*Bella szemszöge*
Forgott velem a világ. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.
Idegen helyen ébrettem. Minden nagyon homályos volt még.
A szememet hunyorogva nyitottam ki,és néztem körbe. Sötét volt bent a helyiségben.
Ahogy felnéztem a szembe lévő falon,egy kicsi ablakot véltem felfedezni,amin rácsok voltak.
Kint sötétedett. Világosság szürödött be London utcáiról.
A helyiségben csak egy ágy volt,egy mosdó kagyló,és egy wc. Szóval igaz. Nem csak álmodtam. Három évre
bezártak. Egyedül leszek,kitudja egyáltalán fognak-e látogatni a barátaim. Barátaim?
Vannak nekem egyáltalán? Eleanor valamilyen szinten újra az lett. Aria?
Ő olyan kedves velem,annak ellenére hogy én milyen voltam vele. Ő is vigasztalt engem,pedig nem érdemeltem meg.
Semmilyen szeretet nem érdemlek meg. Harryről ne is beszélve. Biztos vagyok benne hogy megbántottam őt. Elutasító,bunkó voltam vele. De ennek igy kell lennie. Nem szerethet bele egy gyilkosba. Mert igenis,az vagyok. Kár lenne tagadni.
Megöltem Tomot. És lehet hogy megérdemelte,amilyen volt,mégsem kellett volna megölnöm.
És most itt vagyok,összetörve lelkileg,magányos vagyok,és csak egy barátra lenne most szükségem hogy kiöntsem neki a lelkem.
Amilyen voltam az emberekkel,egyikőjüktől sem várhatom el hogy bejöjjenek,hogy
"Hé Bella,jöttünk meglátogatni,beszélgessünk,öntsd ki nekünk,szíved bánatát".
Minek áltatom magam?
Az örökké valóságig ülhetek senki sem fog meglátogatni.
Ezért vissza feküdtem az ágyamra,és betakaróztam azzal a
takaróval,amit ide tettek nekem. Nem volt az a puha tapintású amihez szoktam,de most nagyon fáztam. És ami még nagyon fura volt,nem a ruhámban voltam.
Valaki átöltöztetett. De ki lehetett? Eleanor? Nem hiszem. Harry? Biztos nem,amiket mondtam neki. Talán Aria? Ő is miért tette volna? Hiába töröm a fejem,úgy érzem úgyse fogok rájönni.
Gondolatmenetemből lépések zaja zavart meg.
-Látogatója van!-mondta egy alacsony köpcös ember,akinek már alig volt haja.
Hangja nagyon mély volt.
Lassan felültem,ésbelebújtam egy fehér cipőbe. Gondolom nekem tették ide.
Lassan álltam fel,nem volt semmi,erőm és kedvem.
-Jöjjön már!-szólt rám a köpcös ember. Gyorsabbra vettem a lépteim,ezért hamar odaértem hozzá. Ő betette a kulcsot a zárba,és kinyitotta a kaput. Kiléptem rajta,és megálltam előtte.
Jöjjön utánam.-mondta a férfi.
Bólintottam egyet. Nem volt kedvem beszélgetni vele. Így is kíváncsi voltam hogy egyáltalán ki látogatott meg. Az őr hirtelen megállt előttem,és felém fordult.
-Fél órát kapnak!-mondta, majd hátat fordítva nekem hagyott ott. Félve helyeztem a kezem a kilincsre,és lenyomtam. Amint kitárult előttem az ajtó,meglepődtem.
Pont rá nem gondoltam. Hiszen semmi közünk egymáshoz,és még egy szót se váltottunk azóta mióta láttam őt.
-Nem jössz beljebb? Talán félsz tőlem?-kérdezte cinikus mosollyal az arcán.
Beljebb léptem,és leültem az asztalhoz.
-Meglepődtél most mi hogy engem látsz?-ült le velem szembe Louis.
-Igen.-mondtam neki. Próbáltam megtalálni a hangom.
-Miért jöttél?-kérdeztem tőle hirtelen. Tényleg kíváncsi voltam hogy miért jött ide.
-Miért jöttem?-kérdezett vissza,miközben rácsapott az asztalra.
Megijedtem,de nem akartam előtte mutatni hogy félek most tőle.
-Nem tudod miért jöttem? Tönkre tetted az életünket!-kiabált rám.
-Én tettem tönkre? Mégis mivel?-kérdeztem meg tőle,hiszen most tényleg nem értettem ezt az egészet.
-Mivel? Hogy megjelentél Eleanor életében! Hogy Harryt is az ujjad köré csavartad!
Undorító vagy tudod? Miattad vesztem össze Harryékkel,és Eleanorral is.
Mert neked ki kellett nyitnod a szád a bíróságon,és nem tudom hogyan sikerült erre rávenned Eleanort hogy ezeket mondja,de ráfogok jönni!-mondta a szemembe,miközben áthajolt az asztalon,
hogy közelebb legyen hozzám.
-Szerinted ezt mind kitaláltam? Képzeld nem! Eleanor vitt bele ebbe az egészbe,
nem olyan ártatlan ő sem ám!-mondtam neki hátra dőlve a székemen.
-Sőt régen őt is a pénz hajtotta,a hatalom ha mondhatom így.-mosolyogtam rá önelégülten.
-Fogd be! Hallod,fogd be!-üvöltött rám!
-Mert? Mi lesz?-álltam fel,hogy elé álljak. Kiakartam hozni a sodrából.
-Más férfiakat elégített ki előtted!-súgtam bele a fülébe.
Erre ő megfogta a torkom,és a falnak lökött.
-Már tudom Eleanor miért szeret téged!-mondtam neki akadozva,mire ő jobban szorította a torkom.
-Nem tudsz te semmit a kapcsolatunkról! Undorító kis senki vagy,tudod?-mondta bele a szemembe.
-Mégis a legjobb barátodnak elvettem az eszét,nem?-idegesítettem fel jobban.
Azt akartam hogy fojtson meg. Nem akartam már élni,nem akartam másoknak már
gondot okozni. Régebben élveztem ezt,de most már nem.
-Elfog felejteni téged! Tudod három év az nagyon sok idő.-mosolygott rám Louis.
-Majd meglátjuk. Olyan személy leszek az életetekben akire mindig emlékezni fogtok.
Bármi fog történni is.-mondtam neki. Kezdett elmenni az a maradék erőm is.
-Megölnélek most,ugye tudod?-nézett bele mélyen a szemembe,majd a kiszáradt számra nézett.
Kicsit hosszabb ideig elidőzött ott.
Néztük egymás szemétaz ő szeme csak úgy csillogott,de nem tudtamvolna megmondani hogy mitől,
majd egy ajtó csapódást hallottunk,és azonnal szét reppentünk.
-Lejárt az idő!-mondta a köpcös öregember.
-Már megyek is!-mondtam,és elindultam ki,az ajtón.
Rá se néztem Louisra. Nem azért mert érzek valamit iránta,csak jobb tőle távol maradnom.
Bementem a kis "luxus osztályomba" és bedőltem az ágyba,és elkezdtem sírni. Jobb lett volna meghalnom,vagy inkább meg sem születnem. Mindenhol csak bajt,veszekedést hagyok magam mögött.
Jobb lenne a világ nélkülem.
*3 héttel később*
*Aria szemszöge*
Furcsa egyedül lefeküdnöm,és kelnem. Még mindig érzem Zayn
illatát a párnáján. Az éjjeli szekrényen is ott van a közös képünk,amit még Bradfordban csináltunk.
Minden más volt akkor. Csak mi ketten léteztünk,a mi kis világunkban.
Nyugodt volt akkor minden körülöttem. Most meg?
Eltaszítottam magamtól Zaynt,aki időközben újra együtt van Perrievel.
Elkezdődött a fiúk turnéja,úgy hogy nem kell attól félnem hogy össze futok vele.
De viszont belül van az a mardosó érzés a hasamban.
Hogy távol van tőlem,és hogy hiányzik,mindene hiányzik,még a hülyeségeivel együtt is.
Ő lesz mindig is az én mesebeli hercegem,aki megmutatta milyen is az igaz szerelem.
Akkor este lehet hogy csak a pia beszélt belőlem. De hát akik részegek azok többnyire igazat mondanak,nem? Ezt szokták mondani. Ian. Hát igen,vele azóta is tartom a kapcsolatot.
Ez idő alatt mindent megtudott rólam,és én is róla. Aranyos,kedves,vicces és megértő srác.
Minden nő álma az ilyen férfi.
Ma este Notthingamban vagyunk a modellekkel,egy dívat bemutatón.
Iannel pedig utána elmegyünk vacsorázni.
Épp kiléptem az öltözőmből,mikor egy szál vörös rózsa állított meg!
-Egy gyönyörű rózsa,egy gyönyörű nőnek!-mondta nekem Ian.
Nagyon meglepődtem hogy itt várt már rám.
-Köszönöm.-pirultam el.
-Indulhatunk?-kérdezte.
-Persze!-mondtam neki majd belé karoltam.
Az uton nem szóltunk egymáshoz. Látszott rajta hogy ideges.
Én inkább az ablakon néztem ahogy a város fényei megvilágították az utcákat.
Ültem már vele kocsiban,de most valahogy mégis zavarban voltam.
És minél jobban probáltam rájönni
hogy miért,nem jöttem rá.
-Megérkeztünk!-mondta Ian és megfogta a kezem.
Ránéztem,ő pedig biztatás képp megszorította a kezem. Kiszállt a kocsiból megkerülte azt,és kinyitotta nekem az ajtót,majd kisegített.
-Micsoda úriember!-mondtam nevetve.
-Ez hozzá tartozik a mai estéhez.-mondta sejtelmesen,és féloldalas mosolyra húzta a száját.
A szívem hevesen kezdett dobogni,és éreztem ahogy a pír elborítja az
arcom. Magam is meglepődtem ezen, hiszen ezeket csak Zayn bírta kihozni belőlem.
A kék estélyim csak úgy omlott le a földre,és miután Ian becsukta az ajtót,
bezárta a kocsit összekulcsoltuk a kezeinket.
Amióta ismerjük egymást,azóta így megyünk.
Emlékszem az első alkalomra,és másnap
Ian felhívott hogy nézzem meg a mai újságok címlapjait,
amin mi voltunk kéz a kézben,és ez volt oda írva" Talán megvan az új álompár?" olvastam fel hangosan.
Nem érdekelt mit írnak rólam,mert mi tudtuk az igazat,és ennyi több nem
is kellett. Bementünk az étterembe,és leültünk az asztalunkhoz,amit Ian foglaltatott.
Oda jött hozzánk egy fiatal pincér.
-Mit óhajtanak?-kérdezte mosolyogva.
-Én csak francia salátát szeretnék.-feleltem,és rámosolyogtam a pincérre.
Látszott rajta hogy még csak most kezdte ezt a szakmát.
-Én is azt szeretnék!-mondta Ian.
-És milyen italt szeretnének hozzá?-kérdezte.
-Fehér bor jó lesz?-fordult hozzám Ian.
-Persze!-feleltem neki mosolyogva.
Miután a pincér felvette a rendeléseinket távozott. Ian
ivott egy kicsit a pohár vízből ami az asztalon volt. Látszott rajta hogy ideges.
De nem értettem hogy miért! Láttam rajta hogy mondani akar valamit.
-Mond már! Látom rajtad hogy mondani akarsz valamit!-törtem meg a kínos csendet.
-Aria!-kezdett bele,miközben megfogta a kezem az asztalon.
-Nagyon kedvellek téged!-mondta ki végül,és kifújta a levegőt.
Ledöbbentem. Erre nem számítottam.
Végül is én is kedvelem,és ez még nem jelent semmit igaz?
-Sziasztok! Jó hogy össze futottunk!-mondta egy hang
A hang felé fordultam de bár ne tettem volna.
A szívem hevesen kezdett dobogni,a tenyerem izzadni kezdett,és a gyomromban újra mintha
pillangók repdestek volna. Nem számítottam rá hogy össze futhatok vele itt,és
ráadásul nem is egyedül volt.
-Zayn,Perrie!-köszöntem nekik.
-Mi is örülünk!-mosolyogtam rájuk.
Wiii nagyon jó lett :-)!!!
VálaszTörlésköszi:) xx
VálaszTörlés