36.Fejezet Váratlan Látogatás

*Bella szemszöge*

Ebben a pár napban,minden annyira más.Különlegesnek érzem magam,márcsak azért is
mert egy egy fiút tudhatok magam mellett.Minden kívánságom lesi,sőt néha még túlzásokba
is esik. Amikor csak a karjaiban nézem a naplementét,érzem férfias illatát,vagy rekedtes
hangján megszólít beleborzongok. Ha valaki pár hónapja megkérdezi hogy leszek-e
szerelmes,nemet mondtam volna. De akkor jött ő és azóta az életem 360 fokos fordulatot vett.
Szerelmes lettem egy olyan fiúba,akit a világ egy nő csábásznak tart,aki
éretlen nem tud megkomolyodni. Erre én rá tudok cáfolni,mert igenis tud ő komoly lenni. Amikor úgy érzem hogy ennél boldogabb már nem is
lehetek,tévedek. Mindig valamivel megtud lepni. Beszélek itt akár arról amikor egy fél napra
kibérelt egy úszódát,vagy egy éttermet. De valami mindig beárnyékolja a boldogságomat. Valaki aki lehet hogy most maga alatt van,miattam mert én
épp Dubai-ban vagyok a barátommal. Louissal azóta nem is beszéltem. El sem köszöntem tőle, meg sem magyarázhattam neki a dolgokat.
Lelkiismeret furdalásom is van miatta. Harry mit sem sejtve ölel,csókol miközben a legjobb barátja is ugyan így érez írántam. Eleanor akit óvodás
korom óta ismerem, őt is elárultam. Abban a pillanatban árultam el mikor hagytam hogy Louis
megcsókoljon. Egy kis részem vágyott rá. Még mindig van egy olyan részem ami a kalandot
keresi,a kötetlenséget. De a másik részem ami napról napra nő,azt akarja hogy Harry mellett
éljem le a hátra lévő életemet. Harryhez valami sokkal erősebb dolog kőt,mintha
magához láncolna akaratom ellenére. Vele teljesnek érzem magam,az elveszett részemet
pedig mintha vissza kaptam volna,amit akkor vesztettem el amikor Tomot megismertem,és
azután úgy kellett tennem mintha nem lenne szívem. Sok erő feszítésembe került úgy
viselkednem ahogy. Persze ennek az időszaknak is vége,mint előbb utóbb mindennek,de remélem Harryvel sose lesz vége a kapcsolatunknak.
-Jó reggelt kicsim.-ölelt szorosan magához szerelmem. Mélyen beszívtam illatát. Boldognak érzem magam az ilyen pillanatokban.
-Neked is.-mosolyogtam.
-Harry?-néztem fel rá. Szavak sokasága jutottak eszembe hogy miként kérdezzem meg tőle amitmár pár napja akarok. 
-Igen?-kérdezett vissza mosolyogva.
-Boldog családod van? Mármint a testvéreddelnagyon jó a viszonyod,és anyukáddal is,meg persze apukáddal?-mondtam el egy szuszra.
-A szüleim elváltak,és anyám nevelt minket tovább. Azóta van neki élettársa,akivel nagyon boldog,de persze apámmal is tartjuk a kapcsolatot. Gemmával pedig eleinte sokat veszekedtünk például hogy ki akar a legkényelmesebb fotelba ülni,vagy hogy ki akar elől ülni a kocsiban. Minden apróságon össze tudtunk veszni,de ez mára
teljesen megváltozott. Bármiben számíthatok rá,és ő is rám. Nagyon ragaszkodunk egymáshoz. 
-De miért kérdezed?-fordult felém az egész testével. Szememet levezettem a felsőtestére,és végig néztem a tetoválásait. A pillangó a kedvencem mert állítása szerint miattam tetováltatta magára.
-Mert nekem nem ilyen családom volt.-halkult el a hangom. Éreztem hogy lassan erre is sor fog kerülni,hogy mindent megtudjunk a másik családjáról,és én most éreztem hogy itt az ideje.
-Mesélj.-nézett bele mélyen a szemembe.
-Apám verte anyámat,én és a bátyám pedig mindig a szomszéd szobából hallottuk a hangokat. Hogy anyu sír,vagy kérleli apát hogy ne bántsa,vagy amikor elcsattant egy pár pofon. Petert a
bátyámat sokszor le kellett fognom,ugyanis ő
megakarta védeni anyut. Akkor még csak Tíz éves volt,én meg nyolc. Nem tehettünk semmit.
Hogy is tehettünk volna? Apám minket is megvert volna.-mondtam ahogy elötörtek az emlékek.
Szívemről mintha mázsás kő esett volna le a megkönnyebűléstől.
-Egyik reggel.-folytattam a mesélést,már a sírás határán voltam.
-Szóval egyik reggel anyu kapott egy telefon hívást. Apát elütötték,részegen átment a piroson.
A helyszínen életét vesztette. A bátyámmal kijártuk az iskolát,ő nőgyógyásznak ment én pedig
modellnek álltam. Egy éve kaptam egy levelet a bátyámtól hogy csak anyáról vagyunk testvérek
ugyanis ő anyu első házasságából született. Probáltam elérni őt,de nem tudtam mert megváltoztatta a telefon számát. Ő lett London egyik legjobb nőgyógyásza.
Ő volt az én hősöm,amikor az suliban piszkáltak. Hercegnőként kezelt engem. Nem telik el úgy nap hogy ne gondolnék rá,vagy anyura. Hiányoznak,de félek hogy megkérdeznék hogy milyen volt az életem ebben a pár évben.-néztem végül a szemébe.
-Nem tudom mit mondhatnék.-túrt bele a hajába szerelmem.
-Beszélhetek a bátyáddal mikor vissza megyünk Londonba.-ajánlotta fel Harry. Tudom hogy ő még a csillagokat is lehozná az égről hogy nekem jó legyen.
-Megtennéd? Mondanád neki hogy jöjjön be hozzám a rendőrségre?-könnyek szöktek a
szemembe,a tudat miatt hogy láthatnám a szeretett bátyámat.
-Persze hogy megtenném. Bármit megtennék neked.-csókolt meg. A pillanatot az ajtó kopogása zavarta meg.
-Francba.-motyogott Harry bele a csókunkba. Felkuncogtam mikor eltávolódott és kimászott az
ágyból. Gyorsan magára húzta a boxerét,ugyanis tegnap éjszaka sem hagytuk egymást aludni
-Mindjárt jövök,addig ne is öltözz fel.-kacsintott rám. Nevetnem kellett rajta.és hátra döltem a puha párnák közé. Néztem Harry távolodó alakját,izmos hátát. Közben a kopogás nem szűnt
meg,hanem egyre hangosabb lett. Ki lehet az? Vajon mit akarhat? Gondoltam ezeket. Majd
meghallottam szerelmem ingerült,ideges hangját.
-Te meg mit keresel itt?-kérdezte a váratlan vendégtől. Kiváncsiságom miatt felvettem egy
hálóinget,és kimentem hozzájuk. Döbbenetemben megtorppantam a nappaliban. Cara nézett velem
szembe.Farkas szemet néztünk,a tekintete szomorúságot mutatott. Meggyötörtnek látszott,tekintetemet Harry felé vittem,aki hol rám,hol Carara nézett.
-Hello Cara.-törtem meg a csendet.
-Sajnálom hogy megzavartalak titeket,de
valamiről tudnod kell Harry.-fordult a mondata végén szerelmemhez. Értetlenül álltam közöttük,és nagyon kiváncsi voltam hogy Cara mit is akarhat
Harrytől.
-Akkor gyere beljebb.-engedte be Harry. Nagyon rossz érzésem támadt. Semmi jót nem sejtet ez a találkozás érzem. Lehet hogy Cara kinézetre meggyötört,de biztos valamit kitervelt
ellenünk,hogy szétvállasszon minket. Lehet hogy paranóiás vagyok,ki is nevethetnek nem érdekel. Kővettem őket a nappaliba,Harry leült a kanapéra,Cara pedig vele szembe egy fotelbe.
-Gyere ide.-fogta meg a kezem,és beleültetett az ölébe. Ez jó érzéssel töltött el,de még mindig
rosszul éreztem magam.
-Miért jöttél?-fordult Carahoz Harry.
-Nem is tudom hol kezdjem..Ez olyan kellemetlen nekem,és eddig nem is beszéltem erről senkinek.-
mondta,mikőzben azujjait tördelte. Harry mocorogni kezdett alattam,ideges lehetett már egyrészt mert
megzavartak minket,másrészt pedig hogy mit akarhat.
-Csak térj a lényegre,és kész.-mondta Harry.
Cara habozott,gyorsan vette a levegőt. Jobban végig mértem,lefogyott,karikásak a szemei,beesett az arca,egy szóval rosszul nézett ki.
-Terhes vagyok,és kiderült hogy agy daganatom van. Talán még a picit megtudom szülni,de én az első születésnapját sem fogom megérni.-mondta a könnyeivel küzködve. Csak egy dolog járt a
fejemben. Egy kérdés,amit most megkéne kérdeznem,ami már
a nyelvem hegyén van,de nem jön ki a számon. Cara,az a nő aki a legföbb ellenségem volt,aki
utálta a gyerekeket,és csak a hírnevet nézte,a pénzt mindenbe,most itt van ellőttem megtörten.
-Én vagyok az apja?-vette ki a szót Harry a
számból. A szobában megfagyott a levegő. Mindketten a válaszra vártunk,amit minnél előbb
megakartunk tudni. A percek óráknak tűntek,amik nem akarnak haladni. Miért pont most? Miért kell tönkre tenni ezt a pár napot? Eddig minden a legjobban alakult,erre most Ő idejön, mindent felforgat.
-Cara? Tőlem van a gyerek?-csattant fel Harry. Felálltam az öléből, egyenesen a hálonkba
mentem. Nem akarom hallani mikor kimondja hogy
Harrytől van a baba. Érzem hogy ezt fogja mondani.
-Tőled van...-mondta Cara suttogva,de tisztán hallottam. Nem tudom meddig lehettem bent
egyedül a szobában nem érzékeltem az időt.
Mindig valaminek közbe kell szólnia. Ha boldog az ember,azzal is kell számolnia hogy valami úgy is történni fog,valami ugy is közbe szól.
-Bella...-fogta meg Harry a vállam. Lassan rávezettem tekintetemet az elöttem ülő
fiúra,akinek a szemében csalódottság,kétségbeesés tükrözödött.
-Nem a tiéd az gyerek.-fogtam meg bal kezemmel
az arcát. Harry lesütötte a tekintetét, a kezemet pedig elvitte az arcától.
-Az enyém,és vállalnom kell a felelősséget érte.- mondta a szemembe.
-De Harry. Érzem hogy nem a tied.-fogtam meg a kezét,de hirtelen lerázta.
-Nem érted hogy tőlem van? Vállalnom kell érte a felelősséget. A fenébe is Bella.-pattant fel
hirtelen az ágyról,körbe körbe járkált a szobában.
Sose láttam még Őt ilyennek.
-Rendben. Neveld fel másnak a gyerekét. En már nem is számítok ahogy látom.-intéztem felé a
szavakat,majd felálltam az ágyról, megfogtam a ruháimat és bementem a fürdöbe átöltözni. Most nem bírok Harryvel egy szobában lenni. Friss levegőre van szükségem, nekem ez így sok
egyszerre ez.
-Kimegyek a partra.-mondtam Harrynek mikor
végeztem. Ő ott ült az ágy szélén csak nézett
maga elé. Nem válaszolt,így hát elindultam az ajtó felé.
-Bella várj.-szólt utánam. Megfordultam hogy
szemébe tudjak nézni.
-Meg kell ezt értened. Nem hagyhatom őt cserben,hisz nem sok van neki hátra.-modta.
-Harry nem ezzel van a baj,hanem azzal hogy
szerintem nem tied az a baba. Elöbb csináltass DNS tesztet,és utána mond az hogy felvállalod.- nyomtam a mutató ujjam a mellkasának.
-Én hiszek neki. Nekem nem kell DNS teszt hogy tudjam az én gyerekem-e.
-Te tudod mit csinálsz, én viszont mentem. Szia.- mondtam majd hátat fordítottam neki,és ott hagytam. A partra érve lerogytam egy padra. Nem értem
Harryt. Miért hiszi el ilyen egyszerűen? Olyan könnyelmű. Szükségem van valakire, egy támaszra
aki meghallgat, aki tényleg foglalkozik is velem. Elő vettem a telefonomat,beléptem a névjegyzékbe, megkerestem a nevét. Bella biztos jó ötlet Őt felhívni? Kérdeztem magamtól. Sokáig kicsöngött majd végül beleszólt.
-Igen? -Jó volt hallani a hangját,megnyugtató volt. De a hangjából itélve ideges,feszült lehet.
-Louis...szükségem van rád.-mondtam a készülékbe.
Utat engedtem a könnyeimet,amik már régóta kiakartak törni.
-Bella? Tudod milyen ideges lettem mikor megtudtam hogy Harryvel vagy? Holvagy?-kérdezte idegesen.
-Dubai.-zokogtam.
-Ma hajnalban ott leszek érted.-ezzel bontotta is
a vonalat. Idejön. Az én angyal hangú ördögöm idejön. Ezzel a gondolattal indultam vissza a
szállodába.