*Debbie szemszöge* (Perrie anyukája)
Egy nő számára egy gyermek ajándék. Ha egyszer
megtapasztalod milyen anyának lenni,az
felbecsülhetetlen érzés. 9 hónapig a szíved alatt
viselni egy alakulóban lévő életet,aki félig
belőled van,az csodálatos érzés. Látni ahogy kezd
felnőni, miközben nem rég még te fontad össze a
haját,két cofba. Ahogy megteszi az első
lépéseket,amikor először meg iskolába. Egy
anyának ilyenkor fáj a szíve,mert tudja hogy
előbb utóbb kirepül a családi
fészekből. Amikor elváltunk az apjával,Perrie
hetekig magába volt fordulva. Alig beszélt
valakivel. Sokan mondtuk neki hogy ez igy nem
mehet tovább,és öröm volt látni,hogy hallgat ránk.
A családjára akiknek nagyon fontos. Nekem
bearanyozza az életem. Nagyon büszke voltam
rá,amikor megnyerte a lányokkal az X-Faktort.
Olyan voltam én is mint egy kisgyerek,ugráltam
örömömben. Aztán pár hónap múlva bejelentette
otthon hogy van barátja,aki nem mint Zayn Malik.
Őrültem neki,de féltettem is. Hisz minden szülő
félti
a gyerekét a csalódástól. Idővel,de egyre jobban
megkedveltem Zaynt. A szívembe fér közte magát,a
kedvességével,ahogy törődik a lányommal. Bár
néha a média keresztbe tesz a
kapcsolatuknak,mégis együtt átvészelik ezt a
helyzetet,és megmutatják,hogy igenis együtt
vannak,és köszönik szépen hogy törődnek velük,de
nem akarnak mindig a címlapokon lenni. De most
megint ott lesz a lányom. Már előre félek hogy
mit fognak róla írni,az újságokban. Itt fekszik egy
kórteremben,eszméletlenül,és csak remélni tudom
hogy
hamar felkel. Fogom a hideg kezét,és nem
engedem el. Nem akarok,nem akarom elhinni hogy
pont ő fekszik itt. És a legrosszabb hogy azt sem
tudom,mi okból vette be azokat a nyugtatókat.
Úgy érzem én vagyok a hibás. Rossz anya lennék?
Nem adtam meg neki mindent hogy ilyenre szánta
el magát? Ahogy ezeket gondoltam,hirtelen
megmozdult a keze.
-Perrie,kicsim,hallasz engem?-kérdeztem tőle.
Nem válaszolt. Megint megszólítottam
-Perrie? Válaszolj kérlek!-mondtam
kétségbeesetten. És ekkor lassan,de kinyitotta a
szemét. Fellélegeztem. Megkönnyebültem,hogy
felkelt.
-Anya,hol vagyok?-kérdezte
*Perrie szemszöge*
Hypo,és fertőtlenítő,szagot éreztem,ami nem volt
kellemes. Éreztem hogy valaki fogja a kezem,és
erősen szorítja,de nem tudtam vissza szorítani.
Nem volt semmi erőm. Aztán nagy nehezen
kinyitottam a szemem. Előszőr homályosan
láttam,alig tudtam kivenni az alakokat. De egyre
jobban tisztul a látásom,és akkor fogtam fel hogy
kórházban vagyok. A bal oldalamon volt,egy
ablak,azon be volt húzva a
sötétített függöny. Velem szemben egy asztal
volt,amin egy tv helyezkedett el. Aztán ahogy
fordítottam a fejem,anyám aggodalmas
tekintetével találkoztam. Még mindig fogta a
kezem,nem eresztette el.
-Anya,miért mentettél meg?-kérdeztem tőle.
-Mert a lányom vagy,és nem engedhetem hogy
ilyen balgaságot kövess el! De szeretném
megtudni,hogy miért akartál minket elhagyni?-
kérdezte meg tőlem.
-Anya..nem is tudom hogy mondjam el.-hajtottam
le a fejem.
-Ugye tudod hogy nekem mindent elmondhatsz
kicsim?-mondta
Tudtam hogy mindent elmondhatok neki,de nem
akartam ezt elmondani neki. Nem akartam hogy
Zaynt hibáztassa emiatt. Megakartam óvni
Zaynt,anyám haragjától.
-Anya,csak magam alatt voltam. A csajokkal
eltávolodtunk egymástól,és tudod,az utálkozók
kikészítettek teljesen.-hazudtam neki.
-Kislányom! Az élet ajándék! Nem dobhatod csak
úgy el! Okkal születtél a világra,Istennek tervei
vannak veled! És legközelebb gondolj rám,a
bátyádra,és Zaynre!Apropó,hívtam Zaynt,és azt
mondta hogy 1 óra és itt lesz.-mondta anyám
Nagyon megijedtem. Szóval Zayn is tudja már.
Nem akarok így a szemébe nézni,nem akarom hogy
így lásson,ilyen állapotban. Nem akarom hogy
sajnáljon. Meg tudok állni a saját lábamon. Ahogy
ezeket gondoltam kinyílt az ajtó,és egy barna
hajú,barna szemű srác,dugta be rajta a fejét.
-Bejöhetek?-kérdezte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése