt a tény hogy Zayn igy megbámulja,de nem szóltam semmit. Igyis tudtam,éreztem hogy a mi kapcsolatunk szinte csak a média előtt létezik. Éreztem hogy a kapcsolatunk régóta mélyponton van.
Amikor láttam hogy csókoloznak akkor eldöntöttem hogy véget vetek a kapcsolatunknak! Kicsit megkönnyebültem mikor Aria ott hagyta Zaynt,de amikor láttam hogy Zayn összeroskad,megesett rajta a szívem. Látszott rajta hogy őt,ugy szereti mint még engem soha nem szeretett,és nem is fog. Fájt a tudat,de nem tudtam mit tenni ellene. Oda mentem hozzá,és igy szóltam.-Zayn,beszélnünk kell!-mondtam neki akadozva. Felnézett rám,megvoltak dagadva a szemei a sírástól. Sosem láttam ennyire letőrtnek azelőtt.
-Perrie...láttál mindent...ugye?-kérdezte tőlem halkan. Nem tudtam válaszolni,nem jött ki egy hang se a torkomon,ezért csak bólintottam. Zayn felállt,és velem szembe fordult.
-Sajnálom Perrie,nagyon sajnálom,de...ez nekem nem megy tovább! Én őt szeretem! Téged is szeretlek,de nem úgy mint te engem. Ne haragudj rám.-mondta nekem,mire én megöleltem. Biztos ha valaki más lenne a helyemben,tuti hogy nem vigasztalná,azt a személyt,aki megcsalta,de én nem igy éreztem akkor. Vigasztalnom kellett,ugyanis neki most jobban szüksége volt rá. -Zayn,nekem most haza kell mennem.-néztem bele a szemébe,ami most nem csillogott úgy ahogy szokott.
-Haza viszlek! Ennyivel tartozom neked.-mondta és megsem várta hogy válaszoljak,kivezetett az épületből,a kocsijához. Kinyitotta nekem az ajtót,én pedig beszálltam. Megkerülte a kocsit,és beült és már indította a motort.
-Nagyon szereted őt,igaz?-kérdeztem tőle úgy 20 perces csend után.
-Igen,nagyon! Mindennél jobban.-mondta.
Mintha egy tőrt forgattak volna a szívemben,annira fájtak a szavai. De hallanom kellett ezeket a szavakat az ő szájából.
-Más mint a többi lány,látszik rajta hogy olyan mint aki mindenkinek megakar felelni.-mondtam neki mikőzben rá néztem,ő pedig az utat nézte.
-Igen,ő egy különleges lány,mindig is az volt! Még a gimiben is különleges látvány volt,jó értelemben persze.-tette hozzá mosolyogva,Mikőzben leparkolt elöttünk.
-Hát...-kezdtem bele,de nem tudtam befejezni,ugyanis nem tudtam hogy mit mondjak.
-Ideje lenne bemenned! Anyudék biztos aggódnak már!-biccentet a ház felé.-Igen,hát itt az ideje a búcsúnak,légy boldog vele Zayn,ő az a lány aki boldoggá tud téged tenni! Én nem lehettem az,de ő biztos jó választás.-mondtam neki. Erre ő megölelt. Kiszálltam a kocsiból,és egyenesen berohantam a szobámba. A szüleim ilyenkor alszanak már,ugyhogy örültem hogy megúszom a kérdéseiket. Elővettem egy doboz nyugtatót. Az a fájdalom amit mosy éreztem semmihez sem fogható. Nem akarok több fájdalmat,könnyeket,sírást,és áll mosolyokat sem. Csak nyugalmat körülöttem. A szüleim,barátaim biztos gyászolni fognak,meg a rajongóim,de majd túl teszik magukat ezen! Elöbb utóbb úgyis elfognak felejteni engem. De fentről vigyázok majd a szeretteimre,onnan fogom őket nézni. Emlékszem Zaynnel eltöltött közös programjainkra. Mikor elöszőr elcsattant a hivatalos csókunk. A Valentin napot,amikor egy mestes szakácsotkért fel,amikor,csókolgatott,ölelt. Többet nem fogom ezt érezni. Nem fogom látni a mosolygos arcát. A bőre melegét,az illatát. Semmit. Egyszerre bevettem 20 db nyugtatót,és vártam hogy szép lassan elragadjon magával a sötétség,ahol csak békesség lesz. Ahogy egyre jobban kezdett hatni a gyógyszer,annál jobban gyengültem. Ellazultak a végtagjaim,a szememet alig bírtam nyitva hagyni. Vissza gondoltam minden szép pillanatomra. Amikor a bátyámmal cipeltettem magam,vagy amikor elloptam a telefonját,és ő órákig kereste,utána persze kiderült hogy én dugtam el,és nagyon leszídtak érte. Amikor megismertem Zaynt. Az első randink. Az első csók. Ezeket mind magammal viszem. Kezdtem elveszíteni az eszméletemet mikor egy hangot hallottam meg. Eleinte azt hittem csak képzelödők,de nem. Hirtelen egy meleg kéz ért hozzám.
-Kicsim! Térj magadhoz! Édesem hívd a mentőket!-kiabált anyám mostoha apámnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése