50.Fejezet- Epilógus.

Hátt...Sziasztok:) Nem is tudom hol kezdjem, talán ott hogy bocsánat, és bocsánat hogy ilyenkor, ilyen későn hoztam az új részt, de higgyétek el hogy nem könnyű most nekem ez a külön élet a szüleimétől, testvéreimtől, főleg úgy hogy végzős vagyok, az iskolára is kell koncentrálnom. A lényeg viszont hogy itt van a rész,nem?:)
A blog első évadját több mint 24.000 oldalmegjelenítéssel és 20 kővetővel zárom. hihetetlen számomra ezek a számok, ezek mind nektek köszönhetőek:)
Mit is mondjak még? Azt hiszem többet nem is kell. Remélem tetszeni fog nektek az epilógus, várom a véleményeiteket:) (KI IS AKADHATTOK A RÉSZ MIATT:D)

ui: Sajnálom hogy ennyi lett az epilógus, de próbáltam "sietni" vele ahogy csak tudtam, így sikerült remélem nem okoztam csalódást (sokat) Remélem a második évadban is velem lesztek, próbálok hamar hozni frisseket:) M.





*Bella szemszöge* El kell mennem innen. Itt minden ő rá emlékeztetne. Nem mintha New York-ban nem ismernek őt, mégis jobb lenne másik kontinensen...távol tőle...a gyerekem apjától. Szívem szinte befájdul annyira fáj hogy el kell hagynom ezt az országot, de én rontottam el. Nem Ő, nem a smaragdzöld szemű szerelemem, hanem én. Vissza csinálni már nem tudom, így csak szenvedek. Gyáva vagyok? Talán igen. Elmenekülök a fájdalom elől, a szenvedés elől. De mit tegyek ha neki már úgyse kellek? Mindenkivel megutáltattam magam, így nem érdekli senkit sem a hogylétem. De min is csodálkozok? Az elejétől kezdve ezt akartam,nem? Hogy utáljanak. De minden annyira megváltozott, szerelmes lettem, ami megmelengette rég hideg szívemet. Pedig én annak idején megesküdtem hogy nem leszek az. Nem nem lehettem az ilyen világban ahol mindig csak szenvedések csalódások lesznek ebből az érzésből. Hol rontottam el? Egyáltalán én rontottam el? Vagy más? Talán a körülmények, a társaság így hozta, amibe
belesodródtam. Pedig nem akartam, küzdöttem de végül beadtam a derekam. És most hol tartok? London egyik repülő terén, várom a New York felé tartó járatom, hogy végre itt hagyjak mindent, és mindenkit. Menekülök? Igen belátom azt teszem. Mindenkinek jobb lesz ha távol messze leszek. Senkinek sem fogok csalódást okozni, nem kell majd megfelelnem másoknak, csak magamnak és a gyermekemnek. Az óra lassan haladott a negyed mutatóhoz. Hajnali fél 5-kor indul a járatom. Egyedül Louis tudja hogy mikor indul, de még ő sincs itt hogy elbúcsúzzon tőlem. Ugyan mégis miért kellene? Biztos Eleanor felé tart hogy végre karjaiba zárhassa és apró csókokkal lepje el egész testét. Hogy most irigylem-e Eleanort? Igen, mert tudom hogy Harry velem ezeket már soha nem fogja megtenni. Még csak rám se fog nézni.Pedig annyi szép emlékeink voltak. Dubai-ban eltöltött napok. A vízben mikor kikiabálta a világnak hogy csak engem szeret. Azok a forró éjszakák a sötét szobában mikor úgy éreztük csak ketten vagyunk ezen a világon. Az első találkozás. Az első csók. Mikor ő jött értem a rendőrségre, az első szeretkezés. Olyan messzinek távolinak tűnnek ezek az emlékek. Mintha meg se történtek volna, pedig tudom hogy igen. Talán azért érzem így, mert tudom hogy nem lesz több közös pillanataink? Még mindig nehezen tudom ezt elfogadni. Nyilván ő most gyászol. Gyászolja a fia anyját. Cara ennyit megérdemel. A Harry-nek írt levelet oda adtam Louisnak és mondtam neki hogy csak akkor adja oda neki, mikor már messze szállok tőlük. Remélem Lou betartotta. Nem lenne erőm találkozni vele. Nem mernék a szemébe nézni. Talán úgy lesz mint a filmekben? Hogy a lány itt ül a reptéren és a hős szerelmes ide jön hozzá letérdel, bocsánatot kér sírva hogy ő mekkora barom volt, megkéri a kezét a lánynak, megpörgeti a levegőben és boldogan élnek, míg meg nem halnak? Hát persze. A disney mesékben talán így van. De itt nem. Rettentően fog nekem hiányozni. Ő megtudott szelídíteni, eltudta csavarni a fejem, ami másoknak nem sikerült. Azon az éjszakán mikor megöltem Tom-ot másoknak az lenne a legrosszabb éjszakája. Nekem viszont? A legjobb. Akkor lettünk egymásé, olyan közel érhettem magamhoz mint talán senki más. Miért kellett így alakulnia? Tényleg külön utakon kell folytatnunk? Miért nem tudok ebbe beletörődni?
Szívem majd szét szakad a fájdalomtól hogy így kellett vége lennie. Talán idővel jobb lesz? Annyi kérdés, és megannyi válasz lenne rájuk, de egyet sem kapok. Anyukám
még kislány koromban mondta hogy az ember az
életében egyszer lesz igazán szerelemes. Megérinti az embert, magával ragadja, szinte beleszippantja abba a fura, bizsergető érzésbe. Hogy érezni fogjuk, már csak az első találkozásból is hogy Ő az a személy aki a számunkra a legmegfelelőbb. A másik felünk. Akkor miért nem lehetek vele? Miért kell szenvednie, szenvednem, a körülöttünk lévőknek is szenvedniük? Nem értem, semmit nem értek. -A New York felé tartó járatának utasai elkezdhetik a felszállást.- mondta be egy női hang. Lassan felálltam a helyemről. Körülnéztem. Sehol nem láttam egy ismerőst se. Hát ennyit jelentenék nekik? Louisnak is? Harry? Miben is reménykedek? Hogy ide jőn és kérlel hogy maradjak? De hát megkértem Louist hogy addig ne adja oda Harrynek a levelet. Biztos betartotta a szavát. Jobb kezemmel megmarkoltam a bőröndöm fogantyúját, és mintha ólom helyezkedett el a lábaimon, olyan nehéz volt őket megemelnem, .járásra kényszerítenem őket. Mielőtt még elkanyarodtam volna a beszálló ajtóhoz vezető folyósora, hátra néztem.Egy lefolyó könnycsepp számomra olyan nagy zajjal ért földet, hogy szinte megijedtem, csak én hallottam, szintén a szívem darabokra tőrését is. Ugyan Bella, elfognak felejteni, te csak egy útvesztő voltál az életükben. Szánakozva fognak vissza gondolni rád. Egy lehulló csillag voltál a modell szakmában is. Egy senki, gondoltam magamban ezzel még nagyobb fájdalmat okozva magamnak. Megkerestem a helyem, majd helyett foglaltam. Utoljára Harryvel voltam ilyen hosszú repülő úton, Dubai felé. De most egyedül kell utaznom, édesanyámhoz, aki remélem szeretettel vár. - Kérem kapcsolják be az öveiket, megkezdjük a felszállást.-szólt a bemondó. Úgy tettem ahogyan mondták. Hátra dőltem, mély levegőt vettem. A gép lassan emelkedni kezdett a talajról, idegességemben a karfát fogtam. Kinéztem az ablakon. Füllhalgatomat behelyeztem a fülembe és elindítottam tőlük a little thingset.. Hát ennyi lenne az itt lévő életemnek? Viszlát London.viszlát zord Anglia Viszlát Harry Styles.
Hello  új fájdalom mentes élet.