49.Fejezet- "Menj Utána!"

Sziasztok....nem is tudom hol kezdjem talán ott
hogy átmentem pótvizsgán? Nagyon boldog
vagyok, de a jó hangulatom ellenére próbáltam
szomorú részt írni, ami remélem sikerült és
elnyeri a tetszéseteket:)
Mert miattatok, az olvasóim, és persze magam
miatt is írom mert így a saját kis világomba
csöppenek ahol én írányítom a dolgokat
tetszésem szerint.
Ez az utolsó előtti rész ebben az évadban így
próbálom jól lezárni:)
Remélem sikerülni fog...miattatok is.
Következő rész 4 komi után:)
Jó olvasást:* M.

*Harry szemszöge*

Alig pár nap telt el Aaron születése óta, és ezt a
pár napot mindig itt töltöttem bent vele híszen
inkubátorban van szegény. Fura érzés kerit
hatalmába, idegen érzés járja át a testem minden
szegletét. Talán az apaság miatt?
Egyáltalán nem ijeszt meg a tudat hogy mostantól
felelősséggel tartozom egy apró emberke életéről.
Cara temetése jövő héten lesz,ahova tíszteletemet
teszem. Ennyivel jövök neki hogy amig vele
voltam nem tettem egyszer se boldoggá...pedig az
utóbbi időben
megérdemelte volna. Ahányszor Aaronra nézek őt
látom magam előtt.
Annyira hasonlít rá leginkább az arca.
Viszont a szeme színét tőlem örökölte de,
remélem nem fog megváltozni ugyanis anya azt
mondta hogy a babáknak változik a szemük színe.
Nos remélem a fiam nem hozzájuk tartozik.
Anyu, Gemma ha nem is napont de beszokta hozzá
jönni a múltkor hoztak neki egy hatalmas plüss
macit.
Mondtam is nekik hogy sokára fogja még elbírni
de a fiam nevében megköszöntem.
Zayn-ék is bejöttek meglátogatni minket.
Ara még meg is fogta és szó mi szó, jó illett a
kezében. Szóvá is tettem Zayn-nek aki büszkén
nézett mennyaszonyára. Örülök nekik hogy
boldogok, de rossz is nézni.
Ilyenkor mindig eszembe jut az én nyomorult
sorsom, mert valljuk be. Hiába vagyok híres,
gazdag a szerelemben nincs szerencsém. Nem volt,
és talán soha nem is lesz.
Lehetett volna de az a nő akivel eltudtam volna
magam képzelni megcsalt a legjobb barátommal.
Nem tudok nem erre gondolni.
Bárcsak ő várt volna tőlem gyereket.
Bárcsak én
lennék éjszakánként mellette, és ha rosszat
álmodik én nyugtatgatom.
Bárcsak...mostanában sokat gondolok hogy
bárcsak...
Az egyetlen menedékem a fiam lett, ő számomra
a legfontosabb.
Remélem ő soha nem fog megbántani, ahogy én
se őt.
Nem tudnám őt bánta vagy csak egy újjal is hozzá
érni.
Se Gemma-t se engem nem bántottak soha a
szüleink mindig úgy neveltek minket hogy elég
volt egyszer ránk szólni, utána nyugton maradtunk.
Manapság viszont napi színten lehet családon
belüli bántalmazásokról
hallani, hogy az apa üti gyerekeit, feleségét és
ami a legrosszabb hogy ez okozza hogy sok
gyerek depressziós, késöbb nem mer bele kezdeni
egy új kapcsolatba mert azt fogja gondolni hogy
minden férfi olyan mint az apja. Holott nem.
Sajnálom az ilyen hátterű gyerekeket, így ahogy
én se, a fiam se fog így felnőni.
Elhatároztam hogy a médiától távol fogom őt
nevelni, kiakarom zárni az életéből a kamerákat
ami az én életemet végig követi.
Neki fontos lesz egy rendes környezetben felnőni
amit csak édesanyám
és háza tudd majd neki nyújtani.
Mellette leszek mindenben támogatni fogom, de
csak is azért fogok dolgozni hogy majd ha nem
leszek, neki mindene meg legyen. Hogy ne keljen
neki spórolnia ha megakar valamit venni.
Nem tudok majd mindig mellette fogni a kezét.
Már most olyan kötődés van közte és köztem ami
színte eltörölhetetlen. Ragaszkodom hozzá, ahogy
ő hozzám.
Mikor lejár a látogatási idő este kilenckor és
elbúcsúzok töle sír, erősen szorítja kicsi újjával a
mutató ujjam. Alig éri át, de csak azt
fogja alig akarja elengedni.
Megfájdul a szívem mikor elhagyom a kórházat,
de az a tudat vigasztal hogy másnap újra
láthatom, karomban lehet, ami most számára a
legfontosabb.
A menedzsment adott pár nap szünetet nekünk így
most nincs se interjú, se koncert semmi.
Nem tudnék most még arra is figyelni.
Nem értem hogy miért ezt érdemlem.
Semmit sem értek magam körül most csak
sodrodok az árral, a fiammal foglalkozom a
külvilág nem is érdekel most.
Felőlem a harmadik világháború is kitörhetne csak
Aaron-nal foglalkoznék. Nézném
ahogy cumis üvegből etetem a halk nyeléseit
szuszogását ahogy alszik.
Most csak ez tart itt a földön.
Ha Cara nem lett volna tőlem várandos szeríntem
rég alulról szagolnám az ibolyát, mert biztos nem
bírtam volna ezt a sok stresszet, feljhajtást, lelki
fájdalmat amin most átmegyek.
Ahogy beléptem az ismerős ajtón ami az
otthonomat rejti magában újra magányosnak
éreztem magam.
Azt szeretném mint rendes családokban.
A férj haza megy, felesége pedig kitörő örömmel
ugrik a
nyakába. Ez hiányzik nekem de tudom
én akartam híres lenni így már nem lehet
normális életem.
Még ha kiszállnék a bandából se lenne az.
Mindig a nyomomban lennének és nekem ez nem
hiányozna.
Boldog vagyok, de egyben gyászolok is.
Ha lenne valaki mellettem sokkal jobban tudnám
kezelni hogy apa lettem. Miért én? Miért most? A
legrosszabb hogy ezekre nem kapok soha választ.
Ledobtam a cipőimet a sarokba utamat a nappali
felé vezetettem. Leültem a kanapéra és
elkezdtem sírni.
Olyan rossz egyedül lenni
várni hogy valaki lejön a lépcsőn csókkal köszön
nekem, elmeselném neki a napomat, ha olyan
történt elpanaszolom magam de nem. Nem jön
senki.
A macskám is otthon van Holmes Chapelben.
Olyan könnyen feladnám most az életem.
Hiába rajonganak értem ők még se tudják
helyettesíteni Őt.
Azt a lányt aki még most is a mindenemet jelenti.
De becsapott így nem tudok neki többet hínni.
Leírhatatlanul hiányzik a jelenléte, csak ő tudna
vigasztalni ebben a pillanatban de tudom nem fog
jönni...még ha hívnám se jönne. Miért kellett bele
szeretnem ha úgy se lehetek vele?
Mi a jó abban ha fáj a szívem? Úgy érzem ez az
űr ami itt tátong a szívemben soha nem fog
begyógyulni. Már sírásom kissé aláb hagyott mikor
kopogásra lettem figyelmes. Megtörtöltem a
szemem lassan feltápászkodtam a kanapéról így
az ajtó felé vettem az irányt. Kissé fura volt hogy
este tízkor ki kereshet, de ha ilyenkor
ide jött annyival tartozom neki hogy beengedem.
Pedig legszívesebben magamban ülnék a kanapén,
nem ennék innék mert még ahoz sincs kedvem.
Kezemet rá tettem a hideg kilincsre így lenyomva
azt tárult elém a kopogtató kiléte.
Nagyon meglepődtem hogy Ő állt az ajtóban.
Mit kereshet itt? Ráadásul ilyenkor?
Mióta össze vesztünk nem járt nálam, így nagyon
váratlanul ért most.
-Szia.-köszönt határozottan.
Összeráncolt szemöldökkel néztem végig rajta.
Rendesen fel volt öltözve, de szemei alatt karikák
ételenkedtek. Fura volt így pont itt látni a házam
küszöbénél. -Miért jöttél Louis?-kérdeztem tőle a
számomra legfontosabb kérdést. Tényleg tudni
akartam mi okból jött ide pont ma, pont ilyenkor.
-Hoztam neked valamit.-vett elő a zsebéből egy
levelet.
Felém nyújtotta de félúton megállt.
-Nem megyünk beljebb?-biccentett a fejével a
nappali felé.
-De de, persze.-makogtam össze vissza.
Louis előre ment mivel ismeri már az utat.
Rengetegszer volt nálam mikor annyira berugott
hogy nem tudott haza menni.
Leült a kanapéval szemben lévő fotelba.
Követtem példáját vele szembe ültem le.
-Kitől van az a levél?-mutattam a borítékra.
Név se volt rajta, így még az se tudtam
megmondani hogy ki írta.
-Tudod Harry...Bella és én csak barátok vagyunk
semmi több. Úgy néz neki Eleanor-ral kibékülünk.
Tudom Harry nem tudom jóvá tenni hogy
rámásztam Bellára nem is tudom mit gondoltam
akkor...csak így pár hónap elteltével jöttem rá
hogy a barátságunk többet ér ennél.-mondta el a
monológját.
Elakartam neki hínni minden
egyes szavát, bízni akartam a volt legjobb
barátomban. De nem ment. Kételkedtem benne.
-Barátok vagytok mégis együtt éltek? Ugyan
Louis..nem most jöttem le a falvédőről.-döltem
hátra.
-Már nem lakunk együtt. Bellának most hajnalban
indul a repülője New York-ba. Az anyjához akar
költözni. Kérlek Harry ne hagyd hogy elmenjen.-
dölt előre Louis. Kezeit össze kulcsolta így
helyezkedett a térdeire.
-Nekem ehez semmi közöm. Oda megy ahova
akar.-makacskodtam.
Így is gondoltam. De belül? Belül a szívem vadul
vert mint aki kiakar ugrani a mellkasomból.
A szívem nem akarta hogy elmenjen,azt diktálta
hogy akadályozzam meg. De az agyam? Azt hogy
"Ne Harry. Ne menj utána. Megint át fog verni, ő
nem elég érett egy kapcsolathoz" -Ezt a levelet
ő írta. Neked írta és szeretné hogy elolvasd.-tette
le az üveg asztalra. -Akkor olvasd el mikor
elmentem. Nem akarlak befolyásolni semmivel.
Csak kérlek hallgass a szívedre. Neked is jobb
lenne ha Aaron életében lenne egy nő is az
anyukádékon kivül.-állt fel Louis a
helyéről. Igaza van. Teljes mértékben igaza van,
de senki sem nézi azt hogy nekem mi a jó? Hogy
idő kell nekem ehez? Most lettem apa, Cara
meghalt. Louis-sal a kapcsolatom se olyan mint
régen. Túl sok minden történt velem mostanában
hogy tisztán tudjak gondolkodni. -Rendben,
elfogom olvasni.-álltam fel én is.
Egy ideig néztük egymást..nem tudtam hogy mit
lépjek, vagy hogy ő mit fog...egyáltalán fog-e?
Talán ennek a barátságnak van még jövője?
-Köszönöm hogy eljöttél. Manapság sokat vagyok
egyedül.-
vallottam be a fájdalmas igazságot.
-Hiányzol Harry...hiányzik a beszélgetéseink,
hülyéskedéseink, a hülye vicceid. A régi
barátságunkat akarom-vallotta be Louis. Én is úgy
éreztem ahogy ő.
-Gyere ide.-tártam ki a kezem.
Louis-val megöleltük egymást.
Annyira jól esett az ölelése.
Végre kibékültünk. Ha ő nem jött volna el hozzám,
magamtól biztos nem kezdeményeztem volna.
Ahoz túl makacs vagyok. -Kérlek alaposan
gondold át mit teszel miutan elolvasod a levelet.-
mondta Louis már az ajtóban állva.
-Úgy fogok tenni.-öleltem ismét magamhoz.
Miutan Louis elment újre leültem a nappaliban.
Biztos el kéne olvasnom Bella levelét?
Ezen a héten ez lenne a második levél amit
elolvasok.
Megint sírni akarok? Biztos eltudnám viselni azt
ami benne rejtőzik?
Sajnos a kiváncsiságom győzedelmeskedett
felettem így kezembe vettem a borítékot
felbontottam, kivettem belőle a levelet. Bella
gyöngy betű írása tárult elém.
A papír néhol gyűrödve volt.
Bella sírt volna miközben írta?
Bele kezdtem az olvasásba.

"Kedves Harry...ha szabad így kezdenem.

Egyáltalán írnom kéne neked? Nem is tudom.Írhatnék most egy regényre való levelet, de ígyse tudnám magam kifejezni.Amikor beléptél az életemben gondolni se mertemvolna hogy így fogok írántad érezni.Eleinte úgy gondoltam játszom veled, hogy Caraidegeire menjek.Tudod mi sose voltunk jóba.Mindig is kaland vágyó ember voltam, féltem azelkőtelezettségtől. Így védtem magam az újabbcsalódásoktól.

Évekig harcoltam a saját szívem

ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a

szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi

szerelem

mindezek fölött áll és hogy még meghalni is jobb,

mint

szerelem nélkül élni. Ha csupa szenvedés és

csalódás és magány az ára, akkor is megéri

szerelmesnek lenni.

Erre te tanítottál meg. Megtanítottál újra érezni,

újra szeretni. Ezt köszönöm neked. Soha nem

fogom elfelejteni a Dubai-ban töltött napokat,

mert azok voltak életem legszebb napjai. Ott

pécsételődött meg a sorsom.

Harry...tudom hogy nehezen fogod elhínni amit írok

neked, de állapotos vagyok. A te gyerekedet

hordom a szívem alatt. Már a pocakomon igaz

kicsit, de lehet már látni."

Meg kellett állnom az olvasásban.

Nem! Bella nem lehet tőlem terhes. Vagy mégis?

Dubai-ban mikor együtt voltunk nem

védekeztünk. Nem akartam hínni a szememnek.
De mikor ezt olvastam valami fura érzés lett
megint úrrá rajtam. Ez nem olyan volt mint mikor
megtudtam hogy Cara tőlem állapotos.
Sokkal bensőségesebb. Talán azért
mert Bellát szeretem? Végülis mindig
azt gondoltam hogy ha Bella lenne tőlem
várandós annak sokkal jobban örülnék. Tessék
most igy van. Örülném kéne neki de mégsem
tudok.
Újra belevetettem magam a sorok közé hátha
megtudok még valamit.

"Nagyon boldog voltam mikor megtudtam hogy
gyerekem lesz.
Tudom hogy neked van már egy gyereked, ahogy
azt is hogy nem akarsz látni. Tudod fájt a
feltételezésed hogy miattam lett rosszul Cara
Annie esküvőjén.
Megbántottal nagyon. De elvíselem.
Elutazom édesanyámhoz. Louis-val nincs semmi
közöttünk megbeszéltük a dolgokat.
Egy csomószor leírhatnám hogy bánom amit
tettem, de tudom hogy úgy se hinnéd el.
Örökre emlékezetembe akarom vésni csókod izét.
De egy valami vigasztal.
Ez az apró élet ami bennem növekszik ami tőled

van. Legalább nem csak az emlékeim fognak
rád emlékeztetni hanem ő is. Nagyon szeretni
fogom mindent megfogok neki adni. Nem fogja
megérezni hogy nincs férfi az életében. Hogy nem
lesz neki apja. Neked a kisfiad mellett a helyed
csak te maradtál neki Cara után.
Remélem boldog leszel, és ha én nem is remélem
találsz egy sokkal jobb embert akit társadnak
fogadsz majd.
De jegyezd meg Harry. Most ne csak magadat
nézd. Már a fiadra is kell gondolnod.
Annyira nehéz búcsúznom tőled, mégha ís

levélben is. Hiányozni fogsz.
Nagyon fáj hogy el kell utaznom de úgy érzem
hogy ezt most meg kell tennem. Talán egy napon,
évek múlva ha majd a fájdalom elviselhetővé
csillapul képes leszek
visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely
mindig
is életem legboldogabb időszaka marad. De most
még nem megy sírás nélkül. Lehet hogy most a
terhességem miatt vagyok ilyen érzékeny nem
tudom. A repülőm New York-ba hajnali fél ötkőr
indul.
Remélem boldog leszel, lesztek a fiaddal. Minden
jót kívánok nektek.


Szeretettel, Bella."

Nem volt felelni valóm, hiszen nem mondott újat,
ő
nem fogta fel, hogy attól, hogy kölcsönösen
szeretjük
egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre
esem.
Éppen azért, mert szeret, és mert én is szeretem.
Csak
az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van.
Bármennyire nem akartam hogy ezentúl közöm
legyen hozzá most mégjobban az lesz. Én nem
akarok újra csalódni.
Nem híszem hogy pár hónap alatt megváltozott
volna.
De egy gyerek az erős kötelék. Mi lenne a

helyes? Hagyjam hogy elmenjen? Vagy menjek
el hozzá és vegyem rá hogy maradjon?
Vagy ne őt nézzem hanem azt az ártatlan életet
ami benne növekszik?
Miért kell az agynak a szív ellen beszélnie?
Miért nem lehet az élet ennél egyszerűbb? Nem
akarok gondolkozni, nem akarok dönteni.
Nyugalmat akarok végre amit úgy látom nem
kapok.
Ha egy gyereknél is kétségeim vannak hogy hogy
tudok majd mellette lenni egész életében, akkor
kettőnél?
Félre tudom tenni a makacsságomat a
szerelemért? A magam boldogsága és mások
miatt?Nem kellene most önzőnek lennem.
Az eszem azt mondja "ne menj utána Harry megint
át leszel verve, míg a szívem azt hogy "menj
utána, megéri. Mivan akkor ha Bella tényleg
megváltozott? Ha feltudott nőni egy
kapcsolathoz? De most nem csak ahoz kell,
hanem az anyasághoz is.
Mit csináljak? Mi lenne a helyes mindenki
számára?
Miközben ezen gondolkoztam anyámtól kaptam
egy sms-t hogy siessek a kórházba ugyanis Aaron
rosszul lett. Nagyon megíjedtem ahogy olvastam,
de akármennyire is akaroknék Bella mellett lenni,
Aaron most fontosabb.