Második évad második fejezet.-Moments

Hát meg is jöttem :) Újra itt a helyszínen.
Tudom megint sokat késtem de probálom viszonylag jó "munkát" kiadni a kezem közül.
Ez a rész kb 3 hétig készült míg most éreztem úgy hogy tűrhető. Tudom egy "író" (ha lehet így nevezni) soha nem lehet elégedett a munkájával.
Mindig jobbnak és jobbnak kell lennie.
Hát én nem érzem azt hogy jó lennék.
Dev probálok egy közép színtű munkát mutatni nektek.
Nem tudom hogy a kővetkező rész mikor jőn de probálok sietni vele. :)
Remélem tetszeni fog ez a rész, nyugodtan megírhatjátok ha nem, nem fogok megsértődni, kritikából tanul az ember. :)
Nem is húzom tovább a szót, kellemes olvasást.:)
               
                          M.x

*Bella szemszöge*

Hogy hol ért végett a történetem? Sz,erintem mindenki tudja. Egyedül maradtam a kisbabámmal, aki csak rám számíthat senkije nincs rajtam és a nagybátyján kivül.
Nehéz újra kezdeni az életed a megszokott térből kiszakadni.
Új arcokat megismerni, új szokásokat megtanulni.
Eleinte nagyon rossz volt. Anyámmal alig beszéltünk vacsoránál csendben ültünk egymással szemben, nem mertem a szemébe nézni.
Ugyan kinek kellene egy lány aki eleinte a testéből élt, utána pedig börtönbe került gyilkosságért?
Senkinek...ilyen egyszerű a válasz.
Lányomnak ezt nem mondhatom el. Mindig kérdezi hogy milyen voltam régen, miket csináltam.
Ilyenkor mindig azt válaszolom hogy azt amit a normális emberek. De én soha nem voltam az, és talán nem is leszek már.
Emily nagyon magának való kislány. Soha nem játszik barbie babákkal, hanem olvas. Nagyon érett gyerek, és ezt a tulajdonságot az apjától örökölte.
Sokan azt mondták Harryre hogy éretlen, de nem volt az.
Megértem hogy akkor a fia miatt nem jött utánam mert tudta hogy felelőséggel tartozik érte. Akkor ö volt vele, az a kisgyerek nem tehetett arról hogy elvesztette az édesanyját. Néha úgy érzem hogy én voltam a hibás.
Ha akkor Annie esküvőjén nem beszélek vele, akkor talán nem indult volna meg a szülés és most a kisfiával lehetne. Látná felcseperedni elkisérhetné iskolába.
De nem. Én bolond elrontottam mindent amit lehetett.

Pillanatok...emlékek. Ezek amik maradtak az akkori életemből.
Emily mindent pótol nekem. Mikor rá nézek mindig Őt látom benne. Zöldes kék szeme, göndör fürtje, mosolya a gödröcskéi.
Harryé lett a szívem örökre.
Mikor legelöször megláttam abban a pillanatban eldőlt a sorsom.
Az első csók nála a buli után.
Hogy még szeretem-e?
Ki ne szeretné őt? Főleg hogy gyermeked is van tőle.
Hiányzik, nagyon.
Már az illatát se tudom felidézni. Eleinte mindig éreztem akárhova mentem az illata mindig velem volt.
De most semmi. A hangját is csak a tv-ben hallom, vagy a rádióban.
Sokszor irigylem a rajóngokat hogy ők láthatják, megpuszilhatják őt.
Viszont olyankor ráébredek hogy miért is irigylem őket?
Nekem olyanom van tőle ami másnak nem.
Szerelmünk bizonyítéka hogy valamikor réges régen volt köztünk valami...valamk megfoghatatlan megmagyarázhatatlan valami amit sokan szerelemnek neveznek de én azt az érzést többnek mondanám.
Nem csupán szerelemnek.
-Peter szólnál Emilynek hogy ebéd?-szóltam oda bátyjámnak akivel idő kőzben kibékültünk.
Hozzánk költözött miútán elváltak a feleségével.
Barbara megcsalta, persze a gyerekeket ő kővetelte így szegény bátyjámtól nem kis gyerektartást kővetel.
Ha tudná még a gatyáját is leperelné róla.
-Mikor akarod megmutatni Harrynek a lányát?-tért ki a kérésem elől.
Sokszor felhozza ezt a témát de persze mindig ugyan ott kötünk ki. A nagy semminél.
Azt mondja hogy ő tudja hogy milyen érzés ez egy apának hogy nem láthatja a gyerekét mivel ő is ebben a cipőben van.
-Peter, azt híszem ezt már megbeszéltük. Emilynek nincs apja.-tettem pontot a téma végére.
Utálom hogy mindig itt kötünk ki.
Miért áll ennyire Harry mellett?
Nem értem. Soha nem fogom megérteni a férfiak logikáját. Főleg nem a bátyjámét.
-Egyszer Emily megfogja kérdezni hogy hol van az apukája, akkor mit fogsz neki mondani? Hogy meghalt? Vagy mi? Bella Emilynek tudnia kell hogy van apja és hol van, ki ő. Mikor megyek érte az iskolába ott ül szegényke a padon és nézi ahogy az osztály társaiért az apukájuk megy értük.
-Befejezted?-kezdtem kiakadni. Féltem.
Legeslegbelül tudom hogy igaza van, de lehet húzni az időt,nem? Vagy hülyén gondolom?
-Nem fejeztem be. A lànyod nem bolond. Szerinted nem vette màr észre hogy egyedül neveled, nem úgy mint a baràtait a szülei?
Tudja hogy valami nincs rendben de nem mondja. Okos kislàny, az èszjàràsàt az apjàtól örökölte.
Ha tudnàd Bella hogy Aaron és Emily mennyire hasonlítanak egymáshoz.
-Te találkozgatsz Harryvel a hátam mögött? Miért?-emeltem fel a hangom.
Vajon mióta tartják a kapcsolatot?
-Össze szoktam vele néha futni mikor Londonban vagyok a gyerekeknél.
-Remek..-motyogtam halkan.
Szívem mélyén megkérdezném hogy hogy van, mi újság vele, de nem merem. Még Petertől sem.
-Annyira makacs vagy hugi.-állt fel az asztaltól, és felment Emily szobájába.
Perceken belül meghallottam a hercegnőm nevetését.
-Ne csikálj Peter bácsi. Befogok pisilni. Ne. Hagyd abba.-nevetett tovább.
-Megfoztam a királylányt.-tette az asztalhoz Emilyt.
-Anyu mit főztél?-kérdezte kiváncsian csillogó szemekkel.
-A kedvencedet kincsem lasagne-t.
-Köszi anyu. Nagyon szeretlek.-állt fel a helyéről és magához ölelt.
Csak ő maradt nekem belőle. Csak ő és senkinek nem engedem hogy elvegye tőlem. Még neki sem.
Mind a hármunknak szedtem ebédet, csendben ettünk mikor Emily megszólalt.
-Anyu elmehetek az osztállyal One Direction koncertre? Már mióta elakartam menni de te soha nem engedted meg, mert azt mondtad hogy drága a jegy, de most kedvezményes csoportoknak.
Meg végre láthatnám a kedvenc énekesemet.-kuncogott az asztal alatt.

Azt hittem rosszul hallok. Ez nem lehet igaz,biztos csak álmodok. Ez egy rossz álom. Azt reméltem hogy erről már lemondott hogy elengedem egy koncertre is. Főleg oda. Hozzá hogy a közelében legyen? Nem. Ezt nem engedhetem meg.
-Na és ki a kedvenced?-kérdezte Peter.

-Harry hát ki más? Annyira jó hangja van,és a szemünk színe is ugyan olyan. -mosolygott a lányom.

Szívem megállt egy pillanatra. Harry. Harry. Azt híttem hogy elfelejthetem de nem. Nem tudom mert mindig kísérteni fog a lányom képében, újságokban tv-ben, mindenhol. 

Pedig azért mentem el onnan. Hogy ne kelljen mindig làtnom.

-Anyu akkor elmehetek?-kérdezte újra.