Màsodik évad, kilencedik fejezet. -Little Things.

Sziasztok. Nem bírtam tovàbb, muszàly volt megírnom a kôvetkezô részt, annyira bennem vannak a szavak:) 
Nos, megcsappant a kommentek szàma...remélem nem azért mer.  t màr nem tetszik a történet, vagy hogy unalmas és kiszàmítható vagyok... mind1, nem is akarok rosszra gondolni, inkàbb csak arra, hogy lustàk vagytok írni. XD
Jó olvasàst:)
 

                               M.x

                *Harry szemszôge*

A boldogsàg àtjàrta a testem minden porcikàjàt. Peternek hàlàval mondok köszönetet hogy elhozta ôt ide nekem. Ôt, akit születése óta nem làthattam csak fényképrôl. Ôt, aki nem tudta hogy én vagyok az apja, de mégis a bandàból engem kedvelt meg a legjobban. Mintha érezte volna hogy valami összekôt minket. Isten így akarta, hogy így talàlkozzunk, amit nem is bànok.
Bellàra hasonlít. Az arc vonàsai, a haja, hangja, de a szeme, a szeme színét tôlem örökölte. Az apjàtól.
Az az érzés hogy ítt foghatom, érezhetem kislànyos illatàt.
Ahogy hozzàm bújik, oly szorosan ölel, mintha félne hogy eltünnék. Neki nagyobb szüksége van ràm, mint nekem rà. Hísz, lehet hogy ôt éves, de még kicsi. Az én kis hercegnôm.
Most hogy végre tudja, ki vagyok annyi idôt tölthetünk együtt, amennyit csak tudunk.
-Apu, én veled akarok maradni. Haragszom anyura hogy nem mondta meg hogy ki az apukàm. Beszeretnék mindent pótolni veled.-nézett fel ràm könnyes szemeivel.
-Emily, anyu nem tudja hogy ide hoztalak apukàdhoz, és ha megtudja, tudod nagy bajban leszünk.-mondta Peter Emilynek.
-Peter, magunkra hagynàl?-kértem tôle.
Peter szó nélkül kiment, így magam matadhattam a lànyommal.
-Apu, kérlek ne engedd hogy Peter bàcsi haza vigyen. Veled akarok maradni, megísmerni a testvéremet.-kezdett el sírni.
Szívem szakadt meg így làtni ôt.

-Szökjünk meg apu, te Aaron, és én.-zokogott. 

Szökjünk meg? Bella mit szólna hozzà? Nagyon haragudna Peterre, és ràm is. 

Talàn fel is jelentene gyerek rablàsért. 

-Neked anyukàd mellett a helyed, de ígérem hogy làtogatni foglak, többet nem lépek ki az életedbôl. Senki nem vàlaszthat minket szét. De mosz haza kell menned Petet bàcsival.-adtam csókot a homlokàra. 

Rossz így làtnom a lànyomat. Nem tudom mit csinàljak. Annyira szeretném hogy velem maradjon, hogy Aaronnal is lehessen kicsit. 

-Szereted anyut?-nézett fel ràm, kis könnyes szemével. 

-Emily, anyukàdat mindig szeretni fogom, híszneki köszönhetlek.-mosolyogtam rà. 

Bella örökre a nagy Ô lesz szàmomra. Édes ajka, csodàlatos alakja, hangja hiànyoznak, és fognak is.

Attól hogy nem vele vagyok együtt, a szívem hûséges maradt hozzà. 

Megkomolyodtam, Selenaval vagyok, nem hagyhatom el. Kötelezettségeim vannak vele szembe, amit nem szeghetek meg.

-Békülj ki anyuval, és akkkf soha nem kellene elvàlnunk.-simított végig az arcomon. Puha bàrsonyos keze, az enyémhez képes még kicsi, de ezt a kezet mindig fogni fogom.

-Rendben Emily, szökjünk meg, de elôtte fel kell hívnunk anyukàmat hogy csomagoljon össze Aaronnak pàr cuccot, és hogy hozza ki a reptérre.-mosolyogtam kislànyomra.

Tudom nem helyes amit most tenni készülünk,    de a lànyommal, és a fiammal akarok lenni.

De más mit tenne a helyemben? Szerintem ugyan ezt. 

Annyi mindent nem tudunk még egymàsról. 

-Tudod hogy anyukàd nagyon, de nagyon mérges lesz rànk, vagyis ràm?-kacsintottam rá. 

Nem szeretném làtni az arcàt mikor megtudja hogy Emily velem van. 

Szeretnék vele, egy rendes csalàdot, de nem híszem hogy megvàltozott volna. Emlékszem, tisztàn emlékszem rà, mikor Ghana-ban azt mondtam neki hogy nem való rendes kapcsolat, nem elég érett hozzá.

Ha akkor nem megyünk szét, szép csalàd lennénk. 

Hiába tagadom, látszik rajtam ezt mindenki látja, hogy még mindig szeretem. 

Cara utolsó kivánsága az volt, hogy Bella legyen Aaron anyukája is. 

Mikor kiértünk a reptérre, feltűnés nélkül, anyuval gyorsan megvettük a jegyeket Dubai-ba. Oda viszem Emilyt, ahol megfogant, és Aaront, ahol megtudtam h apa leszek.

-Emily, drágaságom, tiszta anyukád vagy.-puszilta meg anyám, lányomat.

-Anne néni, maga ismerte anyukámat?-kérdezte félénken Emily.

-Szólíts mamànak. Persze hogy ismerem, nagyon aranyos, kedves hölgy volt régen is. Most hogy egy ilyen kis tündéri unokàm lehet, neki köszönhetem, meg persze a bolondos fiamnak.-nézett ràm anyàm. Szemében, valami fura csillogàst làttam. Tudom hogy ô is hibàztat azért hogy csak most làthatta Emilyt miattam. 

-Gyerekek, menjetek vegyetek magatoknak valamit, szeretnék beszélni apukàtokkal.-adotg nekik pénzt, és nem kellett nekik mégegyszer mondani, mentek is kézen fogva. Jó volt ôket így làtni, hogy így elfogadjàk egymàst. 

-Harry, ügye tudod hogy ebbôl baj lesz? Bella belefog örülni hogy elvitted a lànyotokat a tudta nélkül. Ràadàsul Peter, rajta is csodàlkozom hogy hogy merte ezt megtenni a hugàval. Kérlek Harry, nagyon vigyàzz ràjuk. Ne legyél felelôtlen most az egyszer. Két gyermek apja vagy, példàt kell nekik mutatnod.-tette a vàllamra kezét.

Tudom hogy igaza van, de szeretnék kettesben lennk velük. Ez megjàr nekem. 

-Anyu, nem kell aggódnod mindenre figyelnk fogok, vigyàznk fogok ràjuk.

-Mit mondjak Selenànak, ha kérdez majd felôled? Jajj, Harry neked mindig falaznom kell neked.-vett egy mély levegôt anyu. 

Tudom néha még szoktam gyerekesen viselkedni, de senki sem nôl fel teljesen. 

-Azt h elmentem Aaronnal kiràndulni, hogy kettesben akartunk lenni. Ezért nem fog megharagudni.

-Rendben. Ez az utolsó hogy falazok neked, értetted?-mosolygott ràm anyàm. 

Tudom hogy mindent megtesz értem, fôleg az unokàiért.

Elbúcsúztunk mindnyàjan anyukàmtól, és felszàlltunk a repülôre, ami Dubai-ba szàllít minket, oda arra a helyre, amk mindig is kedves hely lesz szàmomra.

Második évad, nyolcadik fejezet. -Mindnight Memories

Drága olvasóim. Ahogy láthatjátok megint egy új résszel érkeztem. Kicsit elgondolkodtam azon, lehet hogy húznom kellett volna még az eseményeket, hísz mégcsak a nyolcadik fejezetnél járunk, de nem bírtam magammal és az újjaimmal. Remélem ehez a részhez kicsit több komit kapok, kicsit érzelmesebbre akartam írni, hát döntsétek el ti, hogy az lett-e.
Remélem most sem okozok csalódást, jó olvasást :)

                               M.x

~ Emily szemszőge~

Teljesül az egyik álmom. Végre, megtőrténik az ,amire vágytam. Anyunak semmit nem mondtunk Peter bácsival hogy hova megyünk, ő úgy tudja hogy meglátogatjuk Londonban az unoka testvéreimet. Pedig ha tudná, ha tudná hogy egy koncertre megyünk. Nagyon kiakadna, bezárt volna a szobámba. Mikor haza jőtt a barátaitól Londonból ragyogott a boldogságtól. Kérdeztem tőle, hogy miért ilyen boldog, de nem válaszolt, csak megölelt és puszit nyomott a homlokomra.
Soha nem láttam ilyen boldognak őt.
Akkor éjszaka először mesélt nekem az apukámról.
-Apukád régen rengeteg nőt csavart az újjai köré, köztük engem is. Én megakartam neki mutatni hogy engem nem tudd, rossz voltam hozzá, olyan mint akit nem lehet elcsábítani. De provokáltam is magam.-mosolyodott el az emlékek hatására. Színte nyitott szájjal hallgattam anyut, faltam a szavakat. Mindent elakartam raktározni az elmémben, hogy majd később újra feltudjam idézni.
-Aztán végül sikerült neki. Sok minden keresztbe tett nekünk, próbáltunk ezek ellenére is együtt maradni, de egy baklővésem miatt, végleg szétváltak útjaink. Mielőtt eljőttem Londonból, írtam neki egy levelet, hogy a gyerekét, vagyis téged.-puszilt meg, majd folytatta.
-várom a szívem alatt. Azóta nem is találkoztunk, de teljes szívemből szeretem őt, még ennyi idő elteltével is.-mosolyodott el ismét anyu. Annyira jó volt őt boldognak látni akkor éjszaka.
Most viszont Peter bácsival, itt vagyunk Londonban, egy hotelben, és várjuk az este hét órát mikor végre elkezdődik a koncert, és láthatom őket, főleg Harryt.
Szavakban nem tudom leírni hogy milyen boldog vagyok.
Talán, de csak elméletileg itt lakik, ebben a városban az apukam.
Ha megkérem Peter bácsit, lehet hogy segítene megkeresni őt.
De ha megtaláljuk, mit mondanák neki?
Nem is tudom. Ezen még nem is gondolkoztam.
-Emily, szívem min jár az eszed?-jôtt felém Peter bàcsi és az ölébe ültetett.
-Az apukàmon.-hajtottam le a fejem.

Mindig ô rà gondolok mikor szomorú vagyok, és ez mostanàban elég sokszor elô szokott fordulni. Bàrcsak anyàval újra egyûtt lennének. Akkor legalàbb nem lennék soha szomorú, anyu is boldog lenne, végre egész lenne a csalàd.

-Emily, gyere menjünk elfogunk késni ha nem indulunk el idôben.-szólt be a szobàba Peter bàcsi. 

~

Egy hatalmas stadionban voltunk, tele emberekkel, velem egykoruakkal, de voltak idôsebbek is. 

Mindig azt hìttem hogy errôl csak àlmodozni fogok, erre most tessék itt vagyok. Szavakba nem tudom önteni hogy mennyire boldog, és hàlàs vagyok Peter bàcsinak ezért. 

Az egész stadiont fények vilàgítjàk meg, a nagy képernyôn pedig a fiúkról jàtszanak le videókat. 

-Emily, dràgàm, gyere van egy kis meglepetésem.-fogta meg a kezem, majd bevezetett egy ajtón, mely egy folyósora volt belàtàs. Sötét volt, néha megvilàgítva egy fénnyel.

-Peter bácsi, hova viszel? A koncert mindjàrt elkezdôdik, és nem fogom làtni ôket.-kezdtem el szomorú lenni. Végre itt vagyok, d mégis elvisznek kitudja hova.

Megàltunk egy ajtò elôtt, ami mögül zajok szürödtek ki. Furcsàn néztem bàcsikàmra, aki csak mosolygott ràm. Nem értettem miért hozott pont ide. Próbàltam a zajokból ismerôs hangot kivenni, de nem tudtam.

-Emily, most bemegyünk, de ami itt fog történni anyunak ezt nem mondjuk el, rendben? Mert különben nagyon kapni fogunk tőle.-nézett le rám. 

Peter bácsi kopogott, majd kinyitotta előttem az ajtót.

Döbbenetemben megfogtam nagybátyjám kezét. Köpni, nyelni nem tudtam. 

-Sziasztok. Harry, hoztam neked valakit.-mondta Peter bácsi, Harrynek, aki megfordult, és egyenesen rám nézett. Hol a bácsikámat nézte, hol engem. Óráknak tűntek míg így áltunk egymással szemben.

-Szia kislány, hogy hívnak?-jött oda hozzám Louis.

-Emily Milfrood. Peter bácsinak unoka húga vagyok.-mutatkoztam be illedelmesen, ahogy anyu tanította.

-Fiúk, magunkra hagynátok minket Harryvel, és Emilyvel?-szólt meg a bácsikám. 

A fiúk szó nélkül kimentek, így magunkra hagyva minket.

-Emily, bemutatom neked, az apukàdat. Harry,ô itt a lànyod.-nèzett le ràm. 

Könnyek szöktek a szemembe. Mindig is Harry volt a kedvencem a bandàban, vele van tele a szobàm a posztereivel. Erre itt àll elôttem, és azt mondjàk ô az apukàm? Anyu ezt miért titkolta el elôlem? Ô volt az az ember, aki megvàltoztatta anyàmat, aki eltudta csavarni a fejét. 

Ha anyu nem titkolja el hogy ki az apukàm, és a kezdetek óta ott lett volna velem, az nekem bàrminél többet jelentett volna nekem.

-Kislànyom.-szòlalt meg egy idô utàn. 

-Igaz?-ennyit tudtam csak mondani. Még mindig nem tértem magamhoz. Könnyeim viszont nem szüntek meg folyni.

Harry, vagyis az apukàm felém jött, felvett és magàhoz ölelt olyan szorosan hogy èreztem a szíve dobogàsàt.

-Ne sírj kicsim.-mondta, de hallottam a hangjàn hogy ô is sír. 

5 év. 5 évet nem lehet csak úgy elfelejteni, bepótolni.

-Annyira akartaak màr làtni, megölelni, szetetgetnj az én kicsi hercegnômnek. Annyira sajnàlom hogy nem voltam jelen az életedben, pedig anyukàd leírta nekem egy levélben hogy hol éltek, de nem volt bàtorsàgom elmenni utànatok. Kérlek ne haragudj ràm.-fúrta vàllamba  a fejét. 

Sirt, Harry Styles sírt miattam. A lànya miatt. 

Eddig azt akartam hogy eljussak egy koncertjükre, most meg minden percet vele akarok lenni az apukàmmal, bepótolni mindent, amit eddig nem tudtunk. 

Elmesélni neki mindeng magamról, hogy mi a kedvenc színem, ételem, és róla is megakarok tudni mindent. Az apukàmról. 

Olyan jó gondolni erre a  szóra, mert most màr van jelentése. 

Apa. 

Màsodik évad, -hetedik fejezet. Slow Down.

Sziasztok:) Most próbàltam sietni az új résszel. Annyira örülök neki hogy még most is tudok meglepetéseket okozni.:D.   Bocsi a rövid fejezetért de próbáltam sietni :) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, és nyugodtan barmely féle veleményekre kivàncsi vagyok :) Szeretném veletek megszeretni a Harlena párost is. Selena nem olyan rossz mint gondolnátok. Harry&Bella vs Harry&Selena :)

                                       M.x

~Selena szemszôge~

Szegény csalàdból szàrmazok, így megtanultam mi az a nélkülözés. Ezért azon vagyok, hogy akin tudok segítek. Jótékonykodok, soha nem a saját javamat helyezem előre. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sokan mellettem állnak, támogatnak. Soha nem fogom tudni megköszönni, azt a támogatást, kítartást, segítséget a családomnak, barátaimnak, rajongóimnak, amit értem tettek. Nekik köszönhetem azt, ahol most vagyok. Tudom nem látszik sokszor, de elég visszahúzodó szoktam lenni, inkább szeretek egyedül lenni a csendben, már ahogy mostanában sikerül.

Probáltuk tagadni, nem együtt mutatkozni, titkolni a kapcsolatunkat, de nem sikerült.

Szemfüles újságírók, paparazzik minden lépésünket követték. Nem akartam azt a felhajtást mikor Justinnal voltam együtt. Nyugalmat akartunk mindketten, a kisfiával együtt. Aaron egy tünemény, aranyos kisfiú. Hamar elfogadott engem, mint az apukája barátnőjét. Pedig féltem, rettegtem attól hogy nem fog kedvelni. Amikor Harry nem tudja magával vinni, elviszem magamhoz, így Anne válláról leveszek egy súlyt.

Anyukám mikor megtudta, hogy a szerelmemnek már van gyereke nem örült neki. Azt mondta hogy ha oda kerülne a sor, Harry elvenne, Aaron nem lenne az unokája. Nem értem miért ellenzi ezt a kapcsolatot. Tudom Harrynek régen elég zűrős volt a magán élete, de az már a múlt. Mikor Taylor megtudta hogy a volt barátjával randizgatok, nem tetszett neki. Senki nem díjazta ezt a kapcsolatot. Pedig azt akartam, hogy ha másban is, ebben is támogassanak a családom, és a legjobb barátnőm. De nem így lett. Demi hozott minket össze, amiért hálás vagyok neki. Újra melegítettük a barátságunkat és jobb mint valaha volt. Harry tiszta szívű ember, teljesen elvette az eszem. Szívem minden négyzet centiméterével szeretem. Mikor megölel érzem biztonságban vagyok, hogy senki nem bánthat, nem választhat minket szét. Ha csak a hangját hallhatom, attól is jó kedvem lesz. De félek. Félek hogy olyanná akar formálni, változtatni mint a volt párját. Tudom és híszem, bármit fogok tenni a kapcsolatunkért, nem fog úgy szeretni, rajóngani értem, mint ő érte. Az ő emléke beárnyékolja a kapcsolatunkat, bármi is fog történni a jövőben. De én még ennek tudatában is szeretem, vele maradok, bármi legyen. Nélküle még levegőt se tudok venni, annyira függök tőle. Bát ezt kifelé nem mutatom, hísz úgy se értené senki. 

-Szívem, te mit csinálsz, itt a konyhában ilyenkor?-karolt át hátulról szerelemem, ezzel a cselekedetével kizökkentve a gondolataimból.

-Gondolkozok, tudod szeretek egyedül lenni a gondolataimmal.-vontam vállat.

-De te hogy hogy felkeltél?-váltottam gyors témát. Nem szeretem mikor elkezd faggatozni a gondolataimról.

-Üres volt nélküled az ágy, nem volt kit átkarolnom.-vágott szomorú képet.

-Olyan vagy mint egy kisfiú. Mi lesz ha elkezdődik a turném? Akkor egész végig a telefonon fogsz lógni?-húztam fel a szemöldökömet .

-Miért ne? Senki nem tiltja azt.-kezdte el csókolgatni a nyakam.

Egybõl libabôrös lettem, szìvem majd kiugrott a helyérôl.

-Harry, kérlek ne itt. Legalàbb menjünk fel a szobàba. Aaron bàrmikor felkelhet és nem lenne szerencsés, azt làtnia.

-Elôbb utòbb úgyis mrgfogja tudni mit csinàlnak a nagyok.-kuncogott bele a nyakhajlatomba.

-Ne, akkor is, ott a szoba.-toltam el magamtól.

-De maradi vagy. Nem tudom mi a bajod a konyhàval.-vàltott àt sértödékenybe.

-Sel, holnap beszélni akarok veled.-vàltott àt komolyra. 

Megilyesztett ez a komolysàg. Éreztem hogy fél errôl beszélni. Mindig ilyen mikor Bellàról van szó. 

-Jó, de majd akkor holnap. Leszeretnék feküdni Harry.

-Hé, de elôbb fürôdjünk együtt, rendben kicsim?-adott puszit a szám szélére. 

-Rendben, mig veszek magunknak elő pizsamát, addig megcsinálod a vízet?-kérdeztem tőle.

-Persze, de ne várattas meg, mert utánad megyek, és ruhástul bedoblak a kádba.-fenyegetőzött.

-Oké, oké sietni fogok. -szaladtam fel a lépcsőn.

Imádom őt, és tudom hogx ő is szeret engem, mert nem játszana az érzéseimmel, tudom ő nem olyan.

Második évad, hatodik fejezet. -You And I.

Sziasztok! Borzasztóan sajnálom, és szégyellem magam hogy ennyit kellett várnotok, de remélem ezzel a résszel kárpótolni tudlak titket! 
Remélem tetszeni fog ez a rész, talán ha mondhatok ilyet ez az egyik kedvenc fejezetem ebben az évadban. Félre ne értsétek, nincs előre leírva a részek, csak hát a képzelet nagy úr! :D
Mégegyszer sajnálom, hogy megvárattalak titeket, és bocsánat a rövid rész miatt is :(
Jó, kellemes olvasást.

                                M.x

                 ~Harry szemszőge~

Tudtam, éreztem hogy ez a mai buli emlékezetes lesz. Nem is sejtettem hogy ő itt lesz. Ő aki mindig jelen van az álmaimban, hiába tagadom, oda vagyok még ennyi idő elteltével is.
24 éves vagyok, de mikor megláttam úgy éreztem magam mint régen. Azt híttem kiugrok a börömből. De ezt mégse tehettem meg a barátom születésnapi buliján!
Oda mentem hozzá, megfogtam a vállát. Érintésemre mintha megremegett volna, talán az ijetség, vagy talán még ő is ugyan úgy érez írántam mint régen?
-Hol a lányom?-tettem fel a számomra legfontosabb kérdést. 
Körbe néztem, de nem láttam sehol.
Nem hozta el, nem akarja hogy lássam a lányunkat, azt az egy dolgot ami összeköt minket, bármi is történjék közöttünk.
-Otthon van Peterrel. De nekem is otthon kellett volna maradnom.-felelte.
Szavai olyan hatást keltettek bennem, mintha kést dőftek volna belém.
Megbánta hogy eljött, és ezt csak azért gondolja így, mert találkozott velem.
Nem szeret. Már nem szeret.
Végülis miben reménykedtem? Hogy
szeretni fog, mint régen? Dehogy.
Ott rontottam el hogy nem mentem utànuk.
Bella hàtat fordìtott nekem, elakart menni, de megakadàlyoztam benne.
-Kérlek beszélgessünk.-kértem.
-Mirôl?-akadt ki Bella majd folytatta.
-Az elmúlt öt évröl? A lànyunkròl, Emilyrôl? Vagy talàn rólunk? Vagy hogy miért nem jöttél utànunk? Ha már annyira utáltal hogy miattam nem akartál utánunk jönni, Emilyt nézhetted volna.-mondta.
-Szerinted utállak? Azt hìszed hogy nem mentem ki utànad a reptérre? Képzeld el, kimentem, csak nem volt bártorságom oda állni eléd.-vallottam be.
-Talán ha oda jöttél volna, egy boldog család lennénk...De ezt nem itt kéne megbeszélni.
-Sajnálom Zayn hogy elrontjuk a bulidat.-fordult Bella Zayn felé.

-Gyere menjünk ki a kertbe.-fogtam meg a kezét.
Kint fújt a szél, az égen feltűntek az első csillagok. Bella leült az egyik hintára, követtem őt. 

-Emily tudja hogy én vagyok az apja?-kérdeztem halkan. 

-Nem, nem tudja. Igy is elég az nekem hogy ti vagytok a kedvencei. A szobája tele van a posztereitekkel, csak a ti zenéiteket hallgatja. Ráadásul mintha minden ellenem lenne, te vagy a kedvence a bandából. Mi lenne a megtudná hogy te vagy az apja? Szerintem kiugrana a bőréből örömében.

-Miért nem hoztad el őt? Nem kellett volna most azonnal elmondani hogy én vagyok az apja. Bár örültem volna neki nem tagadom. Tudod Bella, Aaron egyfolytában egy testvért akar. Nem akar mindig egyedül lenni, barátai nincsenek, így elég magányos. A viselkedése pedig Caraé. Ebben ráütött.

-Fázol?- meg se vártam mig válaszol, felálltam, ráadtam a zakóm. Rám nézett. Szeme rabul ejtett, úgy éreztem csak mi vagyunk a világon. Azt híttem sokkal rosszabb lesz a találkozás, de tévedtem.  Lassan felé hajoltam, hagyta hogy egyre közelebb kerüljek hozzá. Szívem a torkomban dobogott, izgultam mivan ha eltol magától. De nem így történt. Megcsókoltam. 

 

Csókja édes volt mint a méz. Olyan hosszú idő elteltével újra ajkaimon érezhettem ajkát. Nyelvünk lassan simogatta a másikét, kóstolgatták egymást. Pedig régen ismerték egymást. Újra, és újra megcsókoltam.

-Szeretlek Harry. Nem változtak az érzéseim irántad.-dadogta bele a számba a szavakat.

-Én is Bella. Mikor veled álmodtam mindig azt kívántam bárcsak ott lettél volna velem a lányunkkal.

-Harry menjünk be. Fázom. Rossz döntés volt szoknyát húzni ilyen időben.-pirult el.

-Nekem tetszik ez a szoknya, könnyebben hozzád férek.-kacsintottam rá.

-Te semmit nem változtál.-ütött rá a kezemre.

Nevetése zene volt fűlemnek.

Kézen fogva mentünk be a többiekhez, akik ujjongva gratuláltak nekünk. Kivéve egyet.

-Harry beszélhetnék veled? -kérdezte Louis.

-Persze haver, mondjad.

-Tudod te mit csinàlsz? Szerinted Bella hogy fog reagàlni mikot mrgtudja hogy te együtt vagy valakivel, ràadàsul nem is akàrkivel! Rossz játékot játszol Harry. Se Bella, se Selena nem fogja ezt elnézni neked.-mondta Louis.

-Igazad van Louis, de nem tudok a szívemnek parancsolni.-mondtam.

-Te soha nem tudsz magadnak parancsolni. Főleg nem ha nőkről van szó, igaz?-kérdezte Louis. Igaza volt. Hülyeséget csinàltam most.

De hàt szeretem Bellàt, de sajnos ô vissza megy Amerikàba, és újra tàvol leszünk egymàstól. Mintha mi sem történt volna. 

-Nem akarom hogy bolondot csinàlj belôle Harry. Bella eleget szenvedett, nem gondolod?-mondta.

-Én Louis? Szerinted én nem szenvedtem eleget? Tudom hogy van egy lànyom, de soha nem làttam még, csak fényképen. Szerinted ez igazsàgos?-kérdeztem.

-Nem, nem az. De ezt nem így kéne megoldani, hogy hülyére veszed szegény Bellàt. Szeretném hogy ha a nap hàtra lévô részében elkerülnéd. Nem akarom hogy Bella rossz érzéssrl menjen el innen holnap. Vilàgos voltam?-kérdezte.

-Igen fônök.-feleltem.

Nem értem ezt az egészet. Bella is jól érezné magàt, én is, utàns úgy is elmenne. 

Hogy lehetek ilyen? Én nem ilyen vagyok. Harry mi ütött beléd. Ne jàtsz màsok érzéseivel. 

Màsodik évad, ötödik fejezet. - The Last Time

Sziasztok :) Igen, újra itt vagyok, bàr a szàmìtasaim szerint kicsit késôn, de itt.
Nagyon jòl estek a kommentjeitek, és legjobban az, hogy jobban szeretitek ha Bellàról, és Harryrôl szòl a tôrténet.
Tetszett hogy ti miket gondoltatok a folytatàsròl, és àm bàr jòl tudtàtok, igen megfoglak lepni titeket. :)
Sietni fogok az új résszel ígérem, és ezer bocsànat hogy nem vàlaszolok a kommentekre de olvasom ôket, amik jòl esnek. :)
Jò olvasàst. :)
     

                                    M.x

*Bella szemszôge*

Miért kell nekem mindenre igent mondanom? Miért nem mondhatok egyszer nemet?
Újra azon a földön lenni amit ôt éve itt hagytam rémìsztô. A gyomrom görcsben van miòta leszàlltam a repülôrôl. Emilyt otthon hagytam Peterrel, nem akartam magammal hozni.
Miòta megszületett, nem hagyta el Amerika területét. Nem mertem, és most se merem elhozni ide Angliàba.
Amikor megszületett így is elég nagy volt körülötte a felforgàs, hogy ki is az apja.
Talàlgatattak hogy Harry Styles az apja, vagy netàn Louis Tomlinson.
Ezek a pletykàk különösen nem is zavartak, de az a feltételezes hogy a börtönben ejtettsk teherbe felhàborìtò volt.
Szerencsére ahogy teltek az idôk, kezdtek elfelejteni minket. A vilàg újra a One Directionnel volt elfoglalva hogy újra és újra siker slàgereket adnak ki, vilàg körüli turnékra jàrnak.
Szegény Aaron. Milyen érzés lehet neki hogy az apja mindig úton van, nincs vele mindig? Annie vigyàz rà amikor Harry nincs otthon.
Nem kìvànon ezt a sorsot egyik gyereknek sem.
Mit csinàljak most egyedül itt? Ôt nem hivhatom fel hogy itt vagyok Angliàban jöttem a baràtod szülinapjàra, mert Niall meghìvott és elfogadtam.
Annyira bolondnak érzem magam. Itt àllok egyedül a Trafaglar téren és csak nézek ki a fejembôl. A sok állástól megfájdult a lábam igy leültem egy padra.
A galambok a járdán járkálnak egy kis morzsát keresgélnek.
Londont ilyenkor hó borítja de most jelét se mutatja az idő hogy esni akarna. Idegennek érzem itt magam.
Pedig itt éltem, itt lettem híres modell.
Itt talált rám a szerelem is, itt tudtam meg hogy édesanya leszek.
Vajon ô tudja hogy itt vagyok? Szòltak neki hogy én is itt leszek Zayn szülinapjàn?
Vagy nem mondták el neki, hogy meglepjék.
Hogy fog reagálni mikor meglát?

Örülni fog-e nekem, vagy elkezd kiabálni? 

Aaron is ott lesz-e? 

Peter azt akarta hogy hozzam el Emilyt. Jobbnak làttam nem elhozni, nem akartam hogy talàlkozzon Harryvel mert akkor kiderült volna hogy ô az édesapja. 

Nem tudom meddig akarom ezt titkolni elôle, de még kicsi hozzà. 

Nem értené meg hogy miért kellett apa nélkül felnônie.

Amitôl a legjobban félek az az hogy megutàlna. 

Megutàlna az az személy aki nekem a vilàgot jelenti, akivel éjszakàkat fent maradtam csak mert félt elaludni. Én voltam mindig mellette nem Ô.  Nem akarom hogy àtvegye a helyemet a kislànyom szìvében. 

Mert ha annyira fontosak lettünk volna neki utànunk jött volna, felkeresett volna minket. 

De nem tette. Hogy miért nem is tudom de nem is akarom.

-Hallo.-szòltam bele a telefonomban.

-Szia Bella, Niall vagyok, hol vagy?-kérdezte kedves hangon.

Igazàbòl vele soha nem beszéltem mig itt laktam, de megbàntam. 

Aranyos, kedves férfi akinek jòt tett a kapcsata Demivel.

-Itt vagyok a Trafaglar téren, nem tudtam hogy hova menjek mivel nem adtad meg a cìmet.-adtam a tudtàra a tényt, hogy azt bizony elfelejtette elmondani.

-Jaj bocsànat, akkor érted küldök valakit, oké?-kérdezte.

-Rendben Niall, köszönöm.-mondtam neki majd bontottam a vonalat.

De abban a pillanatban meg is bàntam a tettem. Mondanom kellett volna neki hogy csak Ôt ne küldje értem. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Unalmamban ismét leültem a padra és az embereket kezdtem figyelni. Mindenki sietetg valahova. Ki éppe. A munka helyére, vagy az iskolàba. 

Mélyet szippantottam a levegôbôl. 

Fàj bevallani, de hiànyzott màr a vàros, s levegôje, nyüzsgése.

Ahogy néztem az embereket, egy szerelmes pàrt vettem észre. 

A sràcnak göndör haja volt, magas, kidolgozott teste. A làny kicsivel alacsonyabb volt a baràtjàtòl. Pénzt dobtak be a téren lévô szökôkútba. 

Boldogok voltak, szerelmesek. Nem foglalkoztak a vilàggal, vagy hogy éppen ôket bàmuljàk mert folyton ölelkeznek, csókoloznak. Csak magukkal voltak elfoglalva.

Mint Harry és én Dubai-ban akkor. 

Minket se érdekelt senki, és semmi. Az elôttem lévô pàr magunkra emlékeztet. Hiànyzik. Tagadhatatlanul vàgyom rà, a csókjàra, ölelésére, de hiàba màr.

-Aranyosak együtt igaz? Olyan fiatalok lehetnek mint mi voltunk Ôt éve.-jött hàtam mögül egy ismerôs hang. Olyan régen hallottam hogy megugrottam. Szívem hatalmast dobbant.

Ôszíntén ôrültem neki hogy újra làthatom. 

Régi emlékek jöttek elô sorjàban. 

-Louis, annyira örülök neked.-öleltem magamhoz a régen làtott legjobb baràtomat.

-Boldog vagyok hogy eljöttél. Azt hittük nem fogsz eljönni. Megvàltoztàl.-tolt el magàtól, végig nézett rajtam.

-Te is ahogy làtom. Mindannyian megvàltoztatok.-halkult el a hangom.

-Hol van Emily? Ôt is elhoztad magaddal?-vàltott témàt.

Tudtam hogy mindenkit a lànyom fog érdekelni, hogy làssàk Harry lànyàt, a lànyunkat.

-Nem hoztam magammal, otthon maradt Peterrel. Nem akarom hogy Harryvel talàlkozzon. Most még nem. Igy is elég hogy odavan értetek.-sóhajtottam nagyot.

-Nem mondod? Jó, de ezt inkább a kocsiban beszéljük meg, kezdek fázni. Te nem fagytál meg?-kérdezte. 

Tetszett hogy nem érzi magàt kellemetlenül ennyi év utàn. Ô úgy foglalkozott velem mintha mindig is tartottuk volna a kapcsolatot,  mintha el se mentem volna.

Az úton sokat beszélgettünk, minden témàt jól kifacsargattuk.

Jó boldognak làtni, hogy Eleanorral milyen jövôt terveznek maguknak.

-Magànyos. Tudod Bella, szeríntem ô még mindig szeret téged, de nem beszél rólad. Csak a lànyotokròl. 

-Louis, ennek így kellett alakulnia. Valljuk be. Mi mindig csak martuk egymàst, veszekedtünk. 

-De mégis egymàsra vàgytok még mindig. Látszik rajtad, ahogy rajta is.-mondta.  

-Tudja hogy én is itt leszek? Elmondtátok neki hogy mrghívtatok?-kérdeztem inkább. Nem akartam az érzéseimről beszélni. Most nem.

-Nem tudja, de nem is baj.-mosolygott rám.

-Na meg is érkeztünk. Vigyázz az ikrekkel rafináltak ám. 

-Rendben. -Nevettem el magam.

Ahogy kiszálltam a kocsiból, Louist kővettem be a házba amit Zayn vett maguknak az esküvő után.

-Szia Bella, jó újra látni téged.-ölelt magához Aria. 

-Szia Demk vagyok, mi még nem találkoztunk.-fogott velem kezet Niall szerelme.

-Szia Bella vagyok,  srácok régi ismerőse.-ráztam meg a kezét.

-Bella?-hallottam meg egy mély, rekettes hangot. Ő volt az. Ő állt mögöttem, egyik kezét a vállamra helyezte, szembe fordított magával.

Semmit nem változott. Férfiasabb lett, szeme ugyan úgy csillog mint régen mikor rám nézett.

 Érintése égette a bőröm, szinte lángolt a vállam. Az nem lehet hogy ennyi id elteltével is ilyen hatással legyen rám. 

Megakartam szòlalni, de egy hang se jött ki a torkomon. Csak néztem a smaragd zöld szemébe, ami újra magàba bolondìtott.

-Hol a lànyom?-kérdezte.

Màsodik évad, negyedik fejezet -Heart Attack.

Hello megint itt. :) Probàltam gyorsabb lenni mint ahogy szoktam, de viszont szeretném nem elsietni a cselekményeket. :)
Örülök hogy tetszik nektek a màsodik évad. :)
Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy ìrjàtok le hogy ti mire gondoltok mi lesz ebben az évadban.
Kivàncsi vagyok a TI fantàziàtokra :).
Szòval ìrjàtok csak meg nyugodtan :)
Nem is rizsàlok tovàbb, jó olvasàst :)
      

                                M.x

*Demi szemszôge*

Amikor minden rossz, és úgy làtod hogy ennél rosszabb màr nem is lehet. Rengeteg út visz a rossz irànyba és sajnos sokszor nem tudjuk melyik a helyes, csak sodrodunk az àrral.
De mikor a tükörbe nézel és azt se tudod ki néz vissza ràd, akkor gondolkozol el hogy mégis hogyan kerültél ide? 
Szinte egy idegen néz vissza rád, nem ismered. Lehet hogy a külső ugyanaz, de ha a belsőd romlott?
Azt híttem eleinte hogy nincs vissza út. Egyre rosszabb állapotba kerültem, a barátaimnak nevezett emberek kezdtek eltűnni mellőlem. Egyedül maradtam akkor a gondjaimmal. Csak magamra számíthattam akkoriban, meg persze a családomra. 
Szerencsére volt akkora akart erőm hogy magamtól segítséget kértem. Kaptam is.
Mára magam mögött tudhatom a sötét éveket. Elmondhatom hogy sokat küzdöttem azért hogy ilyen boldog legyek mint most.
Mindenem megvan. Család, barátok akik mindig mellettem állnak és a szerelem.. Igen elmondhatom hogy szerelmes vagyok. 

Ilyet még soha nem éreztem mint iránta. A világ megszűnik körülöttünk mikor együtt vagyunk. Eleinte féltem neki megnyílni. Féltem attól hogy újra csalódni fogok,hogy ugyan ott fogok kikötni mint anno. Lassan közeledett felém. Tudta hogy miken mentem keresztül és semmit se erőltetett. 

Lépésről lépésre haladtunk a kapcsolatunkban mert mióta ő is híres lett, csak csalódott az emberekben tartott, benne is volt félelem hogy úgy jár mint eddig.

Hogy elkezd udvarolni, a lány hagyja is neki, kihasználja a helyzetet csak mert híres,gazdag, de tévedett.

Én nem ilyen vagyok, soha nem használtam ki senkit se, és nem most akartam elkezdeni. Pont vele,akinek a legnagyobb szive van a világon, aki inkább magának okoz fájdalmat mint másnak. Annyira érzékeny, romantikus, gyengéd. Érezteti velem hogy fontos vagyok neki, hogy különleges.

Akiről beszélek nem más mint Niall. 

Niall Horan, az ír származású énekes. A kapcsolatunk lassan indult, de ez nem baj, így van rendjén. 

Azt híttem hogy összejövünk sokan ellenünk lesznek, de nem így lett.

Kitartott mellettem mikor azt híttem belehalok a fájdalomba mikor édesapám meghalt. Mindenkitől elzárkoztam, senkivel se akartam beszélni, ő nem erőltette.

Tudta hogy úgyis keresni fogom mikor készen állok rá. Tűrelmesen várt.

Szeretem őt, a világon mindennél jobban, és ezt ő is tudja, de nem használja ki.

A Neon Lights elnevezésű turnémon is jelen volt, igaz nem mindig tudott eljönni de a szándékot néztem. 

A rajongóim is elfogadták a kapcsolatunkat, de féletettek ők is. Számtalan üzenetet kaptam tőlük twitteren, meg ahányszor találkoztam egyiköjükkel elmondta a véleményét, félelmeit.

Meghatott mennyire aggódnak értem, hísz miattuk, nekik köszönhetem hogy itt vagyok ahol most tartok.

-Szerelmem..ébresztő. Elfogunk késni Zayn szülinapi bulijáról.-keltegetett szöke hercegem. Mély, férfias hangjára imádok felkelni. De valami, valami nagy erő soha nem engedi hogy egyből felkeljek az ágyunkból.

Igen, össze bútoroztunk. 

Három év együtt járás után úgy döntöttünk összeköltözünk.

-Adj még pár percet kérlek.-kérleltem csukott szemmel.

Aztán a nap vakító sugara bántották a szememet, ami arra kéztetett hogy kinyissam.

Nialk elhúzta a sötétítő függönyt.

-Ezt direkt csináltad? Most ezért nem kelek ki az ágyból.-tettem keresztbe a kezeim.

Tudom ez most gyerekes viselekedés tőlem, de néha..néha én is tehetek ilyeneket.

-Demi kérlek ne csináld ezt. Elő kell meg készülnünk. Fogadni mernék rá hogy Aria nem bír pakolni az ikrek mellett. -jött felém Niall miközben ezeket mondta.

-Szeretlek.-simítottam meg arcát.  Férfias vonalai már tisztán látszodnak, az edzések megtették hatásukat.

-Én is szeretlek. Sőt imádlak.-suttogta számba a szavakat.

Ajkunk vészesen közeledett egymáshoz. 

Lélegzet vételeink szaporábbak lettek, gyorsabbak. A levegő mintha felforrósodott volna körülöttünk. A nap szinte már nem is sütött, nem tűnt olyan erősnek Niall csókjánál.

Nyelve lassan beutást nyert, nyelvünk vad táncba kezdett egymással.

Versenyeztek, ki kerekedik felül. 

-Tudod mit baby?-motyogta számba a szavakat. Újra s újra nyelvünk vad ritmusba kezdett.

-Mit?-nyögtem ki nagy nehezen.

-Ráérünk még a készülödéssel.-döntött le az ágyra, meleg puha kezei a hasamat kezdték kényeztetni, ami egyre feljebb vándorolt testemen míg végül megállapodott a mellemen, és ott folytattuk ahol az éjszaka abba hagytuk.

Màsodik évad,harmadik fejezet.- forever young.

Sziasztok.:)
Hàt megint itt. Itt az ùj rész remélem elnyeri a tetszéseteket. Tudom megint sokàra hoztam pedig màr mikor elkezdtem ìrni, de valahogy mostanàban nehezen megy az ìràs. Ki mit kapott karàcsonyra?:) bocsàssatok meg hogy rövid lett a rész megint, csak ìgy sikerült, bocsànat. Vàrom a véleményeket tovàbbra is. :)
Ìgérem sietni fogok az új résszel, és remélem a mostani is tetszeni fog nektek.
  

                              M.x

*Emily szemszöge*

Én csak egy egyszerű átlagos kislány vagyok, tele kicsi, nagy álmokkal.
Anyu mindig azt  mondja hogy különleges vagyok a számára, a legnagyobb ajándék mint amit kérhetett volna az élettől.

Tudom hogy nagyon szeret engem, hogy neki az a legfontosabb hogy mindenem meglegyen, hogy én boldog legyek ezen a világon.
Nála jobb édesanyát nem is kívánhatnék. Régen mikor mindig rémálmaim voltak, ő éjelente ott volt mellettem míg meg nem nyugodtam.
Állandóan énekelt nekem, meséket mesélt.
Mióta Peter bácsi hozzánk költözött az élet maga a móka.
Régebben nem nevettem ennyit, most először sírtam a nevetéstől.
Szóval anyu mindig azt mondja hogy különleges vagyok a számára.
Azt mondja hogy ha különleges valaki, mint például én, az jó dolog és hogy ennek örüljek.
Én igazából úgy érzem hogy különc vagyok, nem különleges.
Soha nem játszok barbie babákkal, hanem inkább a zongora köti le a figyelmem így Öt évesen.
A zene megnyugtat, elragadtat.
Anya szerint a hangom is szép, hogy énekelhetnék egy templomi kórusban de én nem merek kettőnél több ember elé kiállni.
Boldog vagyok anyu,és Peter bácsival, mert végre nem kettesben vagyunk.
De valami.. valami mégis beárnyékolja a boldogságom.
Az osztály társaim mindig megkérdezik hogy hol van az apukám. Ilyenkor összeszorul a torkom és legszívesebben kiabálnék hogy azt én is tudni szeretném.  Mert biztos nem a gólya hozott ahogy azt régen Peter bácsi mondta nekem. Hiányzik az édesapám.

Fura hogy nem is tudom hogy ki az, hogy néz ki milyen ember, de hiányzik.

Ilyenkor mindig elképzelem olyannak mint amilyen apát akarok magamnak.

Olyat, aki kedves,foglalkozik velem,esténként ő altat el, anyu meg a szobám ajtaján néz minket és mosolyog hogy ilyen családja van.

Bárcsak mindig velem lenne, megismerném, elmondanám neki hogy esténként elalvás  előtt mindig ő rá gondolok. 

Szeretném ha anyu és Peter bácsin kivül más is szeretne...de tudom hogy ez a pillanat soha nem fog eljönni.

Nem mert ez a valóság,és nem egy mese mint anilyet a velem egykorúak néznek,olvasnak.

-Peter bácsi, anyu miért nem akar elengedni a koncertre? Pedig tudja hogy ez minden álmom. Egy One Direction koncert.-kezdtem el könnyezni. 

Az hogy nincs apukám, és hogy valószinűleg nem is lesz megértem, De hogy egy koncertre se mehetek el? Nem értem anyut. Miért nem enged el? 

-Figyelj Emily, anyukád csak félt téged. Nem akar olyan messzire elengedni egyedül. Hiába lesznek ott tanárok, meg az osztály társaid, akkor se lesz ott hogy lásson téged.-simogatta meg az arcom. Kezdtem megérteni hogy anyu miért nem akar elengedni. De akkor eszembe jutott valami. Egy ötlet.

-Akkor gyere el velem te és akkor anyu is megfog nyugodni hogy nem leszek egyedül.-kezdtem örülni.

-Jaj Emily ha ez ilyen egyszerű lenne, de nem az. Miért fontos neked ez a koncert? Miért pont a One Direction? Annyi banda van rajtuk kivül bogaram.-fogta meg a kezem Peter.

-Mert ők mások, mindannyin. Főleg Harry. Van valami a szemében. Néztem régi képeket róla azokon úgy csillogott a szeme tele volt élettel, de most nem csillog úgy. A legtöbb képen szomorú. Megvigasztalnám hogy ne legyen az,pedig nem is tudom miért. Csak érzem. Lehet hogy felnőttek de ők megmutatták hogy mindenki örökre fiatal marad. Én is az akarok lenni.-miközben ezeket mondtam nemvis vettem észre hogy Peter bàcsinak a szeme bekönnyezett.

-Mi a baj?-kérdeztem tôle.

-Miért van ilyen érett a korodhoz képest? Olyan vagy mint az apukàd.-ölelt magàhoz.

-Mit mondtàl? Mint az apukàm? Tudod ki az apàm?-néztem fel rà. Tudja ki az apàm, mégse mondta el eddig nekem? Miért titkolják előlem?

-Emily, nem mondjuk el anyának de elviszlek egy one direction koncertre,rendben? De ezt tényleg nem mondjuk el neki jó?-szorított magához jobban. Annyira szorított magához mintha félt volna hogy elrepülök.

-Rendben, nem mondom el neki. Ez a mi titkunk marad.-mosolyogtam rà.

-Jóéjt Emily, holnap talàlkozunk és mindent megbeszélünk.-hintett egy csókot a homlokomra, mielôtt kiment volna az ajtón hàtra nézrtt a levegôben puszit küldött még utoljàra.

Talàn a nagyi is tudja hogy ki az apukàm? Anyu régen hìres modell volt, talàn van róla hìrek, képek az interneten.

Végre megtudhatom ki ô.  Nem kell róla fantàziàlnom ezentúl mert tudni fogom ki az.

De anyu miért titkolja? Fél hogy aput jobban fogom szeretni mint ôt? Vagy lehet hogy azt hiszi hogy ha megtudom vele akarok majd élni? 

De ettôl anyunak nem kell tartania. Mindig ô lesz szàmomra a legfontosabb személy az életemben. Mert ô hozott vilàgra. Az édesanyàm.

Azzal a tudattal aludtam el, hogy holnap de hanem is akkor de megfogom tudni ki az apukàm.

Miközben kezdett elnyomni az àlom magamban dúdoltam a forever young cìmû dalt a kedvenceimtôl.